Jobb, ha nem autózik a Hősök tere felé a következő két hétben

Legfontosabb

2021. augusztus 30. – 05:10

frissítve

Jobb, ha nem autózik a Hősök tere felé a következő két hétben
Az 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus nyitó szentmiséjének helyszínét építik a munkások a Hősök terén – Fotó: Balaton József / MTVA

Másolás

Vágólapra másolva

2021. szeptember 5–12. között tartják Budapesten az 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszust. A nagyszabású rendezvény, amelynek lebonyolítását egy külön operatív törzs segíti, nagyszabású lezárásokkal és korlátozásokkal is jár, ezek egy része már augusztus 29-én, vasárnap este életbe lépett. A fő helyszín a Hősök tere és környéke, itt lesz majd a fő program, Ferenc pápa miséje is, de a Kossuth tér környékét is lezárják majd. Pontos információkat még sem a szervezők, sem a BKK nem közölt, de a Városliget környékén a házak kapujára már kifüggesztettek fóliázott A/4-es lapokat. Ez alapján térképre tettük a főbb lezárásokat, így már most megnézheti, melyik környéket lesz tanácsos elkerülni a következő két hétben.

Hősök tere

A Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus miatt elsőnek a Hősök terét zárják le, szeptember 3-án 20:00 órától. A területen már előtte 24 órával, vagyis vasárnap estétől megállási tilalom lép életbe.

Behajtási tilalom: augusztus 30. 20:00 – szeptember 13. 18:00

Részletek: Hősök tere, Kós Károly sétány.

Nyitómise

A Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus ünnepélyes megnyitója szeptember 5-én vasárnap 15:00-kor kezdődik. A beléptetés kezdete 12:30, a mise 16:00-kor lesz.

Behajtási tilalom: szeptember 3. 18:00 – szeptember 6. 06:00

Részletek: Városliget, Dózsa György út, Hermina út, Andrássy út, Szondi utca, Lendvay utca, Délibáb utca, Benczúr utca, Rippl Rónai utca, Munkácsy Mihály utca, Bajza utca és Kodály Körönd megjelölt szakaszai.


Zárómise

A Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus záróünnepségén, a Hősök terén szeptember 12-én reggel 6 órakor nyílnak ki a kapuk a belépéshez. A Szentatya 10 óra 30 perckor pápamobilon üdvözli az összegyűlt híveket. A szentmise 11 óra 30 perckor kezdődik, a mise előtt azonban egy úgynevezett show vezeti fel Ferenc pápát. Fellép az erre az alkalomra 82 énekkarból szerveződött, 2100 tagú énekkar Sena Dagaduval és Tóth Gabival.

Behajtási tilalom: szeptember 10. 18:00 – szeptember 13. 06:00

Részletek: Városliget, Dózsa György út, Hermina út, Andrássy út, Szondi utca, Lendvay utca, Délibáb utca, Benczúr utca, Városligeti fasor, Damjanich utca, Peterdy utca, Dembinszky utca, Marek József utca, Rippl-Rónai utca, Munkácsy Mihály utca, Bajza utca, Kodály körönd, Szív utca, Rózsa utca, Izabella utca, Vörösmarty utca, Csengery utca és Eötvös utca megjelölt szakaszai.


Kossuth Lajos tér

Szeptember 11-én 17 órakor a Kossuth téren kezdődik az a szentmise, amelyet Erdő Péter bíboros, prímás celebrál. Az eseményen jelen lesz és beszédet mond I. Bartholomeosz konstantinápolyi pátriárka, aki az ortodox egyház szentjévé avatta államalapító királyunkat, Szent Istvánt.

Behajtási tilalom: szeptember 10. 20:00 – szeptember 12. 06:00

Részletek: Kossuth Lajos tér, Széchenyi rakpart, id. Antall József rakpart, Falk Miksa utca, Balassi Bálint utca, Nádor utca, Vajkay utca, Honvéd utca, Szemere utca, Nagy Ignác utca, Bihari János utca, Alkotmány utca, Kálmán Imre utca, Báthory utca, Kozma Ferenc utca, Hold utca, Vadász utca, Vértanúk tere, Vécsey utca és Balaton utca megjelölt szakaszai.

Szeptember 11. és 13. között a Honvédkórház sürgősségi betegellátási feladatait más kórházak veszik át, mert ez idő alatt a kórház Károly körúti telephelye a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus egészségügyi biztosítását látja el.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!