Karácsony Gergely Jakab Péter ajánlóívét is aláírta

2021. augusztus 25. – 14:11

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Karácsony Gergely aláírta az ellenzéki előválasztáson szintén induló Jakab Péter ajánlóívét is – derül ki Dorosz Dávid, a Párbeszéd politikusának Facebook-bejegyzéséből.

A főpolgármestert a Jobbik képviselője, Varga Zoltán Péter kérte meg, hogy írja alá az ajánlóívet, cserébe megígérte, hogy Jakab Pétert is ráveszi, hogy írja alá Karácsonyét. Dorosz és Varga mindketten arról írtak a közösségi oldalukon, hogy az ellenzéki előválasztás után is együttműködnek majd egymással, ezért mindez természetes.

Karácsony nem először ír alá vetélytársának, korábban Márki-Zay Péter ajánlását is támogatta. Hasonlóan tett Fekete-Győr András, aki Karácsony ajánlóívét írta alá.

Az őszi ellenzéki előválasztáson 7 miniszterelnök-jelölt és 265 egyéni jelölt indul. Hétfő reggel kezdték el gyűjteni az ajánlásokat a pártok és jelöltjeik. Dobrev Klára a DK budai jelöltjeivel a Széll Kálmán téren arról beszélt, az előválasztási kampánnyal hivatalosan is elkezdődik az Orbán-rendszer lebontása.

A miniszterelnök-jelölteknek 20 ezer, az egyéni képviselőjelölteknek pedig 400 érvényes ajánlást kell összegyűjteniük két hét alatt, szeptember 6-a a leadási határidő.

A miniszterelnök-jelöltek közül elsőként Karácsony Gergely, majd Dobrev Klára jelezte, hogy megvan a szükséges számú ajánlása, Karácsonynak csupán egy napra volt ehhez szüksége.

Az előválasztás első fordulója szeptember 18–26. között lesz, online és személyesen is lehet majd szavazni. Ebben a cikkben összeszedtünk mindent, amit az előválasztási kampányról érdemes tudni.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!