Fact-check: Gulyás szerint Olaszországban mindenhol elfogadják a magyar védettségi igazolványt, ez sajnos így nem igaz

Másolás

Vágólapra másolva


A kormányinfón Gulyás Gergelyt a Szputnyikkal beoltottakról kérdezte a 168 Óra újságírója, megemlítve, hogy ők nem tudnak normálisan utazni Európában. Számukra a harmadik oltás sem megoldás, mert egy adagos Janssent nem kaphatnak 3. oltásnak.

Válaszában Gulyás védelmébe vette az oltóanyagot, és azt mondta, hogy kaphatnak Janssent, mert ő is azt kapott. Ugyan a hivatalos eljárás Szputnyik-V után Pfizer, Moderna vagy Sinopharm vakcinát ajánl, ő két orvost is megkérdezett, és meg is kapta az utazást egyedül lehetővé tevő szuperkombót.

„Az államok nagy többsége, mert más viszont Pfizert vagy Modernát kapott, az első Pfizert vagy Modernát is elfogadja, tehát aki a harmadik oltást beadatja magának, az tud utazni. Janssennel biztos, de nekünk azok a hírek, hogy a többivel is tud utazni” – mondta a miniszter ezt úgy hogy a kormány oldalán pontosan fent van, melyik ország pontosan mit követel meg a belépéshez. „Ez bekerül az uniós útlevélbe, amivel lehet utazni, és itt azok a visszajelzések, hogy lehet.”

Az EU-s Covid-igazolványhoz kettő érvényes nyugati vakcina szükséges, és az, hogy a miniszter úgy hallotta, az még attól nem szabály, vetette fel az újságíró.

„Van ahol így fogadják el, van ahol úgy”

– próbálta oszlatni a bizonytalanságot Gulyás, majd azt a példát hozta:

„Például Olaszországban a magyar védettségi igazolványt minden gond nélkül, mindenhol elfogadják”.

Azonban ennek mind a Konzuli Szolgálat oldalán, mind az Európai Unió hivatalos portálján fellelhető információk, sőt saját tapasztalataink is ellentmondanak. Uniós Védettségi igazolvány birtokában lehet beutazni Olaszországba, ehhez vagy át kell kell esni a betegségen, vagy negatív teszttel vagy pedig (és most erről lesz szó) érvényes oltással kell rendelkezni, ami

  1. az Európai Gyógyszerügynökség (EMA) vagy az olasz hatóság által elismert oltóanyaggal történt,
  2. a teljes oltási ciklus lezárult, azaz valamennyi előírt dózist beadták,
  3. és az utolsó beadása óta 14 nap már eltelt.

Jelenleg négy ilyen vakcina van:

  • a Comirnaty-Pfizer,
  • a Moderna-Spikevax,
  • a Vaxzevria-AstraZeneca, és
  • a Janssen-Johnson&Johnson.

Vagyis aki kínai vagy orosz oltással, vagy az arra ráadott harmadik Pfizerrel, AstraZenecával vagy Modernával utazna, annak továbbra is tesztet kell csináltatnia.

A másik, amire Gulyás gondolhatott, az az, hogy a magyar védettségi kártya megfelel az olaszok védettségi igazolványának, amit elég szerencsétlenül szintén Green Passnak, pontosabban Certificazione verdének hívnak.

Az olasz igazolást a magyarhoz hasonlóan azok is megkapják automatikusan, akik az oltás első adagját megkapták, tehát ez utóbbihoz akár elég is lehetne az említett 4 nyugati vakcinából az első beadott adag, ami után 14 nappal már érvényes lehet az olasz igazolás. A dolgot bonyolítja, hogy a harmadik, emlékeztető oltásról viszont új igazolványt állítanak ki majd az olaszok.

Két Szputnyik V után egy Pfizer – Fotó: Telex
Két Szputnyik V után egy Pfizer – Fotó: Telex

Mindenesetre ez most működik, kollégám 2 Szputnyik utáni egy adag Pfizerjét rendben levőnek találta a hivatalos olasz alkalmazás, sőt a gyakorlatban is megtapasztalta ezt az őszi szünete alatt.

Az olasz Green Pass nem csak a múzeumok, sportlétesítmények, éttermek látogatásához, de a vonaton való utazáshoz, sőt a munkavállaláshoz is kötelező az országban.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!