Három miniszterelnök-jelölti vita lesz az előválasztáson, az RTL és az ATV közvetíti majd

2021. szeptember 1. – 14:42

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Három miniszterelnök-jelölti vita lesz az előválasztáson, amiket az RTL és az ATV közvetít majd, derült ki az ellenzéki pártok közleményéből.

„Az előválasztás egyik célja, hogy visszahozza a magyar politikába, a magyar közéletbe a vitakultúrát. Ezért nem volt kérdéses egyik párt számára sem, hogy egy demokratikus országban egy választás során a jelöltek számára biztosítani kell a vita lehetőségét” – olvasható a közleményben.

A pártelnökök már korábban megállapodtak abban, hogy a teljes előválasztás során a szükséges számú ajánlást összegyűjtő miniszterelnök-jelöltek részt vesznek három vitán: kettőt az első forduló előtt, illetve közben, egyet pedig a két forduló között tartanak – ez utóbbin már csak a második körbe jutott jelöltek vitáznak.

Több médium és egyéb szervezet jelentkezett a viták lebonyolítására. Ahhoz, hogy az előválasztás szempontjából a legjobb döntés szülessen, a vitákat szervező hatpárti testület objektív szempontok alapján kért összehasonlító ajánlatokat, a viták szervezői és közvetítői pedig ezek alapján kerültek kiválasztásra – írták. Ilyen szempontok voltak többek között: a vita elérhetősége a választók számára, az előválasztási folyamat és a vita népszerűsítésére tett vállalások, valamint a felvételek utólagos felhasználási joga.

A fenti szempontok alapján az alábbi időpontokban és felületeken lesznek megrendezve a hivatalos miniszterelnök-jelölti viták:

  • 2021. szeptember 12. – ATV
  • 2021. szeptember 24. – RTL Klub
  • 2021. október 4–10. között – RTL Klub

A miniszterelnök-jelölti vitákon felül több tucat jelölti vita is megrendezésre kerül a következő hetekben.

Kedden megírtuk, hogy a Partizán meghirdette ugyan, hogy náluk is láthatóak lesznek a miniszterelnök-jelölti viták, de nem rájuk esett a hat párt választása.

Mint arról szintén beszámoltunk, ettől függetlenül a Partizán a májusban indított támogatói kampányának köszönhetően 32 egyéni választókerületben rendez előválasztási vitákat azon jelöltek között, akik összegyűjtötték az induláshoz szükséges 400 érvényes aláírást.

A 2022-es parlamenti választások előtt rendezett országos ellenzéki előválasztás menetrendje a következő lesz:

  • Augusztus 23., hétfőtől szeptember 6., hétfőig: az ajánló aláírások gyűjtésére szolgáló időszak (egyéni országgyűlési képviselők esetén 400, a miniszterelnök-jelöltek esetén 20 ezer aláírás szükséges az előválasztási induláshoz).
  • Szeptember 6., hétfő 10 óra: a jelöltállítási határidő lejárta, legkésőbb ekkor kell leadni egyéni jelöltek esetén a 400, miniszterelnök-jelöltek esetén a 20 000 ajánló aláírást tartalmazó ívet.
  • Szeptember 18., szombat 9 órától szeptember 26., vasárnap 20 óráig tart majd az előválasztás első fordulója. Ekkor lehet majd megszavazni azt, hogy kik induljanak az ellenzék színeiben egyéni országgyűlési képviselőjelöltként. Esetükben csak egy forduló lesz. A miniszterelnök-jelöltekre is lehet ekkor már szavazni, de ha az első fordulóban egyik jelölt sem szerzi meg a szavazatok 50 százalékát, akkor itt második fordulót is tartanak.
  • Október 4., hétfő 9 órától október 10., vasárnap 20 óráig tartják az előválasztás második fordulóját. Várhatóan ez lesz a miniszterelnök-jelöltről szóló érdemi döntés.

További részleteket itt olvashat.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!