Győr az utolsó pillanatban talált gázkereskedőt, de ez hárommilliárdjába kerül

2022. január 7. – 10:58

Sudár Ágnes
Sudár Ágnes
Győri tudósító

Másolás

Vágólapra másolva

Péntek reggel hét órakor, rendkívüli közgyűlésen döntött úgy a győri képviselő-testület, engedélyezi cégének, a Győr-Szolnak, hogy egy új gázkereskedővel szerződést kössön – még úgy is, hogy a most ajánlott éves ár hárommilliárd forinttal magasabb, mint a korábbi volt.

Nem sok választási lehetősége volt a Győr-Szolnak, miután december 1-jével az addigi gázkereskedő felmondta velük a szerződést: vagy talál egy új partnert, vagy kénytelen az államra bízni a feladatot, ezzel azonban a távhő cégét is elveszíti. Az első fordulóban nem sikerült új szerződő partnert találni, de a határidőt január 8-ig kitolták, így két hét maradt egy újabb körre.

Az első, sikertelen fordulóban egyetlen ajánlatot kapott a Győr-Szol, ami hét és fél milliárd forinttal volt magasabb a korábbinál. Ezt – a szolgáltató cég elnök-vezérigazgatóját idézve – értékelhetetlennek tartották, a második körben viszont már három ajánlat jött, amiből kettő értékelhető volt. Ezek mindegyike szintén milliárdokkal magasabb éves összeget jelentett, mint az eredeti szerződés, de még mindig jóval kedvezőbbnek tűntek, mint a hét és fél milliárdos próbálkozás. A péntek kora reggeli, rendkívüli közgyűlésen a képviselők áldásukat adták arra az ajánlatra, amely hárommilliárd forinttal többe kerül ugyan a városnak, de a gázkereskedő nem kér pénzügyi biztosítékot is. Előre fizetést, tíznapos periódusokban viszont igen.

Dézsi Csaba András polgármester bejelentette, hogy Győr is pályázni fog kárának kompenzálására – azt a 35 milliárdos alapot célozza meg, amelyet erre nyitott az állam az önkormányzatok számára. A közgyűlésen kiderült, hogy a volt kereskedővel folyamatos fizetési felszólításban van a Győr-Szol, vice versa, merthogy mindketten követelik egymástól a káruk enyhítését. A helyzetről a kereskedő álláspontját is megismerhették egy korábbi cikkünkben.

A Telex fontosnak tartja, hogy az egész ország területéről szállíthasson az olvasóinak sztorikat, ezért közlünk gyakran vidéki riportokat. Mivel minden térséget nem tudunk lefedni budapesti szerkesztőségünkkel, keressük az együttműködést vidéki újságírókkal, és fokozatosan országos tudósítói hálózatot szeretnénk kiépíteni. Ez a cikk is egy ilyen együttműködés keretein belül készült.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!