Szétesés nincs, de kis csipkelődés azért akad – ellenzékieket kérdeztünk az előválasztás végeredményéről

2021. október 18. – 17:04

Másolás

Vágólapra másolva

Bár a pártja nem állt be egyik miniszterelnök-jelölt mögé sem az előválasztás második fordulójában, Ander Balázs jobbikos képviselő Márki-Zay Péter győzelmének jobban örült, Ungár Péter pedig sokat sejtető arccal, „a kormányváltás érdekében” nem akarta kommentálni, hogy néhány párt nagyon hamar beállt egy másik jelölt mögé Karácsony visszalépése után.

Márki-Zay Péter győzelmével zárult az ellenzéki előválasztás második köre, ő lehet majd Orbán Viktor kihívója tavasszal. Hétfőn ülésezik a parlament, a Telex videósai pedig egy jobbikos és egy LMP-s képviselőt is megkérdeztek arról, hogy mi a véleményük a végeredményről, főleg annak tükrében, hogy pártjaik végül egyik jelölt mögé sem álltak be a második fordulóban.

Ander Balázs jobbikos képviselő arról beszélt, hogy a „nép szava isten szava”, és a párt teljes mellszélességgel támogatja a győztest. Jó döntésnek tartja, hogy nem álltak be senki mögé a második fordulóban, „ez volt a legtisztább játék” – mondta. Emlékezetes: a DK és a Jobbik sok körzetben kötött megállapodást, egyesek már „Jobbik–DK-paktumot” emlegettek (például elemzésünkben mi is).

Megkérdeztük, hogy értékrendi szempontból jobban örülnek-e Márki-Zay győzelmének, Ander erre azt válaszolta, hogy „az ő szívét egy kicsit jobban megmelengette ez a győzelem”, de ez nem a párt álláspontja, csak személyesen az ő véleménye:

Az LMP-s Ungár Péter leginkább Karácsony Gergely győzelmének örült volna, de örül Márki-Zay győzelmének is, gratulál neki. Tőle is érdeklődtünk arról, hogy nem lett volna-e jobb döntés az LMP részéről, ha határozottan beállnak valamelyik jelölt mögé a második fordulóban úgy, ahogy tette azt például az MSZP és a Momentum, akik első körben szintén Karácsonyt támogatták, aztán felsorakoztak Márki-Zay mellett. Ungár sokat sejtető arckifejezéssel azt válaszolta erre, hogy lehet legitim döntés az, „hogy valakiknek van egy jelöltjük, és utána pár napon belül találnak egy másikat”, de ennek a „mélységét” nem kívánta kommentálni a kormányváltás érdekében:

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!