Jövőre sem adná vissza az önkormányzatoknak az iparűzési adót a kormány

2021. október 20. – 18:46

Másolás

Vágólapra másolva

A kormány munkáltatói javaslatra nagyobb, összesen négyszázalékos adócsökkentést tervez a vállalkozásoknál, és azt is fontolgatja, hogy az önkormányzatoktól idén egy évre elvett iparűzési adót 2022-ben sem adja vissza. Az iparűzési adó sok önkormányzat legnagyobb bevétele, nélküle többüket fizetésképtelenség fenyegeti.

A kormány a magyar gazdaság versenyelőnyét az alacsony adókban látja, a munkáltatók régebb óta lobbiznak az adóterhek további csökkentéséért, 2022-ben ráadásul választási év lesz: a három tényező alapján nem olyan váratlan, hogy napirenden van a vállalkozói adócsökkentés. Erről szólnak az egyeztetések a Versenyszféra és a Kormány Állandó Konzultációs Fórumán, és az Innovációs Minisztérium szerdán ki is adott egy közleményt, hogy a kormány többféle adócsökkentést is támogat. Mint Bodó Sándor, a tárca foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára megerősítette,

  • a kormány támogatja azt a munkáltatói javaslatot, amely szerint jövő januártól megszűnne a 1,5 százalékos szakképzési hozzájárulás;
  • emellett kész 2,5 százalékponttal csökkenteni a szociális hozzájárulási adót.

Az egyszerűsített formában megvalósuló, összesen 4 százalékpontos adócsökkentés önmagában 500 milliárd forintot hagyna a vállalkozásoknál a kormány számításai szerint.

Ezzel együtt azonban az ITM azt is meglebegtette, hogy elképzelhető: az önkormányzatok jövőre sem kapnák vissza az idén elvileg ideiglenes jelleggel, a járványügyi gazdasági intézkedésekre hivatkozva elvont iparűzési adót. „A kormány az önkormányzatok költségvetési stabilitását is figyelembe véve megfontolja a korábbi kamarai javaslatot, amely a helyi iparűzési adó idei mérséklését kiterjesztené 2022-re. Az intézkedéssel a magyar munkavállalók kétharmadának kenyérkeresetet biztosító kkv-szektor cégei további 150 milliárd forintot takaríthatnának meg” – áll az ITM közleményében.

Orbán Viktor tavaly decemberben jelentette be, hogy a kormány második gazdaságvédelmi akcióterve részeként az önkormányzatoktól elveszi a bevételük jelentős részét kitevő iparűzési adó bizonyos hányadát – a kis- és középvállalkozások, illetve az egyéni vállalkozók adójának a felét. Ez sok települést nehéz helyzetbe hozott, a döntés ellen hevesen tiltakoztak a főként ellenzéki vezetésű nagyobb városok. A kormány létrehozott egy bevételkiesést kompenzáló alapot, ebből azonban az önkormányzatok szelektíven részesültek: elvileg a rosszabb pénzügyi helyzetben lévők kaphattak belőle, de a mechanizmus kialakításában politikai szempontok is szerepet játszhattak. A főváros csődveszélyről beszélt, és kampányt indított, hogy a vállalkozások, ha tehetik, önkéntes alapon fizessék be az iparűzési adót.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!