Az igazi Kádár János-terv: együtt indul a választásokon Szanyi Tibor és Thürmer Gyula pártja

2022. január 27. – 21:15

Másolás

Vágólapra másolva

A Blikk információi szerint a Szanyi Tibor-féle Igen Szolidaritás Magyarországért Mozgalom (ISZOMM) és a Thürmer Gyula vezette Magyar Munkáspárt együtt, közös listával és közös egyéni jelöltekkel indul az országgyűlési választásokon. A bulvárlap kereste az egykori MSZP-s politikust az ügyben, de ő csak sejtelmesen annyit mondott, hogy:

„Amit ma megtehetnél, azt legfeljebb csak holnapra halaszd!”

A Telexnek viszont lényegében megerősítette az ISZOMM, hogy valóban a Munkáspárttal együtt indulnak áprilisban. „A Blikk mai, rólunk szóló információi összességükben helytállók. A vázolt megállapodás alapjaiban valós, de várhatóan csak holnap délelőtt 10 órakor írja alá a két elnök, Huszti Andrea és Thürmer Gyula” – írták megkeresésünkre.

A közös programon és a választási kérdéseken túl abban is sikerült megegyezniük, hogy ki lesz a két párt közös miniszterelnök-jelöltje: ez pedig Szanyi Tibor lett.

És hogy honnan jött a közös indulás ötlete? A párt válasza szerint „a közös indulás eredője a közös program lehetősége volt”, ami többek között a havi nettó 250 ezer forintos minimálbérért indított „roppant sikeres” közös aláírásgyűjtési akciójukban is megmutatkozott. De amúgyis adta magát a szövetség lehetősége, mivel „a két párt tagjai, lehetséges jelöltjei és aktivistái roppant hasonló politikák mentén fejtik ki tevékenységüket.” Választási programjuk is van, „Jólléti szocializmus” címen.

Az ISZOMM szerint a Baloldali Szövetség gondolata régebbi keletű, és a valóban baloldali pártok, mozgalmak számára nyitott opció. Azért is tartják fontosnak ezt a választási szövetséget, hogy magukat baloldalinak nevező, tettető pártok ne járathassák le a baloldali eszméket. „A baloldaliság alapja ugyanis a kapitalizmuskritika és a szolidaritás, márpedig a hivatásos ellenzék politikáiban ilyen elemek érdemben nem lelhetők fel” – írták.

Szanyi Tibor egyébként rendszeresen kritizálja az ellenzéki összefogás pártjait; egy alkalommal „Bugyibucinak” nevezte Márki-Zay Pétert, a közös ellenzéki miniszterelnök-jelöltet.

Az ISZOMM politikájáról érdemes tudni, hogy tavaly álltak elő a Kádár János-tervvel, ami „a magyar nép szociális felemelkedésének terve”. Ennek legfontosabb eleme az előbb említett 250 ezres minimálbér, aminek bevezetéséhez több mint 310 ezer aláírást gyűjtöttek, igaz, csak online. „Rövidebb pórázra fogni a kapitalizmust” – így foglalta össze a Telexnek Szanyi Tibor, hogy mi lenne a Kádár János-terv lényege.

Az ISZOMM-nak köztársasági elnökjelöltje is van, Pál Éva, a Neoton Família egykori énekesnőjének személyében, segítségével akarják bomlasztani a kormányzati egységet. Szanyinak egy másik vad ötlete is volt korábban: szúrópróbaszerűen alkoholteszteket csináltatna a parlamentben.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!