Csak oltási igazolvánnyal lehet részt venni a kongresszuson

2021. november 14. – 10:08

Másolás

Vágólapra másolva

Vasárnap 10 órától 1470 küldött részvételével tartja XXIX. tisztújító kongresszusát a Fidesz, ahol a pártelnökről, valamint négy alelnökéről szavaznak. Hollik István, a párt kommunikációs vezetője a Magyar Nemzetnek szombaton azt nyilatkozta, a küldötteken kívül hatszáz meghívott vendég lesz jelen a kongresszuson, többek között diplomaták, tudósok, művészek és sportolók. Az esemény házigazdái Koncz Zsófia országgyűlési képviselő és Zsigó Róbert államtitkár lesznek.

Fotó: Huszti István / Telex

A kongresszuson beszédet mond Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter, Varga Mihály pénzügyminiszter, Varga Judit igazságügyi miniszter, Novák Katalin családokért felelős tárca nélküli miniszter, Dömötör Csaba, a Miniszterelnöki Kabinetiroda államtitkára, Deutsch Tamás, a párt EP-képviselője, Németh Szilárd, a Honvédelmi Minisztérium államtitkára, Gyopáros Alpár, a Magyar falu program kormánybiztosa, Kocsis Máté a Fidesz parlamenti frakciójának vezetője is.

A Fidesz kommunikációs igazgatója szerint Orbán Viktor várhatóan fél három körül fogja megtartani a beszédét.

Az eseményen nem írták elő kötelezően a maszkhasználatot, de csak oltási igazolvánnyal lehet belépni. Hollik szerint a kongresszuson résztvevő küldöttek, valamint a meghívott vendégek közül mindenki be van oltva.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!