Orbán: Az élelmiszerárstoppal ezt a nehezebb inflációs időszakot kibekkeljük

2022. január 14. – 07:31

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Percről percre követjük a miniszterelnök szokásos pénteki nyilatkozatát.

A miniszterelnök eddig nem közvetítette a szokásos pénteki nyilatkozatait, csak a Kossuthon lehetett azokat hallgatni, de most pénteken újított: a Facebookon élőzte a félórás megszólalását.

Hamarosan összefoglalóval jelentkezünk. Addig is nézze meg Magyarázó videónkat, amiben megmutatjuk, hogy Orbán Viktor a rendszeres, heti rádióinterjújában milyen szintű kérdéseket kap, miközben a független sajtónak szinte lehetetlen elérnie őt:

Orbán ezután a népszavazásról beszélt. Szerinte Magyarország szabad ország, ahol az emberek szabadon választhatják meg az életformájukat, és ezért harcoltak a kommunizmusban is. Majd elismételte, hogy a gyerek nevelése a szülő joga, „mindegy, hogy homo vagy hetero”. Orbán szerint neki sem volt egyszerű fiúból férfiba átmenni, mert ilyenkor fontos a szülő segítsége, és nem szabad, hogy beférkőzzön az iskolákba a propaganda.

„Pedofíliatörvénynek is nevezik, nem ok nélkül” – mondta Orbán, mert szerinte van olyan jelenség, amikor a gyerekek ki vannak téve pedofiloknak. Ezután csodálkozva azt mondta, a világban felnéznek a németekre, közben több száz fős pedofilhálózatot kapcsoltak le náluk. De Magyarországon „most nem erről beszélünk”, hanem a homoszexualitás népszerűsítéséről, és szerinte a törvény ezt a kettőt jól szétválasztja.

Brüsszelben azt hiszik, hogy nekik van igazuk, de Orbán „falusi gyerekként” is azt mondja, vidéken is igazuk lehet az embereknek, és hagyni kell, hogy mindenhol olyan döntések szülessenek, amik az élet természetes rendje szerint logikusak.

Orbán felkészült arra, hogy meg kell védenie Brüsszelben a magyar élelmiszerárstopot, mert ott másképp gondolkodnak, mint itt.

Orbán szerint az ellenzéknek „nem tud kijönni a száján”, hogy legalább annyit mondjanak, jó, hogy ennek a hat terméknek befagyasztották az árát.

Az élelmiszerárstopról: „Körül kell nézni, nem szabad az embernek azt hinnie, csak ő tudja a megoldást, tanulni sosem szégyen”, mondta Orbán, így ránézett a szerbekre, ahol már korábban bevezették ezt.

Orbán szerint a boltoknak mindig kötelező lesz azt a hat terméket a polcokon tartani, amiknek február elsejétől vissza kell állítani az október 15-i árát. Ezt a betartást ellenőrizni fogják, és pénzbüntetést is kaphatnak azok, akik ezt nem tartják be.

Mindezzel Orbán szerint „ezt a nehezebb inflációs időszakot kibekkeljük”.

Orbán szerint a kormány hisz abban, hogy a piacnak van olyan szabályrendszere, ami képes elrendezni a gazdasági élet rendjét. De a válságos szituációkban beavatkozás kell, ezt Orbán Demján Sándor üzletembertől tanulta a kilencvenes években.

Orbán szerint jó lenne megállítani az inflációt az országhatáron, de ezt nem lehet, így annak negatív hatásait kell tompítani. Mit lehet tenni? – kérdezte Orbán. Válasza: ahol tudják, megállítják az áremelkedést.

„Időnként az ember orvosi konzíliumnak érzi a kormányülést” – mondta Orbán arról, hogy a negyedik oltásról is sokat tárgyaltak szerdán a kormányülésen. Ezen pedig úgy döntöttek, hogy az operatív törzs ajánlásai alapján támogatják a negyedik oltást. Mindenki konzultáljon a háziorvosával, de hat hónap elteltével mindenkinek ajánlja a kormány, hogy oltassa be magát negyedszerre is.

Gulyás Gergely rászólt Orbánra, hogy legyen pontos, ezért aztán Orbán papírból olvasta: azért változnak a járványügyi szabályok, mert ez a betegség (omikron) más lefolyású.

Ezután elismételte, amit Gulyás a csütörtöki kormányinfón már elmondott a hét napra lerövidült karanténról és a védettségi igazolványról, ami oltási igazolvánnyá változik.

Orbán szerint a vakcina az aduász a delta és az omikron variáns ellen is, de azt kérte, senki ne érezze, hogy túl vagyunk a nehezén, mert az omikron gyengébbnek tűnik.

Januárban minden hétvégén oltási akciónap van. Csütörtökön, pénteken, szombaton lehet időpontfoglalás nélkül kérni az oltást a járási szakrendelőkben és az oltópontokon.

Pfizerből több mint kétmillió, Modernából több mint hétszázezer van Magyarországon.

„Rég jártam itt önöknél, köszönöm, hogy itt lehetek” – kezdte Orbán Viktor a szokásos péntek reggeli rádiónyilatkozatát. A miniszterelnök szerint az eltelt karácsony már majdnem a szokásos volt, a szilveszter pedig „egészen emberi”.

  • A védettségi igazolvány február 15-től oltási igazolvánnyá alakul.
  • Csak az minősül oltottnak, aki három oltást kapott, vagy a második oltását hat hónapon belül kapta meg.
  • A felnőtteknél hét napra rövidül a karanténkötelezettségi időszak, de öt nap után negatív teszttel lehet szabadulni belőle.
  • Az iskolákban az iskolatársak fertőzöttsége után a diákoknál a karanténkötelezettség öt napra csökken, de csak azoknál áll fenn ez a kötelezettség, akik oltatlanok.
  • Orvossal való konzultációt követően lehetővé válik a negyedik oltás felvétele, de a héten megjelenik a rendelet a negyedik oltásról.
  • Az eddig ismertetett hat terméken felül a csirke far-hát árát is maximálják.
  • Az érintett élelmiszereknél nem lesz egységár, a boltoknak kell visszaállítaniuk a saját október 15-i árakat, és kompenzációt sem kapnak.
  • Három hónapig tart az élelmiszerárstop, utána ha kell, meghosszabbítják.
  • Két százalékos inflációcsökkenést vár a kormány az élelmiszerárak korlátozásától.
  • Március 10-én lesz az államfőválasztás, ekkor választják meg Áder János utódját.
  • Január 15-től az Országos Kórházi Főigazgatóság alá tartoznak a meddőségi klinikák.
  • A kormány nem vizsgálja a romaügyi kormánybiztosról kiszivárgott állítólagos hangfelvételeket.
  • Gulyás nem látja szükségét annak, hogy Varga Judit igazságügyi miniszter megszólaljon a volt államtitkára, Völner Pál korrupciógyanús ügyében.

A csütörtöki kormányinfót itt közvetítettük.

Orbán Viktor tíz éve csak és kizárólag a kormányközeli sajtónak ad interjút, a Kossuth rádióban rendszeresen szólal meg péntekenként. A formátum interjú, ám váratlan, meglepő kérdést nem szokott kapni, ráadásul a kérdések sokszor leginkább állítások. A kormányfő maga mondta el 2019-ben, miért nem áll szóba nem baráti sajtóval: szerinte egy interjú nem bikaviadal, és máshogy is el tud jutni a választókhoz. Ez alól az egyetlen kivétel a tavaly év végi utolsó kormányinfó volt, ahol a miniszterelnök válaszolt a kérdésekre.

Orbán 2019 elején azt hangoztatta, hogy Magyarországon baloldali, liberális és kormányellenes médiatöbbség van, majd tavaly ősszel Olaszországban már arra utalt, mintha ez kiegyenlítődött volna: „ha a magyar médiára vetünk egy pillantást, akkor a baloldalnak maximum 60, de inkább csak 50 százaléka van, és a keresztény-konzervatív jobboldalnak szintén 40-50 százaléka van”.

A magyar média helyzetéről itt olvashat bővebben.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!