A Neoton Família egykori énekesnőjét jelölné köztársasági elnöknek Szanyi Tibor pártja

2022. január 5. – 19:39

Másolás

Vágólapra másolva

Pál Évát, a Neoton Família egykori énekesnőjét nevezné köztársasági elnöknek az Igen Szolidaritás Magyarországért Mozgalom (Iszomm) – írja a Blikk. A művésznő már a kezdetek óta segíti Szanyi Tibor pártját, várhatóan el is indul a parlamenti választásokon Csepelen, ám előtte még az államfői tisztségért folyó küzdelembe is beszáll. Pál Éva nagyon nagy megtiszteltetésnek tartja az Iszomm felkérését.

Szanyi Tibor a hírt megerősítette a Telexnek, és arra a kérdésre, hogy mi a célja ezzel a mesterlépéssel, azt mondta:

Pál Évával akarja bomlasztani a kormányzati egységet.

Pál Éva messziről fut neki a köztársasági elnökségnek, és elég nagy lendületet kell vennie. Ugyanis ahhoz, hogy hivatalos jelölt legyen, a képviselők ötödének ajánlása szükséges. Az Iszomm pedig egy képviselővel bír, Székely Sándorral.

„Úgy érzem, alkalmas vagyok arra, hogy megtestesítsem a társadalom egységét. Voltam fent és lent is, a társadalom minden rétegéből vannak tapasztalataim. No, meg az alsó korhatár 35 év, ezt már kétszeresen is elértem” – mondta mosolyogva a Blikknek az énekesnő.

Pál Éva tavaly 28 500 forintos nyugdíjára és svájci frank alapú devizahitelére hivatkozva sürgette Szerencsen a változást. Egy biztos, ilyen menő szemüvege sosem volt a többi jelöltnek:

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!