Orbán: A brüsszeli bürokrácia vért hány a rezsicsökkentéstől

2021. november 19. – 07:29

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Percről percre követtük Orbán Viktor szokásos pénteki nyilatkozatát.

Hamarosan összefoglalóval jelentkezünk. Addig is nézze meg Magyarázó videónkat, amiben megmutatjuk, hogy Orbán Viktor a rendszeres, heti rádióinterjújában milyen szintű kérdéseket kap, miközben a független sajtónak szinte lehetetlen elérnie őt:

A 25 év alattiak szja-mentességéről Orbán azt mondta, ezzel azt mondhatják a fiataloknak, hogy „dolgozz, barátom”. A fiataloknak egyébként is nehéz elindulni az életben, kiszabadulni a mamahotelből, ezzel pedig szerinte a kormány őket is megbecsüli.

Orbán szerint a mai sikerek a szüleink, nagyszüleink korábbi munkájának köszönhetők, ezért őket mindig meg kell védeni, adni kell nekik, emelni a nyugdíjakat. „Ez nemcsak arról szól, hogy több pénzük legyen, hanem arról, hogyan gondolkodunk róluk” – mondta Orbán, aki szerint a 13. havi nyugdíj „jóvétel” a Gyurcsány-korszak után.

„Szép dolog a vagányság, de én az óvatos duhajok közé tartozom” – mondta arról Orbán, hogy 6,5–7 százalékos növekedést vár a gazdaságban.

Orbán szerint az „ember intellektuális lény”, az ellenzék próbálkozik azzal, hogy támadja a kormány rezsicsökkentését, de Orbán azt mondja, „tudom, melyik az a mondat, amelyik megöli a gazdáját”, erre felhozta az őszödi beszédet.

„A brüsszeli bürokrácia vért hány a rezsicsökkentéstől, ezt hallva elhajítják a tollaikat” – mondta Orbán.

A kormány hetek óta dolgozik azon, hogy a kisvállalkozókra is kiterjesszék a rezsicsökkentést, mondta Orbán. Gulyás Gergely a csütörtöki kormányinfón jelentette be, hogy ezentúl ők is a csökkentett árakat fizethetik. Azok tartoznak ebbe a körbe, ahol a foglalkoztatottak száma legfeljebb 10 fő, és ahol az éves árbevétel vagy a mérlegfőösszeg nem haladja meg a 4 milliárd forintot. „A nagyok kibírják, a kicsik nem” a magas rezsiárakat, mondta erről Orbán.

Orbán várt, várt, addig, amíg azt látták, a helyzet tartható, de 480 forintnál befagyasztották az árakat. Ha kell, február után meghosszabbítják az árstopot, ha nem, „akkor elfelejthetjük” az egészet, mondta.

Orbán témát váltott, a rezsicsökkentés és a benzinárak befagyasztása a téma. Orbán szerint legjobb, ha a kormánynak nem kell beavatkoznia, de van, amikor be kell, mert nem lehet tétlenül nézni, hogy az árak az egekbe emelkednek. Egy napig ki lehet bírni, ha az ár magas, de ha már hetekig-hónapokig, „akkor reagálni kell”, mondta. „A magas benzinár akkor is bekopogtat az ember lakásába, ha nincs gépjárműve” – mondta Orbán.

A kiskunhalasi járványkórházat akkor nyitják ki, ha kelleni fog, bármelyik nap megnyithatják, ha szükség lesz rá, de Orbán szerint egyelőre erre nincs szükség. Ha az ágyak elkezdenek betelni, pontosan tudják, milyen kezeléseket, műtéteket lehet elhalasztani.

Orbán szerint az oltást jól megszervezték, van körülbelül 10 millió oltás, és van egy dossziéja is a vírusról, amit elővesznek, és „pontosan tudjuk, mit kell tennünk”. Tudják, mennyi szakorvos van, hova mennyit kell vezényelni, most például felmondási tilalmat rendeltek el az egészségügyben és a rendvédelemnél, aminek a miniszterelnök szerint senki sem örül, de a helyzet ezt kívánja.

Orbán sem hisz „nyakló nélkül” mindent el a tudománynak, mert „az nem egy vallás, nem az Isten, akiben feltétel nélkül meg lehet bízni”, de annak bizonyított eredményei vannak, mondta a miniszterelnök arról, hogy most sem kell bizalmatlanabbnak lenni a Covid-oltásokkal, ahogy a gyerekkorban kapott oltásokkal sem voltunk azok. Orbán szerint ugyanakkor rendőrökkel sem lehet kísérni az embereket az oltásokra, de lesz jövő héten egy oltási kampány.

Akkor nem lesz ötödik hullám, ha mindenki beoltja magát, mondta Orbán, majd hozzátette: „nem fogjuk tudni elkerülni, hogy mindenki beoltassa magát”, mert az oltatlanok csak megnyújtják a járvány időszakát.

Orbán szerint a virológusok abban is egyetértenek, hogy a védelmi intézkedések nem védenek meg a vírustól, csak a járvány terjedését lassítják, majd megismételte, hogy az egyetlen igazi védelmet az oltás ad. Azt is látják, hogy a második oltás után négy hónappal annak védőereje gyengült, ezért „a harmadik oltás felvétele indokolt”, mert akkor a védettségi szint jóval magasabb lesz, mint a második után.

Orbán bízik benne, hogy a kormány járványügyi szigorításai elegendőek lesznek, de a virológusok is azt mondják, a negyedik hullám csúcspontja még előttünk van, mondta a miniszterelnök. Orbán szerint mindenki elkaphatja a vírust, de akik nincsenek beoltva, életveszélyben vannak.

Gulyás Gergely csütörtökön jelentette be, hogy szombattól maszkot kell hordani a zárt terekben, kivéve az irodákban és a sporttermekben. A tömegrendezvényekre csak védettségivel lehet menni, és jön a kötelező harmadik oltás az egészségügyiseknek. A részletekről bővebben itt.

Orbán Viktor tíz éve csak és kizárólag a kormányközeli sajtónak ad interjút, a Kossuth rádióban rendszeresen szólal meg péntekenként. Ezzel szemben a közszolgálati rádiónak adott interjúkban váratlan, meglepő kérdések nem hangzanak el, ráadásul a kérdések sokszor leginkább állítások. A kormányfő maga mondta el 2019-ben, miért nem áll szóba nem baráti sajtóval: szerinte egy interjú nem bikaviadal, és máshogy is el tud jutni a választókhoz.

Orbán 2019 elején azt hangoztatta, hogy Magyarországon baloldali, liberális és kormányellenes médiatöbbség van, majd tavalyelőtt ősszel Olaszországban már arra utalt, mintha ez kiegyenlítődött volna: „Ha a magyar médiára vetünk egy pillantást, akkor a baloldalnak maximum 60, de inkább csak 50 százaléka van, és a keresztény-konzervatív jobboldalnak szintén 40-50 százaléka van.”

A magyar média helyzetéről itt olvashat bővebben is.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!