Orbánnal érvelt Mellár Tamás

2021. november 29. – 15:15

Másolás

Vágólapra másolva

Mellár Tamás Orbán Viktorral érvelve kérdezte a gyengülő forintról a kormányt. „A gyengébb forint gyengébb államot jelent, gyenge forintot csak gyenge emberek akarhatnak” – idézte a kormányfőt a Párbeszéd politikusa. „Ellopják a pénzt az emberek zsebéből” – érvelt Orbánnal Mellár.

A gazdaságpolitikus szerint a kormány ugyan azzal érvel, hogy a dollár erősödése miatt gyengül a forint, de valójában azért gyengül, mert a kormány 2018 óta agresszív élénkítő gazdaságpolitikát folytat.

„8 százalékos az államháztartási hiány és rekordmagasságú az infláció” – ez kényszeríti ki a leértékelést, különben az export versenyképessége gyengülne, mondta Mellár.

„Tehát a kormány hibás gazdaságpolitikájának a következménye a gyengülő forint.”

Válaszában Tállai András, a Pénzügyminisztérium államtitkára arról beszélt, milyen intézkedéseket tett az állam a rekordgyenge forinttal szemben. Elismerte, hogy „az agresszív élénkítő politika a gyenge forint oka, így van, mert a cél, hogy ez az ország működjön.” „Növekszik az ország, magas a foglalkoztatottsági arány, alacsony a munkanélküliség.”

Szerinte nem méltó azzal érvelni, hogy Orbán mit mondott húsz éve, amikor az EU-n kívül volt az ország. „Igen, akkor ez így volt, mert semmivel nem kárpótolták” az embereket a magas infláció miatt.

Most viszont, mondta Tállai, a bérek növekedésével, adócsökkentéssel, a cégek adójának csökkentésével, az szja-csökkentéssel segítik az embereket. „2013 óta reálbér-növekedés van.” Ezenkívül itt van a nyugdíjprémium, a visszatérő 13. havi nyugdíj, az szja visszatérítése a családoknak és a rezsicsökkentés – sorolta az államtitkár.

Mellár a választ nem fogadta el, azzal is érvelve, hogy ez a növekedés nem fenntartható a jelenlegi gazdaságpolitika mellett.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!