Szilágyi Liliána a Turi-ügyről: Elítélek mindennemű abúzust az uszodán belül vagy kívül, az élet minden területén
2021. november 12. – 19:12
frissítve
Szilágyi Liliána videóüzenetben reagált a nemrég kirobbant Turi György-ügyre, amiben kiáll a sporttársai mellett, akik bármilyen nemű abúzust szenvedtek el uszodában vagy azon kívül, szúrta ki a 444.
Azt mondta:
„Az abuzáló edzőknek, szakembereknek nincs helyük a sportban sem.”
Azután közölte reakcióját, hogy egykori edzője a 24.hu-nak adott interjújában arról beszélt, Szilágyi levelet írt neki, amiben sajnálatát fejezte ki, hogy kikerült az edző kezei alól. Az úszónő szerint ez a levél létezik, de tartalma sokkal összetettebb.
Turi György egykori tanítványai a nyilvánosság elé álltak és beszámoltak arról, hogy az edző munkamódszerei közé tartozott a lelki terror, a testi fenyítés és a molesztálás. A sort a világbajnok Cseh László indította, aki jelezte, nemcsak ő, hanem a társai is szenvedtek. A vb-bronzérmes Kozma Dominik később arról beszélt, hogy Turi a hajánál fogva húzott ki embereket a vízből. Az íróként ismertté váló Kiss Noémi egy '80-as évekbeli esetet említett, amikor az edző agyba-főbe vert valakit. Az Európa-bajnok Dara Eszter egy 2008-as esetet idézett fel, amikor Turi az olimpián a nyakát csókolgatta.
A Magyar Úszó Szövetség (MÚSZ) elnöksége csütörtöki ülésén foglalkozott Turi György mesteredzővel, aki emiatt felfüggesztette tevékenységét az úszószövetségben.