Sok mindenről születhetett döntés a keddi kormányülésen

2021. szeptember 15. – 10:32

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Kormányinfó szerdán – a megszokottól eltérően tehát nem csütörtökön – most először lesz szeptemberben, a legutóbbi tájékoztatót augusztus 21-én tartották.

Azt megelőzően Novák Katalin családokért felelős tárca nélküli miniszter jelentette be, hogy a veszélyhelyzet meghosszabbításával kapcsolatban a keddi kormányülésen döntenek, később pedig az is kiderült, hogy a kabinet 2022. január 1-ig látná indokoltnak a hosszabbítást, amihez a parlament felhatalmazását kéri.

Az elmúlt napokban már bejelentették a hitelmoratórium meghosszabbítását és azt is, hogy június végéig meghosszabbítják a Diákhitel Plusz lehetőségét.

Szerdán közben a Fidesz szokásos évadnyitó frakcióülése is megkezdődik, Orbán Viktor pedig elutazott.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!