Olvasónk segített autót venni a házaspárnak, amelynek egy részeg greengós összetörte a parkoló kocsiját

2022. január 8. – 15:12

Másolás

Vágólapra másolva

Végtelen aktatologatás némi hivatali töketlenkedéssel, egy kis félretájékoztatás, majd másfél év várakozás. Ilyen egyszerűen összefoglalható olvasónk, Mária esete, akinek parkoló autóját a Greengo részeg ügyfele törte rommá egy bérautóval. A nagy nehezen kifizetett kártérítés kevés volt egy rendes autó megvásárlásához, ám az ügyről szóló cikkünket olvasva jelentkezett valaki, hogy segítene. Végül Máriáék szereztek néhány kijózanító tapasztalatot is használtautó-keresés közben.

Ha létezik igazán nagy pech egy magyar autótulajdonos életében, akkor az biztosan valami olyasmi, mint Mária és férje esete. Kis pénzből élnek, nem hobbiból tartották huszonéves Nissan Almerájukat, hanem mert ez volt a család egyetlen saját közlekedési eszköze. Olvasónk férje buszsofőr, sokszor hajnalig dolgozik, és éppen abban az időszakban fejezi be a munkát, amikor nincs rendes tömegközlekedés.

Az öreg Nissant 2020. január 19-ig gondtalanul használták, mindig időben elvégezték a szervizeit, vásároltak új gumiabroncsokat, de ha valaki megnézi, hogy mennyit ér egy ilyen típusú és évjáratú Almera, látni fogja, hogy legfeljebb pár százezer forintot. Csakhogy amikor valaki bármilyen húsz év körüli autót vásárol Magyarországon, elsősorban nem autót kap, hanem egy halom problémát, kockázatot és adminisztrációs, illetve javítási költséget. Ezért érthető, hogy sokan ragaszkodnak a meglévőhöz.

Az elkövető autó és a parkoló Nissan – Fotó: Mária jóvoltából / Alapjárat
Az elkövető autó és a parkoló Nissan – Fotó: Mária jóvoltából / Alapjárat

Máriáék Nissanját azon a januári hajnalon rommá törte egy részeg Greengo-ügyfél, aki nem tudott bekanyarodni a Szív utcába a közösségi autómegosztó kis Volkswagenjével. A cég biztosítója, az Allianz Hungária vélhetően szintén szokott autóhirdetéseket böngészni, ezért mindössze 278 ezer forint kárösszeget állapított meg, a roncsot pedig 5 ezer forintért adták el Máriáék és a társaság is ennyire taksálta az értékét. Cinikus részlet a polgári törvénykönyvben is akad, hiszen az úgynevezett káronszerzés tilalmát jobbára úgy értelmezik a biztosítók Magyarországon, hogy amikor egyáltalán hajlandók fizetni, akkor is csak akkora összeget, amennyiből aligha lesz ugyanolyan autója a károsultnak, mint amit elvesztett. Ez a szabály elvileg az indokolatlan vagyongyarapodást akadályozza meg, gyakorlatilag viszont sok jogi huzakodás előképe.

Máriáék a baleset után mégis azt gondolták, hogy hamarosan megkapják a pénzüket és simán át tudnak ülni egy másik, hasonló értékű Nissanba. Ezután másfél évig nem történt semmi, csak csuklóztatták őket a hivatalok és a biztosító, ahogy erről részletesen írtunk 2021. október 20-i cikkünkben.

A cikk megjelenése előtt átutalta a kártérítést az Allianz, ráadásul

másnap jelentkezett olvasónk, Marcell, hogy szeretne ajándékba vásárolni egy autót Máriának és férjének.

Üzenete olyan gyors volt a biztosító, a rendőrség, az ügyészség és a bíróság vagy akár a Greengo ritmusához képest, hogy eleinte hitetlenkedtem, ám végül összekötöttem a szereplőket, és vártam. Közben a Greengo is felajánlott néhány ingyenes bérautózásra jogosító kupont, de Máriáék ezt nem fogadták el, nem tudnák felhasználni, hiszen nem belvárosból belvárosba közlekednek.

Megnéztem a Használtautó.hu Almera-kínálatát, de nem számítottam sok jóra. A típus Magyarországon elérhető második generációjának gyártását 2006-ban befejezték, Máriáék korábbi, első generációs autójának példányai pedig minimum huszonkét évesek. A hirdetések közt ugyan találtam 130-150 ezer forintért kínált, érvényes műszaki vizsgás Almerát, de arról hamar kiderült, hogy az eleje és a hátulja is törött, ráadásul kicsit rozsdásnak tűnt a képeken, pedig nem alulról fotózták. A találati listán felbukkant néhány további darab, amelyek Ausztriából érkeztek így vélhetően keményen rohadnak az ottani útsózási szenvedély miatt, továbbá láttam még mindenféle bevallott mechanikai hibáktól hemzsegő, illetve őszintén rohadó példányt.

A totálkáros Nissan – Fotó: A tulajdonos / Alapjárat
A totálkáros Nissan – Fotó: A tulajdonos / Alapjárat

December 23-án újabb levelet kaptam Máriától. Addigra túl voltak a vásárláson, és szereztek néhány kijózanító piaci tapasztalatot. 2021-ben átlagosan húsz százalékkal emelkedett a használt autók ára Magyarországon az autóiparban tomboló nyersanyag- és készlethiány, illetve gyárleállások miatt. Ez nemcsak az újszerű használt autók esetében okoz egymás lábára lépő vevőket, de az idősebbeknél is. Ezért sem lepett meg, hogy a Marcell által felajánlott 300 ezer forintot a biztosítótól származó 278 ezer forinttal összeadva sem sikerült azonnal használható csereautót találni.

Amit hirdetési fotók alapján Mária és férje elfogadhatónak gondolt, az általában némi kozmetikázással szebbé tett példány volt valójában, esetleg már megvette más, mire odaértek. Jártak a Fővárosi Autópiacon is, de egymillió alatt nem találtak elfogadható állapotú, tizenöt év körüli Nissan Almerát. Természetesen minden eladó azzal próbálta feloldani a hirdetés és a valóság közt feszülő ellentmondást, hogy ennyi pénzért ne számítsanak új állapotú járműre.

Teltek a hetek és a keresés reménytelenségét jól jelzi, hogy Salgótarjánba is elmentek megnézni egy ilyen típust, amelyet 750 ezer forintért kínáltak eladásra. Mária valamiért nem akarta azt az autót, rossz előérzete volt. Férje telefonon megkérte az eladót, hogy ne melegítse be a motort, hiszen az indíthatóság és a hidegjárati tulajdonságok jó támpontot jelentenek az állapotával kapcsolatban.

Az eladó talán nem bízott bennük, így egy benzinkúton találkoztak, az Almera motorja pedig be volt melegítve. Az autón sok friss karcolást láttak, és a küszöbök rozsdásak voltak. Mária fia kiemelte a pótkereket a csomagtartóból, bőségesen állt alatta a víz. Hazajöttek Salgótarjánból.

Ezután találtak egy újként Magyarországon forgalomba helyezett 2005-ös Nissant, amelyet egy kereskedő árult szintén 750 ezerért. Az összeget érdemes összevetni azzal a kevesebb mint hatszázezerrel, amennyi Marcell felajánlásából és a biztosítótól kapott kártérítésből rendelkezésükre állt. A helyszínen kiderült, hogy az autóra azonnal új gumiabroncsokat, illetve négy lengéscsillapítót kell vásárolni, de cserére szorult a komplett kormánymű, továbbá szükség volt még fékbetét-garnitúrára, új gyújtógyertyákra, és mint minden használtautó-vásárlást követően: friss olajra és szűrőkre. Ezekre fordították a háromszázezer forintos adományt, így végül megvették és felkészítették az autót a napi használatra.

Azért tanulságos Mária és férje esete, mert pontosan megmutatja, milyen helyzetbe kerülhet bárki Magyarországon, aki alól kiütik olcsó és öreg tucatautóját.

Az alku után 690 ezer forintért elhozott Nissan Almera a vételárral együtt egymillióból vált autóvá,

és bár gondolhatjuk, hogy a történtek miatt egy casco biztosítás a következő logikus lépés, ez sem ilyen egyszerű. A régi autókra nem kínálnak kedvező biztosítási konstrukciót a társaságok, mert túl nagynak értékelik az ilyen autókkal járó kockázatot.

A 690 ezerért vásárolt és az adományból rendbe rakott autó – Fotó: A tulajdonos / Alapjárat
A 690 ezerért vásárolt és az adományból rendbe rakott autó – Fotó: A tulajdonos / Alapjárat

Marcell és Mária soha nem találkoztak, csak levélben egyeztették a támogatás részleteit, és az adományozó innen értesült arról is, hogy rendeződött az ügy. Felhívtam Marcellt, mert kíváncsi voltam, mi alapján döntötte el, hogy segíteni fog. Elmesélte, hogy sikeres üzletet működtet a párjával, rendszeresen szoktak adakozni, és gyorsan születnek hasonló elhatározásaik. Korábban küldtek pénzt a Unicefnek a 2015-ös, nepáli földrengés túlélőinek megsegítésére, adakoztak annak az alapítványnak, amelynek javára a vasalódeszkás tornatanár szimbolikus oktatási segédeszközét árverezték el, de nemrég küldtek pénzt a tengerek megtisztítására szövetkező youtubereknek, a Team Seas akcióra is.

Marcell úgy érzi, az átlagnál könnyebben keres pénzt, ezért kötelessége visszaadni egy részt a közösbe. Karácsony előtt jól ment a bolt, a háromszázezer forint nem okozott nehézséget, és fontos hajtóerő volt, hogy nagyon felbosszantotta Máriáék kálváriája, amikor elolvasta a cikket. Az átmenetileg autó nélkül maradt buszvezetővel és feleségével sosem történt még hasonló csoda, pedig egy ennyire súlyosan elrontott, ám egyáltalán nem példa nélküli ügyet éppen egy váratlanul szolidáris gesztus ellensúlyozhat tökéletesen.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!