Addig leszek szabad, ameddig akarom – mondta Simonka, majd pezsgőtablettás vízzel kínálta Márki-Zayt

2021. július 11. – 20:53

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Pezsgőtablettás vízzel kínálta a kampányoló Márki-Zay Pétert a térség parlamenti képviselője, az egyebek mellett költségvetési csalással vádolt Simonka György, aki azt mondta, addig lesz szabad, ameddig akarja.

Az RTL Klub videójából kiderül, hogy Márki-Zay éppen Simonka falujában, Pusztaottlakán kampányolt Szabó Ervin, az előválasztás orosházi jelöltje mellett, amikor egyszer csak odasétált hozzájuk Simonka György, a térség fideszes országgyűlési képviselője. Megkínálta őket hideg ásványvízzel, amit a nagy hőségben el is fogadtak a Mindenki Magyarországa Mozgalomnak kampányoló politikusok. Márki-Zay még pezsgőtablettát is kapott a poharába.

Márki-Zay és Simonka beszélgetni kezdtek, Hódmezővásárhely polgármestere megkérdezte a büntetőeljárás alá vont Simonkát, hogy meddig lesz még szabad, mire Simonka azt mondta: „ameddig akarom”. Aztán Lázár János is szóba került. Lázár János korábban a Telexnek beszélt arról, hogy Simonka Békés megyében kezdte és ott is fejezi be a pályafutását, illetve a bíróságon. Simonka erre a 24.hu-nak adott interjújában azt mondta:

„Én Lázár Jánosról regényt tudnék írni, úgyhogy ha valakinek csöndben kellene maradnia, az pont ő. Én a párttársaktól azt hallottam, hogy Lázár János szégyellje magát.”

Márki-Zay most rákérdezett, hogy pontosan mire gondol, de Simonka nem válaszolt, arra hivatkozva, hogy „túl sok a drót” a hódmezővásárhelyi polgármesteren, azaz mikrofon van rajta, amit Márki-Zay aztán levett, ezért azt már nem hallani, hogy utána mi hangzott el közöttük.

Az RTL később megkérdezte Márki-Zaytól, hogy miről beszéltek ezután. A miniszterelnök-jelölt azt mondta, Simonka arról beszélt neki, hogy nem érzi magát bűnösnek, „Lázár Jánossal pedig komoly üzleti konfliktusaik is lehettek”. Simonka pedig azt mondta az RTL-nek, hogy ha Lázár tovább megy, és többet beszél róla (Simonkáról), akkor majd ő is többet fog elmondani Lázárról.

A RTL videóját itt lehet megnézni.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!