Karácsony Gergely: Zuglóban én biztosan nem Tóth Csabára szavaznék

2021. szeptember 24. – 19:09

Másolás

Vágólapra másolva

Karácsony nem boldog, hogy most jönnek elő a különböző problémás ügyek a különböző pártok képviselőiről, de szerinte szerencsés, hogy még most kerülnek ezek elő.

A Momentum XVI. kerületi jelöltjét, a Jobbik ózdi és a DK székesfehérvári jelöltjét emlegeti, akikről az utóbbi napokban kerültek elő különböző ügyek, aztán pedig Tóth Csabát hozza fel, akiről Hadházy Ákos tárt fel egy gyanús ügyet.

„Én Zuglóban biztosan nem Tóth Csabára szavaznék”

– jelentette ki Karácsony, azt állítva, nem hallott korábban Tóth gyáráról.

A zuglói Tóth Csabával kapcsolatban hónapok, de inkább évek óta visszatérnek olyan állítások, amelyek szerint a politikusnak köze lehet korrupciógyanús ügyekhez. Ellenfele, Hadházy Ákos is azt mondja, hogy Tóth alkut kötött a korrupcióval.

Hadházy egy meglehetősen kusza és szövevényes ügy részleteit mutatta be a Zugló Tv-ben, ahol a két politikus előválasztási vitáját tartották. A vita után Facebook-oldalán és a Korrupcióinfó nevű oldalán dokumentumokkal együtt is megosztotta a történetet, amely röviden így néz ki:

  • Tóth Csaba 2012-ben értékbecslést rendelt meg egy XXII. kerületi gyártelepre, amelynek 390 millió forintra becsülték akkor az értékét.
  • Ezután három ember Zalaegerszegen – Tóth szülővárosában – 100 ezer forinttal megalapította az Első Lépés Inkubátorház Alapítványt. Az egyik alapító Békefi László, aki jelenleg Zugló átláthatósági biztosa, a másik Hajdú Flórián, Zugló MSZP-s alpolgármestere, a harmadik pedig Funtig Zoltán, aki szerződésben áll a Zuglói Önkormányzattal, ő hajtja be a be nem fizetett parkolási díjakat.
  • Tóth Csabának és feleségének van egy közös cége, a Tigris-1993 Kft., amely 2013-ban 111 millió forintos kölcsönt adott az Employers Consulting Kft.-nek. Ennek tulajdonosa a fent említett Funtig Zoltán, ügyvezetője pedig korábban Menyhárt Bizsán volt, aki egy időben Tóth Csabával együtt szervezte az MSZP Vas megyei szervezetét.
  • Az Employers Consulting Kft. a 111 millió forintnyi kölcsönt adott az Első Lépés Inkubátorház Alapítványnak, az alapítvány pedig 111 millió forintért megvette azt a gyártelepet, amire korábban Tóth értékbecslést kért.
  • Két nap múlva aztán a gyártelep tulajdoni lapjáról lekerült az 550 millió forintos jelzálog.
  • A tulajdoni lapon viszont megjelent Funtig Zoltánék cégének vételi joga és a 111 millió forintos jelzálogjog.
  • 2016-ban a vételi jog és a 111 milliós jelzálogjog átkerült Tóth Csaba cégéhez, a Tigris-1993 Kft.-hez. Hadházy állítása szerint Tóth Csaba cégének csak egy levelet kell írni ahhoz, hogy a gyártelep az ő kezükbe kerüljön hivatalosan is.

Ebben a cikkben bemutattuk, ki az a Tóth Csaba, aki az ellenzéki előválasztás legnagyobb balhéját okozza. A Telex Magyarázóban pedig bemutatjuk az előválasztás legforróbb összecsapását.

A Telex csak tőled függ. Legyél a rendszeres támogatónk!
Támogatom!