Semjén bambizásával és VR-os medveöléssel kezdődött el a vadászati kiállítás

„Az az ország, ahol nem vadásznak, ott kipusztulnak a vadak is”

– fogalmazott Semjén Zsolt a budapesti vadászati kiállítás megnyitóján a Hungexpon. A szerencsések, akik már kora reggel felkeltek szombaton, végigkövethették a főváros több mint kéthetes eseménysorozatának első lépéseit: vadászkürtök harsogásában figyelhették a gigantikus szarvasagancsokból kirakott szarvast, a kovács zoltáni értelemben vett „organikus remekművet”, miközben az államtitkár nevetve kezet fogott néhány emberrel. A kürtöket csend követte, a lírai hallgatást csak vizslák ugatása törte meg. És hogy miért voltak ott vizslák? – kérdezhetné az olvasó. Például azért, hogy Kovács Zoltán pórázzal a kezében mondhasson beszédet, és hogy legyen, ami Semjén Zsoltot kitörő örömmel üdvözli – érkezne a válasz.

A megnyitón Kovács Zoltán és Habsburg-Lotharingiai Károly főherceg, a kiállítás védnöke is beszédet mondott. Elhangoztak olyan fontos életbölcseletek, mint például „a kultúra minden, amit mit csinálunk, és a majmok nem”. A közönség önfeledt nevetésével kísért definíció után hamar megfogalmazták az Egy a természettel ars poeticáját is: „a vadászat kultúra, a vadászat hagyományőrzés, híd az efféle ”kultúra„ és a természet között”.

Az első beszédek után eltakart szemű sólymok és népviseletbe öltözött nők sorfala mellett haladtunk tovább a Hungexpo konferenciatermének kikiáltott részére, ahol először mongol-rock stílusú zenebona csendült fel, az eseménysorozat himnusza a KerekesBandtől és Baricz Gergőtől:

„Hey. csodaszarvasra vadásztunk,
Hey meseszép földre találtunk,
Hey csodaszarvas hazahoztál,
Hey körülöttünk Magyarország”

– szólt a szöveg, melyet barlangrajzos, égő szarvasagancsos képek kísértek. Ezután vadászkürtök szólaltak fel: majd színpadra lépett Semjén Zsolt. A KDNP politikusa először kitöltötte a korosodó férfiak mondatainak bingóját, a „mai fiatalok” és a „nekik a tehén már csak a Milka-csokit jelenti” megszólalásaival, majd beszélt fontosabb dolgokról is. Arról, hogy a média vadászellenes, a sötétzöld ideológia nehezítette ennek az eseménysorozatnak a megvalósítását, Bambi a fiatalok archetipikus őzikéje és hogy a vadhús bio, ezért az „nemzetünk jövője”. És ekkor még csak másfél óra telt el a hivatalos nyitás óta.

VR-élmény preparált állatok között

A Hungexpo öt nagyobb épülete jelenti a vadászati kiállítás központi részeit. Két főépületben találhatók az igazán nagy durranások, az egyik ezekből a Nemzetközi Csarnok. Az 1971-es kiállításon 52 ország vett részt, abban viszont már hónapokkal előre biztosak lehettünk, hogy ez a szám idén kevesebb lesz: Kovács Zoltán is jelezte, hogy országok terén csupán „legalább egy tucatra” számít.

A résztvevők között ott volt például Románia áfonyalikőrökkel, Horvátország pedig többek között egy párméteres, temperával kékre festett dobogóval (értsd: Adriai-tenger) képviselte magát. Jöttek a bolgárok is szarvaskoponyákkal, mellettük szlovákok, szlovének, lengyelek, illetve afrikai országok is megjelentek.

A programok fő attrakcióját a VR-ozás jelentette, melyet egy VR-szemüveget viselő róka fémjelzett szerte mindenfelé. Főként vadászni lehetett a szemüvegek mögött, őzre, bivalyra, récére, de nyilazhattunk szarvast is. A gyerekek kipróbálhatták lövésszimulátorban, milyen fejbe lőni egy medvét, a szülők pedig örültek, hogy gyermekük 8 méterről is le tudja szedni a mackót.

„Neked medvét kéne ölnöd!”

– kiáltott fel egy lelkes szülő gyermeke mellett. Míg a kisebb pavilonokban boldogan játszó rókák és kecsesen sétáló szarvasok képeit lehetett nézegetni, addig a nagy csarnokban ugyanezeket állították ki. Az emberek boldogan mutogatták egymásnak a koponyákat, szelfizgettek a kiterített medveszőnyeg előtt, felhőtlenül beszélgettek a kanapékon, melyek tetején néhol egy-egy hetykén ledobott nyúzott róka pihent.

A másik csarnok, a Hazai és Nemzetközi Kiállítás helyszíne járatta azonban igazán csúcsra a preparált állatok kiállítását. Itt a csarnok egyik felén a világ minden kontinensének jellegzetes állatait megfigyelhettük, volt itt kihalófélben lévő jegesmedve, zebra, kudu, cibetmacska. Míg nézelődtünk, addig a plafonról lógó madarak alatt vidám szülő-gyerek beszélgetések is hallhattunk a gyöngytyúkok megöléséről vagy éppen arról, mely nagyobb emlősből lehetne jó steaket csinálni.

A helyszín másik felét az úgynevezett Taxidermiabajnokság adta: első ránézésre azt hittük, itt csak még több preparált állatot látunk, de végül kiderült, hogy a Taxidermiabajnokság sokkal szürreálisabb ennél is. Lényegében igazán különc installációk gyűjtőhelye, és itt a különc alatt olyanokra gondolok, mint a kukából kiugró preparált medvék mellett rémülgető barnamedve, a tojáshéjat lopó holló és a sirály harca, a ragasztódarabokban úszó kacsacsalád, esetleg a verekedő minipatkányok a levágott tyúkfejekkel, preparált legyekkel és egy kis német márkával. Ezeket a kiállított darabokat egyébként zsűri pontozta, hol egyben, hol pedig (mint a preparált kiscsibék esetében) külön-külön részleteiben.

Zrínyi halála és a halnevelés

Az eseményre meglepően sok család ment ki, akik vagy a preparált állatokon mutogatták végig, milyen élőlények vannak a világon, vagy lövöldözni állították be gyermekeiket. Voltak emellett azért külön a gyerekekre fókuszáló programok is: a lengyelekkel például kis állatfigurákat lehetett faragni, a Nemzetközi Csarnokban pedig egy külön sarok is volt, ahol plüss állatokkal tanították a kisebbeket az állatok szeretetére a kézen pihenő sasok és preparált állatok ölelésében. Meg persze volt olyan tipikus fotókeret is, ahol a fejünket bedugva mi is úgy nézhetünk ki, mint őzek.

A kisebb pavilonok között viszont akadt olyan, mint a Hal, víz, ember elnevezésű, ahol tematikus rendszerben lehetett nemzeti parkokkal ismerkedni, rácsodálkozni a régi hálókra, sőt, megtudhattunk a halnevelésről is mindent, ha éppen ez érdekelt minket. Előfordultak persze olyan érdekességek, mint a magyar vadászati tradíciókat bemutató kiállítás „Zrínyi halála” nevezetű véres vadkan szobra, de összességében a múzeumszerű, kisebb kiállítórészek néhol egészen hasznosnak tűntek. Látszott, hogy a hangsúlyt nem erre helyezték a szervezők, holott egy kisebb budapesti kiállítássorozatnak akár ennek a részletesebb kidolgozása is elég lett volna. A jegyárak mellett – a felnőtt napijegy 2700, 1200 forint a diák, a családi jegy 6700 – valószínűleg ennyire is akadt volna bőven látogató.

A pavilonok mellett a másik, Semjén által is emlegetett fontos rész a gasztroudvar rész volt, ahol viszont már jelentősen elszálltak az árak. Egy főétel 3500 körül kezdődik, egy üdítő és egy víz együtt pedig alsó hangon 1200 forintba kerül. A menü ehhez hűen akár igazán jól kidolgozott is lehetett volna, de nagyrészt a vásárokról/fesztiválokról ismert bódék várták a vendégeket pörkölttel, lángossal, hús mellé hússal. Akadtak érdekesebb ízek is, vörösboros raguk, rilettek, zöldséges tócsnik, mi például vaddisznós hotdogot és szarvaspörköltet kóstoltunk. Ezekről pedig azért az ár ellenére el lehetett mondani, hogy a nehéz vadhús nemcsak, hogy laktat, de tényleg órákra-fél napokra ki tudja ütni az embert.

Kommunista múlt, de nem ez a lényeg

Az 50 évvel ezelőtti esemény sajtóvisszhangját elnézve az Egy a természettel tényleg csak egy afféle megemlékezés, jubileumi ünnep tűnik. Az 1971-es kiállítás nagy durranás volt, a mostani eseménysorozat célja pedig az volt, hogy ugyanennyi embert bevonzanak. Semjén a megnyitón arról is beszélt, hogy a „felvezető eseményeken” már „közel 600 ezer ember” látogatott el 2021-ben a rendezvényre. Bár igaz az is, hogy az idei vadásztalálkozó hátrányból indult, a ‘71-essel szemben a mostani ugyanis nem számított világkiállításnak.

A vezető politikusok megemlékezése a 1971-es vadászati kiállításról Semjén ötlete volt évekkel ezelőtt, a kormány pedig áldását adta, már tavaly átcsoportosított rá pénzeket. A kádári önfényezés évfordulós ünneplése mindenesetre egy nyíltan szocizó és kommunistázó kormánytól több, mint érdekes, erre próbáltak a politikusok a maguk módján reagálni is a megnyitón. Bár Kovács Zoltán beszédében csak „más történelmi kontextusnak” nevezte a két különböző rendszert, Semjén kitért arra is, hogy a szocialisták alatt azért nehezebb volt a vadászoknak (szerinte azért, mert a hatalom nem kedvelte a fegyvereseket), meg amúgy is, szerinte a Kádárék alatt rendezett kiállítás nem Kádárékról szólt, hanem a vadászatról. Nem kell ebbe politikát látni.

Az igazi hasonlóság egyébként a két esemény között az, hogy mindkét rendszer vadászati kiállítása elsősorban olyan politikai elit kezéből került ki, akik gondtalanul űzték az elitvadászok életét. Habár Semjén kitért arra, hogy szerinte szépen kell vadászni, „minden lénynek meg kell adni a méltóságát”, mégiscsak eszébe jutott kénytelen-kelletlen az embernek a híres helikopteres szarvasvadászat ügye. A vadászati kiállításról szóló cikkünkben ki is fejtettünk, hogy könnyen összemossák, pedig elég nagy különbség van a vadállomány rutinszerű ritkítása és a bérvadászat között: az egzotikus trófeák és esetenként akár ritka állatfajok lelövése, preparálása, így pedig a vadászati kiállításon látottak is inkább úgy tűntek, az utóbbihoz kapcsolódnak.

Ahogy azt korábban is írtuk, de az újabb Orbán-kormányok alatt még inkább kivételezett lett a vadászok helyzete, miközben a környezet- és természetvédelmi intézményrendszert eléggé megnyirbálták 2010 óta. A vadászattal, vadgazdálkodással – ahogyan ma űzik – sok probléma van természetvédelmi szempontból, és a kiállítás inkább csak nevében tett kísérletet ennek feloldására.

Az esemény apropójának sikerült ugyan megragadni egy „újrabrandelt” fenntarthatóságot középpontba helyező rendezvénysorozat látszólagos felmutatásával, a gyakorlatban ez – az első nap alapján – azért javarészt mégiscsak trófeamutogatás maradt, amire egyelőre nehezen mondhatjuk rá, hogy megérte a pénzét: ahogy arról korábban írtunk, a vadászati kiállítás alatt ugyanis milliárdok repültek el a kormányhoz közeli cégeknek , az évek alatt sokszorosára drágult eseményben több tízmilliárd forint állami pénz, úgynevezett közpénz van benne. A reklámozás kétmilliárd forint fölötti volt. A Kovács Zoltán megnyitójának hátterét jelentő, tíz tonna szarvasagancsból készült kapu pedig egymaga 240 millió forintot emésztett fel: mindössze azért, hogy most a látogatók átsétálhassanak alatta.