Nézőpont: Márki-Zay nem húzta feljebb az ellenzéki listát

2021. november 8. – 07:52

Másolás

Vágólapra másolva

Ha most lennének a parlamenti választások, azt a Fidesz–KDNP nyerné meg, Márki-Zay Péter miniszterelnök-jelöltsége nem változtatott az ellenzéki pártszövetség megítélésén, állapította meg a kormányközeli Nézőpont Intézet.

A kormánypártokra a megkérdezettek 56 százaléka, az ellenzéki listára pedig 42 százalék szavazna. Ahogy az a grafikonon is látszik, lényegesen nem változtak az erővonalak a Nézőpontnál.

Forrás: Nézőpont Intézet
Forrás: Nézőpont Intézet

Értelmezésük szerint Márki-Zay „migrációpárti és rezsicsökkentés-ellenes mondatai inkább elbizonytalaníthatták potenciális támogatóit (…), nem húzta az őt felemelő pártokat csak felfelé”.

A Nézőpont Intézet közvélemény-kutatásai ezer ember telefonos megkérdezésével készültek. A minta minden kutatás esetében reprezentatív a 18 évesnél idősebb lakosságra nem, kor és településtípus szerint. A mintavétel hibahatára ±3,16 százalék.

Korábban szintén a Nézőpont állapította meg, hogy a népszerűségi versenyben Karácsony Gergely közelebb tudott kerülni Orbán Viktorhoz, mint az előválasztást megnyerő Márki-Zay Péter.

Az ellenzéki előválasztási küzdelemben több, egymásnak ellentmondó közvélemény-kutatás jelent meg, amelyeket a pártok és jelöltek politikai eszközként használtak, aztán azt láthattuk, hogy a második fordulóra már alig jelentek meg felmérések. Vajon mennyire fogott ki a hektikus előválasztási harc a közvélemény-kutatókon? A Medián, a Publicus és a Závecz Research vezetői a Telexnek egybehangzóan azt mondták: ilyen kiszámíthatatlanul gyorsan változó folyamatokról nem lehet érvényes véleménykutatást készíteni. Erről bővebben ebben a cikkben írtunk.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!