Újabb milliárdokat költhetnek el a csókos cégeknél a vadászati és az eucharisztikus esemény szervezői

2021. április 13. – 13:45

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Az állam pénzt ad a gigantikus és időben összecsúszó eseményekre. Ám akármire ezeket a forrásokat nem lehet elkölteni.

A Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszust 2021. szeptember 5. és 12. között rendezik Budapesten a Hungexpo területén, az Egy a Természettel Vadászati és Természeti Világkiállítást pedig 2021. szeptember 25. – október 14. között.


A két eseményt a kormány is támogatja, jól rá is telepedett a szervezésre, és a projektek kiválóan alkalmasak a baráti cégek kitömésére mindenféle kormányzati segítség révén. Azt természetesen nem lehet mondani, hogy az államnak ekkora események körül ne lenne dolga, valóban akár lehet kockázata például egy katolikus eseménynek Európában, talán az állatvédők annyira nem radikálisak, hogy rárontsanak a vadászokra.

Mindenesetre a projektek körül sok a célzott állami forrás, erről a 24.hu írt anyagot.

Mint a lap írja, újabb milliárdokat kaphat a két hatalmas és időpontban közeli, szellemiségében azonban teljesen eltérő nagy rendezvény. Ennek a közeli időpontnak ugyan a felek nem örültek (vagy legalábbis a katolikusok biztosan nem), de a koronavírus-járvány miatt összecsúszott a két esemény.

Ahogy az már csak ilyenkor lenni szokott, akármire nem lehet elkölteni a forrásokat, azoknak a jól ismert Antenna Hungária – Lounge – New Land – Valton üzleti körnél kell lecsapódnia.

Mint a cikk jelzi, az Egy a Természettel Nonprofit Kft. nettó ötmilliárd forint értékben állapodott meg az Antenna Hungária Zrt.-vel az 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus rendezvényeihez és kísérő eseményeihez kapcsolódó rendezvényszervezési feladatok ellátására. Nettó két és fél milliárd forint értékben pedig a Nemzetközi Vadászati és Természeti Kiállítás rendezvényszervezési feladatainak ellátására kapott megbízást a cég.


Korábban a Telex.hu is írt egy nagyobb anyagot arról, hogy az állami AH miként lett a rendezvényszervezés bajnoka. Aztán egyszer majd biztosan azt is felméri valaki, hogy egy Budapestre helyezett, egyébként nem kormányzati szervezésű nagy katolikus konferencia szervezését hogyan ette meg reggelire az a kör, amelyik Magyarországon minden közösségi forrásra szeret azonnal lecsapni.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!