Dobrev nem hátrált ki Tóth Csaba mögül

2021. szeptember 24. – 19:16

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Dobrev Klára szerint nem probléma, hogy vannak vitás kérdések, egyszerűen csak elszoktunk tőle. Tóth Csabától nem vonja vissza a DK a támogatását, de megemlítette, hogy az előválasztási bizottságban megszavazta a DK, hogy vizsgálják ki az ügyet, amit Hadházy Ákos tárt fel a szocialista politikusról.

Arra, hogy a DK székesfehérvári jelöltje feltűnt egy offshore cég képviselőjeként, nem mondott semmit, pedig Karácsony erre is rákérdezett.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!