Hadházy nem tekinti lezártnak Tóth Csaba kétes ügyeit, folytatni akarja a korrupciós ügyek leleplezéseit

2021. szeptember 30. – 13:39

Másolás

Vágólapra másolva

A Zuglóban rekordszavazattal, 11070 vokssal nyertes Hadházy Ákos (eredményének értékéből csak egy csipetnyit vesz el riválisa, Tóth Csaba visszalépése, hiszen az MSZP-s politikus csak egy nappal urnazárás előtt jelentette be, hogy felhagy a kampánnyal) Facebook-posztban mondott köszönetet mindenkinek, akiknek ilyenkor szokás, majd leszögezte, hogy az országgyűlési választásokra való felkészülés mellett sem fog felhagyni a korrupciógyanús ügyek leleplezésével:

nem állhat le az egész országot behálózó bűnszervezet bemutatása sem és nem állhat le az ellenállás sem, sőt! Ha a kormány a vesztét érzi, az eddigieknél is jobban vissza fog élni a hatalmával, amivel számolnunk kell és amire fel kell készülni!

És ígéretet tett arra is, hogy Tóth Csaba visszalépése ellenére is mindent meg fog tenni azért, hogy a szocialista politikus kétes ügyeinek (köztük a Hadházy által a kettejük vitáján bemutatott, Tóth vagyonnyilatkozatából hiányzó, de mégis általa irányított XXII. kerületi gyártelepnek) „jogi és további politikai következményei legyenek”.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!