Dobrev megy előre, nem tárgyal a visszalépésekről

2021. szeptember 30. – 21:13

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Megtartotta első fordulós győzelme után első sajtótájékoztatóját Dobrev Klára. A sajtótájékoztatón Molnár Csaba kampányfőnök és Dobrev férje, a DK elnöke, Gyurcsány Ferenc, az egykori MSZP–SZDSZ-kormány kormányfője is felszólalt.

Dobrev megköszönte a részvételt a 630 ezer szavazónak, az ellenfeleknek és külön a női jelölteknek, akik győztek, függetlenül attól, hogy ezt a DK színeiben tették, vagy sem.

Fotó: Huszti István / Telex
Fotó: Huszti István / Telex

A DK jelölte – 34 százalékos győzelmével – azt mondja, nem tervezi, hogy bárkivel tárgyaljon a visszalépések kérdéséről. Karácsony Gergely 28 százalékot szerzett, Márki-Zay Péter 20 százalékot. Utóbbi a választás meglepetésembere, a hódmezővásárhelyi polgármester várakozáson felül teljesített, így kulcsszereplője lesz a második fordulónak. Márki-Zay alapvetően Karácsony javára lépne vissza, mert nem bízik abban, hogy Dobrev támogatói elegendők lennének a Fidesz ellen 2022-ben. „Az a kérdés, ki hozza a többit” – mondta Márki-Zay.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!