Simonka tagadja az alkoholvádat: Ki fogok mászni ebből, ahogy máskor is kimásztam

2021. október 29. – 06:35

Másolás

Vágólapra másolva

Nem volt részeg a parlamenti ülésen, betegség miatt érezte rosszul magát, szerinte ha bírálói tudnák, mivel küzd, elszégyellnék magukat – mondta a Blikknek Simonka György fideszes országgyűlési képviselő.

Arról is beszélt, egy betegség áll a háttérben, amire gyógyszereket is szed, emiatt lett rosszul a parlamentben. „A betegségem részleteiről nem szeretnék nyilatkozni, ki fogok mászni ebből, ahogy máskor is kimásztam” – mondta. „Szó sincs ivásról! Akik ezt állítják, azoknak csak annyit üzenek, ha tudnák, mivel küzdök, elszégyellnék magukat” – tette hozzá.

Fotó: Béli Balázs
Fotó: Béli Balázs

Kedden írtuk meg, hogy a Jobbik szerint Simonka illuminált állapotban jelent meg hétfőn parlamentben, és az ellenzéki párt szerint el is bóbiskolt az ülésteremben. A Fidesz akkor úgy reagált a megkeresésünkre: „A képviselő nem érezte jól magát, ezt jelezte a frakcióvezetésnek, és engedélyt kapott, hogy hazamenjen.”

Simonka György ellen korábban bűnszervezetben elkövetett, különösen nagy vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás bűntette és más bűncselekmények miatt indult büntetőeljárás, 2019-ben pedig vádat is emeltek a fideszes képviselő ellen az ügyben.

Augusztusban újabb vádat emeltek ellene: eszerint ötmillió forintot adott egy tanúnak azért, hogy az ellene is zajló költségvetési csalás ügyében hamisan tanúzzon, és egy másik tanút is a pénz ígéretével akart rávenni ugyanerre. Mindezt még a saját gyanúsítotti kihallgatása előtt tette meg, írta a Központi Nyomozó Főügyészség közleményében.

Júliusban Simonka még pezsgőtablettás vízzel kínálta meg a térségben éppen kampányoló Márki-Zay Pétert, és kijelentette: addig lesz szabad, ameddig akarja.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!