Gyalázkodó ellentüntető zavarta meg az ellenzék utcai tájékoztatóját Márki-Zay beszéde közben

2022. január 14. – 10:18

Gyalázkodó ellentüntető zavarta meg az ellenzék utcai tájékoztatóját Márki-Zay beszéde közben
Márki-Zay Péter beszél az egyesült ellenzék sajtótájékoztatóján – Forrás: Jobbik Magyarországért Mozgalom / Facebook

Másolás

Vágólapra másolva

Eddig 170 ezer aláírás gyűlt össze, így az ellenzék szerint biztosan meglesz a szükséges 200 ezer ahhoz a népszavazáshoz, amely a Diákváros helyére tervezett Fudan Egyetem kampuszának elutasításáról és a munkanélküli segély folyósításának három hónapról kilenc hónapra való meghosszabbításáról szól.

Az egyesült ellenzék Újbudán, a Móricz Zsigmond körtéren tartott sajtótájékoztatóját a kerület alpolgármestere, a Momentum volt ideiglenes elnöke, az ellenzék közös képviselőjelöltje, Orosz Anna kezdte, aki szerint a 170 ezer aláírás már közelít az aláírásgyűjtés sikeréhez.

Karácsony Gergely szerint az, hogy a Fudan Egyetemmel az Innovációs és Technológiai Minisztérium felsőoktatásért is felelős minisztere, Palkovics László lesöpörte a Diákváros tervét, „leleplezi a Fidesz romlottságát: antikommunistának mondja magát, közben azon dolgozik, hogy egy kommunista egyetem jöjjön ide”.

A főpolgármester szerint azért is szükségesek az aláírások az általa benyújtott kérdésekre megvalósuló népszavazáshoz, mert „minden egyes aláírás szög az Orbán-rendszer koporsójába”.

Kunhalmi Ágnes, az MSZP társelnöke azzal rázta fel a hallgatóságot, hogy „szociális állam, szociális demokrácia kell, amelyet ha meg tudunk valósítani április 3-án, akkor Magyarország nagyobb lehetőségek előtt áll”, mint korábban.

A 160 ezer forintos albérlet és a 133 ezer forintos minimálbér ígérete jellemzi igazán az orbáni gazdaságpolitika kudarcát – derült ki Z. Kárpát Dániel beszédéből. A Jobbik alelnöke szerint 30 ezer fiatal életlehetőségeit tenné rendbe a kormányváltás után az új kormány a Fudan Egyetemre költött pénz helyett, amely miatt „a Fidesz propagandistáinak is izzadságszagú magyarázatot” kell találniuk arra, hogy „miért egy kommunista egyetemet hoznak ide, ahelyett, hogy magyar diákok, fiatalok életlehetőségeit tennék rendbe”.

„Ha választani kell nyugati jólét és a keleti nagyhatalmak melletti elköteleződés között, akkor a nyugati jólétet választjuk”

– mondta Z. Kárpát, beszédét azzal zárva, hogy „jólétet minden magyarnak”.

Az LMP-től Ungár Péter arra hívta fel a figyelmet, hogy a Fudanra szánt 500 milliárdos hitel nagyobb, mint az éves magyar felsőoktatási költségvetés. Meg kell akadályozni „a külföldi országgal” szembeni eladósodást, erre eszköz a népszavazás, amelyhez Ungár szerint az aláírásgyűjtés utolsó hajrájába ért az ellenzék.

Ungár Péter (LMP) beszél az egyesült ellenzék utcai tájékoztatóján a Móricz Zsigmond körtéren, január 14-én – Forrás: Momentum / Facebook
Ungár Péter (LMP) beszél az egyesült ellenzék utcai tájékoztatóján a Móricz Zsigmond körtéren, január 14-én – Forrás: Momentum / Facebook

Vadai Ágnes a DK-tól felidézte Varga Judit legutóbbi posztját, ahol az igazságügyi miniszter másfél milliós karórában mutat a hatósági áras csirkehúsra, aztán a jachton pihenő külügyminiszterről, a „Balatont felzabáló NER-percemberekről” szólt.

Vadai szerint az aláírásgyűjtés sikere az újabb lépcsőfok az április 3-i kormányváltáshoz.

A sort az ellenzék kormányfőjelöltje zárta. Márki-Zay Péter elárulta, hogy két és fél évig lakott Újbudán diákként, ezért átéli a fiatalok lakhatási gondjait.

A népszavazás elsődleges tétje szerinte világos: „Dönthetnek arról, hogy milyen országot szeretnének: olyat, ahol kínai kommunista migránsegyetem épül, mert a milliós tandíjakkal nem valószínű, hogy lesznek ott magyarok, vagy egy Diákváros, amely megkönnyíti a vidéki diákok budapesti tanulmányait.”

Ellentüntető kiabált be Márki-Zaynak

A miniszterelnök-jelölt épp arról beszélt, hogy a csirke far-hát hatósági ára mindennél többet elmond az Orbán által 12 éve vezetett kormány gazdaságpolitikai kudarcáról, arról a kormányról, amely miatt az ellenzéki képviselőket a köztévébe sem engedik be, amikor egy férfi zavarta meg a háttérben a közvetítést, azt kiabálva Márki-Zay felé, hogy „takarodjál a vidéki városodba, a kurva anyádat” – korábban is történt már hasonló az ellenzék utcai tájékoztatói alatt.

Ez a hozzáállás képviseli a Fideszt, konstatálta a beordibálásra a politikus, aki egyben Hódmezővásárhely polgármestere is, miután a Fideszt kétszer is legyőzte az egykor kormánypárti fellegvárnak számító Csongrád-Csanád megyei városban.

„Egységben szeretnénk egy olyan Magyarországot, amely nem keletre megy, hanem nyugatra, ahol megfelelő gazdaságpolitikával biztosítják, hogy ne szabaduljon el az infláció.” Változás kell az országban, amely a legkorruptabbak között van, és ahol a járvány alatt az egyik legmagasabb volt a halálozási arány.

„Olyan országot akarunk, ahol mindenki megengedheti magának nemcsak a csirke far-hátat, hanem azt a jólétet, amelyet a legtöbb európai ország megengedhet polgárainak számára”, beleértve Kelet-Közép-Európát is – mondta az ellenzéki kormányfőjelölt.

Márki-Zay külön kitért a választásokra, amelyen sok csatatérkörzet van, ahol kevés szavazat dönt majd az egyéni mandátumok sorsáról, ezért közölte, hogy szükség van az aktivistákra vidéken és Budapesten is, „az egyesült ellenzék, a megteremtett nemzeti egység, a felemelkedés érdekében”.

Frissítés 13:09: A rendőrség a honlapján közölte, hogy a 62 éves budapesti férfit előállították a XI. Kerületi Rendőrkapitányságra, ahol garázdaság vétség gyanúja miatt indult ellene büntetőeljárás.

Mi akkor is kérdezünk, ha valaki nem akar válaszolni Nekünk itt a Telexnél a szabad sajtó azt jelenti, hogy politikusok, oligarchák nem befolyásolhatják azt, miről írunk, miről nem, kivel dolgozunk, vagy kivel nem. A szabad sajtó nekünk kritikusságot, korrektséget, kíváncsiságot jelent. Hogy a közérdekű sztorikról beszámolunk, hogy mindig oda megyünk, ahol a dolgok történnek.

Nem egyszerű a munkánk, van, hogy falakba ütközünk: nem válaszolnak a megkereséseinkre, kordonokkal zárnak el, hogy ne tehessünk fel kérdéseket. Ha szeretnéd, hogy ennek ellenére is kitartóan kérdéseket tegyünk fel, hogy megmutathassuk a lehető legtöbbféle álláspontot, a legtöbb tényt és bizonyítékot, támogasd a munkánkat!
Támogass