Még csak február elseje van, de máris itt az év igazolása: Gattyán csapatában indul a választásokon Détári Lajos

2022. február 1. – 06:33

Másolás

Vágólapra másolva

Gattyán György pártjában, a Megoldás Mozgalomban indul a választásokon Détári Lajos, írja a Blikk. A hatvanegyszeres magyar és hétszeres világválogatott futballista a kőbánya-kispesti választókörzetben méretteti meg magát április 3-án. Itt várhatóan Pap Sándor (Fidesz–KDNP) és Arató Gergely (Egységben Magyarországért) lesz az ellenfele.

„Détári Lajos egy ország példaképe, (…) aki szeretne visszaadni a társadalomnak és annak a körzetnek, aminek annyi mindent köszönhet. Szív, ész és bátorság jellemezte a pályán, és most a civil életében is a közjó szolgálatát választja” – mondta róla Gattyán György, a Megoldás Mozgalom elnöke.

Détári Lajos hivatalos kampányfotója – Forrás: Megoldás Mozgalom
Détári Lajos hivatalos kampányfotója – Forrás: Megoldás Mozgalom

A Blikk emlékeztet arra, hogy nem Détári az első ex-labdarúgó, aki indul a magyar parlamenti választásokon. A Ferencváros korábbi kapusa, Géczi István még a múlt rendszerben, 1985-1990 között volt országgyűlési képviselő, és 1990-ig az Ifjúsági és Sportbizottság elnöke volt.

A rendszerváltás után a szintén fradista Fenyvesi Máté került be az új parlamentbe, az 1998-as országgyűlési választáson az FKGP színeiben jutott be az Országgyűlésbe, majd 2002-ben újra egyéni képviselőként szerzett mandátumot, akkor a Fidesz jelöltjeként.

„A jelenlegi állás szerint semmit nem szeretnék csinálni a Fidesszel” – mondta a Telexnek adott interjújában Magyarország egyik leggazdagabb embere, aki először az ellenzéki tömörüléssel törekedett volna partnerségre, de ma már azt mondja: ez lezárt ügy, nincs miről tárgyalni. Gattyán György szerint semmiféle szerepe nem volt a Fidesznek a magyar politikai életbe történt bejelentkezésében, és nincs is semmilyen kapcsolata a NER-rel.

A Válasz Online ugyanakkor a múlt héten hét pontban szedte össze Gattyánék NER-es kötődéseit.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!