Újabb hangfelvétel a budapesti ingatlanok adásvételének állítólagos rendszeréről, megint Berki Zsoltról beszélnek benne

2021. november 30. – 08:12

Másolás

Vágólapra másolva

Újabb hangfelvétellel jelentkezett a Városházáról szóló különböző beszélgetéseket szivárogtató, Anonymous-álarcos ismeretlen. A szerkesztőségeknek elküldött kedd reggeli adagban két ember beszélgetését halljuk. Az egyik, ahogy az eddigiekben is, feltételezhetően Gansperger Gyula. Ő azt magyarázza a másik félnek, hogy amikor ő pályázott budapesti önkormányzati ingatlan megvételére, akkor Berki Zsolt segített neki, hogy „hiba ne legyen benne”, átnézte, ellenőrizte, egyeztette, elárulta állítólag azt is, hogy más adott-e be pályázatot, és ha igen, „milyen számot” (valószínűleg vételári ajánlatra utal a beszélő) írt bele.

Gansperger az is mondja, hogy neki Berki Zsolt azt állította, hogy van egy olyan feltétel a pályázatban, hogy le kell rajzolni egy struktúrát, aminek szigorú definíciója van, és amit „Zsolt szerint” csak az tud megcsinálni, akinek ő segít benne. Ennél többet erről az állítólagos struktúralerajzolásról nem tudunk meg.

Az is elhangzik, hogy „a kollega úr” 200 millió forinthoz ragaszkodik, ezt el kell mondani a partnereknek, illetve hogy ő úgy látja, „hogy amire ki vannak éhezve, az a Városháza”, továbbá azt is mondja Gansperger, hogy megy a küzdelem házon belül, mert mindenki pénzt akar.

A hetek óta tartó szivárogtatási ügybe, mely immár két, egymással összefüggő, de kommunikációban mégis különváló szálon zajlik (1. el akarták-e adni a Városházát, 2. van-e korrupciós-jutalékos rendszer az önkormányzatnál), ide kattintva olvashatja bele magát. Legutóbbi két írásunk a témában egy hátterező, részletes cikk volt Bajnai szerepéről, illetve Bajnai 24.hu-nak adott interjújának összefoglalása.

Karácsony Gergely korábban többször is azt mondta, a városházi ingatlanok eladása transzparensen, nyílt pályázaton zajlik.

Fővárosi Fidesz: Berki Zsolt a Városháza fantomja? – frissítés

Egyre inkább úgy tűnik, hogy Berki Zsolt megkerülhetetlen, ha Budapest ingatlanügyeiről van szó. Ő az, aki „végigviszi” a pályázatokat, akinek „Barts Balázs a tenyeréből eszik” – áll a fővárosi Fidesz-frakció közleményében. A képviselőcsoport szerint bár Karácsony Gergely állítja, hogy a fővárosi vagyonkezelő pályázatai nyíltak és transzparensek, az új felvétel miatt kétségek merültek fel. A vizsgálóbizottság a közzétett ingatlanlista minden tételét alaposan átvizsgálja majd, és remélik, hogy a bizottság baloldali tagjai is segítik az eredményes és gyors munkát, teszi hozzá a frakció.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!