Karácsony is aláírta Márki-Zay ajánlóívét, több jelöltet is ajánlhatnak az előválasztás résztvevői

2021. augusztus 24. – 13:08

frissítve

Karácsony is aláírta Márki-Zay ajánlóívét, több jelöltet is ajánlhatnak az előválasztás résztvevői
Karácsony Gergely ír alá Márki-Zay Péternek 2021. augusztus 23-án a budapesti Móricz Zsigmond körtéren – Fotó: Huszti István / Telex

Másolás

Vágólapra másolva

Karácsony Gergely aláírta Márki-Zay Péter ajánlóívét, de nemcsak azért, mert a civil miniszterelnök-jelölt indulását támogatná. Bármely állampolgár javasolhat többeket is arra, hogy elinduljanak a 2021-es előválasztáson.

„Karácsony Gergely immáron 4 éve javasolta az előválasztás intézményét a baloldali pártoknak mint az első lépést a Fidesz legyőzéséhez. Marki-Zay Péter nemrég bejelentette, hogy a Párbeszéd frakcióban folytatja a munkát, amennyiben megnyeri az egyéni választókörzetét 2022 tavaszán. Karácsony Gergely Hódmezővásárhely polgármesterével régóta dolgozik együtt a Szabad Városok Szövetségében és a MÖSZ-ben a magyar önkormányzatiság megmentése érdekében.”

– ezt válaszolta a főpolgármester stábja a Telexnek, miután arról kérdeztük Karácsonyt, hogyhogy Márki-Zay Péter indulását támogatja az ellenzéki előválasztás miniszterelnök-jelöltjei esetében, amit még hétfőn az aláíró Karácsony fotójával igazoltunk. Karácsony Gergely írásban azt közölte a Telexszel: tiszteli a riválisait, és azon van, hogy az előválasztás betöltse alapvető funkcióját:

érvelő, méltányos vitában dőljön el, ki képes legyőzni Orbán Viktort, ki az, aki képes szélesíteni a változást akarók táborát, és ki képes egyben tartani a hatpárti ellenzéki szövetséget.

Eközben Fekete-Győr András, a Momentum elnök-miniszterelnök-jelöltje is aláírt Karácsonynak, mint az Tordai Bence, a Párbeszéd budai jelöltjének posztjából kiderült:

Fontos azonban: Karácsony Gergely nemcsak azért írt alá Márki-Zay Péternek, vagy éppen Fekete-Győr Karácsonynak, mert ezzel erősíthetik riválisuk esélyeit az előválasztási indulásban. Noha a főpolgármester elsőként jelezte a miniszterelnök-jelöltek közül, hogy megszerezte a szükséges 20 ezer aláírást az előválasztási részvételhez, valójában az indulásért folytatott, hétfőn kezdődött, és szeptember első hetéig tartó aláírásgyűjtés önmagában még annyira még nem kiélezett, mint sokan gondolnák.

Bármely magyar állampolgár bármely nyilvántartásba vett, azaz az Országos Előválasztási Bizottság (OEVB) által regisztrált jelöltet támogathat abban, hogy valóban megmérettesse magát az előválasztáson.

– ezt mondta a szabályokról a Telexnek Magyar György ügyvéd, az előválasztás lebonyolítását segítő Civil Választási Bizottság (CVB) elnöke. A CVB elnöke szerint az előválasztást előkészítő és megrendező szervezeteknek – nemcsak a pártoknak, hanem a folyamatban résztvevő civileknek – az a célja, hogy az előválasztás valóban betöltse részvételi demokratikus funkcióját, emiatt átemelték a többesajánlás jogintézményét a ma hatályos választási törvényből.

Magyar György mindenkit arra biztat, hogy ajánljon támogató aláírásával minél több jelöltet. A 2021-es előválasztás így betöltheti azt a demokratikus funkciót, hogy nemcsak a pártok, de a kormánypárttal egyet nem értő, avagy kormányellenes érzelmű választók is kifejezhessék igényüket arra, ki induljon 2022-ben. Magyar György elmondása szerint a folyamatban résztvevő civilek célul tűzték ki: jelentős részvétellel kell irányt szabni a pártoknak abban, milyen jelöltekre van szükség a kormányváltás esélyének megteremtésének érdekében.

A többesajánlás rendszere nemcsak létezik, hanem kifejezetten ajánlott is annak érdekében, hogy valóban a leginkább támogatott indulók legyenek majd a közös ellenzéki jelöltek 2022 tavaszán

– mondta lapunknak Magyar György. Az elnök valamennyi magyar választópolgárt arra biztat, gyakorolja jogait akár az ellenzéki előválasztás ajánlási, akár a végső, voksolási folyamatában. Az ajánlások összegyűjtése után az előválasztás első fordulóját szeptember 18–26. között tartják, a második forduló pedig október 4. és 10. között lesz. A pártok azt ígérik, hogy október 23-án már közös miniszterelnök-jelölttel és 106 közös egyéni jelölttel állnak ki a választók elé.

Az elovalasztas.hu-n létrehozott rendszerben, sok-sok vita után teremtették meg az online regisztráció és szavazás lehetőségét, mondta Magyar György. A visszaélések elleni garancia az, hogy ügyfélkapus azonosítás nélkül nem lesz használható a rendszer. A bizottsági elnök úgy látja: senkinek sem kell tartania attól, hogy akár ajánló aláírása, akár az előválasztáson való részvétele miatt retorziókkal kell szembenéznie privát- vagy szakmai életében.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!