Karácsony: Gyurcsány Ferenc megpróbált megzsarolni – Gyurcsány: Karácsony hozza nyilvánosságra az sms-eket

Legfontosabb

2021. október 13. – 13:34

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Hosszú azoknak a politikusnak a listája, akik megpróbáltak megzsarolni, rajta van Gyurcsány Ferenc is – mondta a Magyar Hang kérdésére Karácsony Gergely a kétéves főpolgármestersége alkalmából tartott szerdai háttérbeszélgetésen. Karácsony azt mondta: a Demokratikus Koalíció elnöke ezt általában sms-ben szokta megtenni, de konkrét esetet nem említett. Karácsony azt mondta: vannak a listán más politikusok is, akik kevésbé vannak a reflektorfényben, de példát erre sem mondott.

Gyurcsány Ferenc a Facebookon reagált Karácsony kijelentéseire. Ezt írta:

Ezennel felhatalmazom főpolgármester urat, hogy hozza nyilvánosságra az sms-eket, melyeket velem váltott, és amelyekben én megzsaroltam őt.

Az ATV Híradójának Arató Gergely, a DK frakcióvezető-helyettese azt mondta: „Gyurcsány Ferenc nem zsarolt meg senkit, ezt tudom mondani. A zsarolás egy bűncselekmény, ha valaki ilyenről tud, akkor tegyen feljelentést”. Arató szerint Karácsonynak érdemes lenne óvatosan fogalmaznia, hogy ne gyengítse, hanem védje az ellenzéki együttműködést. „Azt kell mondanom, hogy azért van egy nagyon egyértelmű bizonyíték, Karácsony Gergely nem Dobrev Klárát támogatja, hát akkor nyilván nem történt ilyen vele, sem mással” – mondta Arató.

Karácsony Gergely délután a Klubrádióban nem akart további részleteket mondani az állítólagos zsarolásról, inkább igyekezett lehűteni a kedélyeket, mondván “én a magam részéről kiszállnék ebből a konfliktusból", “lépjünk túl ezen”, “én most tompítanám ennek az élét”. A DK-s Molnár Csaba egy Facebook-posztban azt írta: “De hát Gergő, az Isten szerelmére, te kezdted el ezt a konfliktust ma reggel!, illetve “Tompítani a kés élét, amit magad hajítottál el, Gergő? Ez komoly?” Molnár szerint sokkal egyszerűbb lenne kínos magyarázkodás helyett elmondani a szimpla igazat: hogy nincsenek zsaroló sms-ek, soha nem is voltak.

Márki-Zay Péter, az ellenzéki előválasztás egyik miniszterelnök-jelöltje a 444-nek adott interjúban visszataszítónak nevezte, hogy „azzal próbálnak polgármestereket rávenni Dobrev Klára támogatására, hogy megzsarolják őket, hogy a közgyűlésben majd a DK-frakció megbuktatja a polgármestert, ha nem teszik”. Az interjúban azt is mondta, hogy „megkeresik a Mindenki Magyarországa Mozgalom tagjait és alapítóit, és megpróbálják rávenni őket, hogy velem szemben kritikus nyilatkozatokat tegyenek.” Elhangzott az is, hogy Márki-Zay Gyurcsány Ferenc vétója miatt nem vehetett részt a civilek képviseletében a hatpárti egyeztetéseken, annak ellenére, hogy az egyik kezdeményező volt, ezért az ott hozott eddigi szabályokkal sincs teljesen tisztában.

Gyurcsány Ferenc erre is reagált a Facebookon. A „Péter, ne hazudj korán reggel” című posztban a pártelnökök 2020. október 1-i tanácskozásának jegyzőkönyve alapján azt írta: „Fájdalom Péter, de a jegyzőkönyv szerint nem mondasz igazat. Valójában senki, még az előterjesztő se akarta az MMM-et bevonni a pártközi együttműködésbe, mert az ugye nem párt. (…) Fekete-Győr András előterjesztésére a közös döntés az volt, hogy megbízottaink rendszeresen találkoznak veled és egyeztetnek. Ez így is történt.” Gyurcsány az ezt követő, még októberben lezajlott első találkozó jegyzőkönyvéről azt írja Márki-Zaynak: „Te fel se vetetted, hogy csatlakozni kívántok a hatpárti egyeztetéshez.”

Az előválasztás második fordulójában nagyon kemény hangvételűvé vált a kampány. Márki-Zay Péter akkor is nyomásgyakorlásról beszélt, amikor azt mondta: Karácsony korábbi támogatói nyíltan Dobrev mögé álltak be, „de sokan panaszkodnak, hogy folyamatos nyomás alá vannak helyezve, és kényszerítik őket mindenféle módszerekkel arra, hogy álljanak ki Dobrev Klára mellett, miközben ők is pontosan tudják, hogy ezzel Orbán Viktort tartják hatalomban.” Ekkor mondta azt Márki-Zay, hogy „nemcsak Karácsony Gergelyt árulják el ezzel, hanem a hazánkat”, amiért később elnézést kért. A hazaárulózós kijelentésre Dobrev Klára Trumpot, populizmust emlegetve éles hangon szólította fel Márki-Zayt, hogy ne veszélyeztesse az ellenzéki összefogást.

A Demokratikus Koalíció „Összevártuk az elmúlt napok Márki-Zay Péter által mondott hazugságait, és most egyben válaszolunk rá” címmel még az alábbi közleményt adta ki szerdán:

  • Márki-Zay Péter azt hazudta, hogy minden egyes kutatás azt mutatja: Dobrev Klárával nem lehet nyerni. Ezzel szemben a valóság az, hogy a friss Závecz-kutatás szerint Dobrev Klárának nagyobb esélye van legyőzni Orbánt, mint Márki-Zay Péternek. (A Telex megkereste a DK-t, hogy küldjék el az említett Závecz-felmérést. Mint kiderült, ez a felmérés még Karácsony visszalépése előtt készült.)
  • Márki-Zay Péter azt hazudta, hogy a DK zsarolással kényszeríti az ellenzéki politikusokat Dobrev Klára támogatására. Ezzel szemben a valóság, hogy Márki-Zay Péter egyetlen példát sem tud erre mondani, Trump módra csak a hazugsága is változik, azaz először kettő ilyen esetről beszélt, aztán már négyről, de egyet sem nevezett meg.
  • Márki-Zay Péter azt hazudta, hogy már DK-s alapszervezet is támogatja őt. Ezzel szemben a valóság, hogy nincs ilyen szervezet, Márki-Zay Péter sem tudott ilyet mondani, sőt az ATV-ben bele is keveredett a saját hazugságába.
  • Márki-Zay Péter azt hazudta, hogy ő nem hazaárulózott. Ezzel szemben a valóság az, hogy azt mondta, azok, akik először Karácsonyt, majd most Dobrev Klárát támogatják, azok „elárulják a hazát”. Ami ugye pontosan ugyanaz. Senki nem veheti komolyan, hogy aki elárulja a hazát, az nem hazaárulót jelent.
  • Márki-Zay Péter azt hazudta, hogy a Fidesz Dobrev Klárára való szavazásra mozgósít. Ezzel szemben a valóság, hogy egyetlen ilyen példát sem tudott mondani Márki-Zay Péter, egyetlen ilyen ügy nem merült fel az elmúlt hetekben.
  • Márki-Zay Péter azt hazudta, hogy Gyurcsány Ferenc vétózta meg, hogy részt vehessen Márki-Zay Péter az ellenzéki hatpárti szövetségben. Ezzel szemben a valóság az, hogy Gyurcsány Ferenc nyilvánosan, jegyzőkönyvvel bizonyította, hogy ebből egy szó sem igaz.

A DK szerint Márki-Zaynak minden napra jut egy hazug mondata, „szerintünk pedig hazugsággal nem lehet kormányt váltani, és nem is fogjuk eltűrni a valótlan állításokat.”

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!