A választások átmeneti időszakában senkinek se adhasson kegyelmet a köztársasági elnök, javasolja egy ellenzéki képviselő

2021. szeptember 13. – 17:28

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Újra módosítaná az Alaptörvény köztársasági elnököt érintő részét az MSZP-ből távozott, jelenleg DK-támogatott Molnár Gyula.

Korábban már (sikertelenül) azt javasolta, hogy a Fidesz–KDNP ne dönthessen egyedül néhány héttel a jövő évi választás előtt arról, ki lesz Magyarország következő köztársasági elnöke, hanem majd a választások után az újonnan megalakult kormány. Áder János 2022 márciusában tölti ki ugyanis ötéves mandátumát. Az alaptörvény szerint utódját megbízatása lejárta előtt legalább 30, legfeljebb 60 nappal, azaz 2022 elején kell megválasztania az országgyűlésnek.

Molnár most újabb módosítót nyújtott be: a köztársasági elnök ne gyakorolhassa az elnöki kegyelmet az országgyűlési választások kiírásának napjától egészen a választások utáni kilencvenedik napig. Magyarán a köztes időben senkinek ne adhasson elnöki kegyelmet, se politikusnak, se vállalkozóknak.

A képviselő ezt azzal indokolja, hogy 2022-ben valószínűleg eljön az az időszak, amikor az államfőnek más lesz a pártállása az aktuális kormányétól, hiszen szerinte kormányváltás lesz, de még a választások előtt a Fidesz kinevez Áder helyére egy új köztársasági elnököt. Mint írja, „erre tekintettel tehát a gyakorlatban előfordulhat, hogy egy későbbi kormányváltást követően egy köztársasági elnök a saját párttársainak, bűncselekményt elkövető politikusoknak vagy akár állami közbeszerzéseken jogsértő módon győztes vállalkozások vezetőinek adhat – korlátozás nélkül – kegyelmet. Az a tény, hogy a Fidesz-többség a köztársasági elnök megválasztása időpontjának módosítására irányuló alaptörvény-módosító javaslatomat immár két alkalommal is elutasította, tárgysorozatba sem vette, akár erre a szándékra is utalhat. Egy esetleges kormányváltást követő szükséges elszámoltatás akadályoztatásának elkerülése érdekében szükséges a köztársasági elnök kegyelmi jogkörének korlátozása azzal, hogy a választás előtt és utána közvetlenül ne gyakorolhassa a leköszönő igazságügyi miniszterrel együtt”.

Épp a módosítás benyújtása előtti nap vitáztak először az ellenzéki miniszterelnök-jelöltek. Abban pedig egyetértettek, hogy a fideszes politikusokat el kell számoltatni. A Momentum egyik kampányszlogene a választások után gyorsan megkezdődő elszámoltatás, Karácsony Gergely szerint „a fideszes bűnözőhálózat” felszámolásához a titkos megállapodásokat is fel kell mondani, miközben szerinte az alkotmányos rendszernek a helyreállítása sem megkerülhető az elszámoltatáshoz, de a jobbikos Jakab Péter még azt is belengette, hogy lemondana a miniszterelnöki posztról, ha a bűnözők kezén nem kattan majd a bilincs. Márki-Zay Péter pedig Polt Pétertől szabadítaná meg az ügyészséget, akit Jakab pedig börtönbe záratna.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!