Nem hátrál meg az Emmi, jogerős ítéletet akar a hétfői tanársztrájkról

2022. február 5. – 11:22

Másolás

Vágólapra másolva

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) az utolsó pillanatban fellebbezett a hétfői tanársztrájk jogellenességének megállapításáért, írja a Népszava. Egyebek mellett azt kérték, hogy a bíróság helyezze hatályon kívül az első fokon eljáró Fővárosi Törvényszék múlt pénteki döntését, amely jogszerűnek mondta ki a hétfői, kétórás figyelmeztető pedagógussztrájk megtartását. Ez az ítélet elsőfokú volt, vagyis egyelőre nem emelkedett jogerőre.

A szakszervezetek arra kérték az Emmit, hogy ne akadályozza a jogszerű sztrájk megszervezését, mondjon le fellebbezési jogáról, hogy az elsőfokú végzés jogerőre emelkedhessen. A tárca erre nem volt hajlandó, sőt minden fórumon azt kommunikálták, hogy jogerős döntés hiányában a hétfői sztrájk törvényellenes.

A lap szerint egy egész oldalon keresztül magyarázzák, hogy szerintük miért voltak a hétfői sztrájknak „pártpolitikai céljai”. Egy szakszervezeti levélre hivatkoznak, amelyben kék szalag viselését ajánlották a sztrájkolóknak, ami az Emmi szerint

„nem kétségesen egy politikai párt szimbóluma”.

Itt minden bizonnyal az ellenzéki összefogásra és Márki-Zay Péter miniszterelnök-jelöltre utalnak, aki szintén kék szalagot visel.

2016 után újra sztrájkoltak a pedagógusok, hétfőn reggel 8 és 10 óra között nem volt tanítás az akcióban részt vevő iskolákban, óvodákban. A szakszervezetek bérrendezést követeltek a kormánytól és a munkaterhek csökkentését. Több budapesti és vidéki nagyvárosi iskolában is nagy számban csatlakoztak a demonstrációhoz. Többek között győri, szegedi, pécsi, kaposvári és debreceni iskolákról tudni, ahol volt munkabeszüntetés. A kisebb településeken viszont inkább távol maradtak a sztrájktól. Olyan iskola is volt, ahol egy állevél miatt fújták le az akciót.

A szakszervezetek adatai szerint több mint húszezren vettek részt a munkabeszüntetésben. Egy csütörtökön közzétett felmérés szerint a teljes lakosság 67 százaléka egyetértett a tanárok sztrájkjával.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!