A járvány kitörése óta nem találkozhatott a feleségével és újszülött fiával egy magyar férfi

2021. augusztus 24. – 10:11

frissítve

A járvány kitörése óta nem találkozhatott a feleségével és újszülött fiával egy magyar férfi
László és kisfia videóchatelnek – Fotó: László és családja jóvoltából

Másolás

Vágólapra másolva

Másfél éve járványos körülmények között éljük a hétköznapjainkat. A hullámok jönnek-mennek, mi pedig csendben hozzászoktunk a poszt-Covid-világ új normalitásához. Miközben itthon a nyári lazítások óta a legtöbb magyarnak átlagos mederben csordogálhat az élete, ezzel azért nincs mindenki így: történetünk főszereplője, László a körülmények szerencsétlen összjátéka folytán 2020 tavasza óta nem láthatta a feleségét és az időközben megszületett gyerekét.

Amikor elszakít a világjárvány

László szervezetfejlesztő, többnyire nyugati cégek ázsiai leányvállalatainál tart oktatásokat, így Sanghajban él a feleségével, Ngockal együtt, aki vietnámi állampolgár. A kínai újév előtti hónapot – ami arrafelé uborkaszezonnak számít – László és felesége általában vakáción töltik Délkelet-Ázsiában. Így tettek 2020 elején is, ezzel a koronavírus-járvány kezdetének nagy kínai karanténjáról szerencsésen lemaradtak.

De a szerencsés rész ezzel véget is ért. A vakáció után, tavaly márciusban László visszatért Magyarországra, felesége azonban, akiről időközben kiderült, hogy gyereket vár, egy időre Vietnámba ment. Az volt a terv, hogy húsvét környékén ő is ideutazik, és majd Magyarországon tölti a terhessége második felét, itt fog szülni, előtte viszont szeretett volna egy kis időt tölteni Vietnámban a családjával, akikről tudta, hogy ezután jó darabig nem fog velük újra találkozni.

Ngoc Magyarország felé tartó gépének indulása előtt pár nappal kezdődtek a bonyodalmak, ugyanis ekkorra a koronavírus-helyzet miatt elkezdődtek a tömeges járattörlések és beutazási korlátozások. László beszámolója szerint a Ho Si Minh-városi magyar konzulátus dolgozói nagyon segítőkészek voltak. Már korábban is közbenjártak a Vietnámban kötött házasságuk honosításában, most is mindent megtettek, hogy Ngoc megkapja az utazáshoz szükséges engedélyeket. Ezen a ponton azonban ez már nem volt elég: a kereskedelmi légitársaságok sorra törölték az összes járatot, így nem volt mire felszállni.

Ekkoriban a magyar állam szervezett hazamenekítő gépeket több országból a kint rekedt állampolgároknak, de Vietnámból pont nem indult ilyen. Lászlóék így hiába kaptak ígéretet rá, hogy ha lesz gép, Ngoc is elutazhat vele, erre nem került sor. „Több hónapos tétlen várakozás után feladtuk a reményt. Úgy döntöttünk, keresünk egy megbízható gyermekklinikát Ho Si Minh-városban, és béreltünk egy lakást, ami alkalmas a gyereknevelésre” – mondta László, aki szívesen utazott volna Vietnámba, ha más megoldás nincs a családegyesítésre, de ekkor már erre sem volt lehetőség.

„Feleségem – amíg az állapota engedte – rendszeres látogató volt a vietnámi bevándorlási hivatalban, de mindhiába: nem kaptam vízumot, az országot hermetikusan lezárták. Kínába sem tudtam visszatérni dolgozni, szerencsére volt elég megtakarításunk, hogy finanszírozzuk a Vietnámban felmerülő költségeket.”

Kínában sem jött össze

László aztán, amint lehetett, visszatért Kínába, hogy legalább dolgozhasson. Erre először (munkavállalói vízummal) 2020 kora őszén nyílt lehetősége. Ekkora felmerült, hogy Ngockal Sanghajban találkozzanak újra. A nő azonban ez idő tájt már 7-8 hónapos terhes volt, és sem a több átszállásos repülőutat, sem a kéthetes szigorú karantént nem akarták bevállalni ebben az állapotban.

A kontextus kedvéért László a kínai karanténkörülményekről is mesélt, mint mondta, nagyon professzionális és szervezett az egész, ugyanakkor rendkívül megterhelő is. Példaként említette egy ismerősét, akit szétválasztottak a feleségétől, és külön hotelszobában helyeztek el.

„A karanténhotelben naponta háromszor lerakják az ételt az ajtó elé, naponta kétszer jön a búvárruhás személyzet hőmérsékletet mérni, további három alkalommal nekünk kell mérni és interneten leadni a mért értéket. A karanténszabályok sajnos nem engedik meg, hogy takarítsanak vagy ágyneműt cseréljenek. A szobát nem hagyhatjuk el, testmozgásra, még egy frissítő sétára sincs lehetőség. A személyes kontaktus másokkal nem megengedett. Bár én el tudtam foglalni magam 14 napig, de volt olyan útitársunk, aki nem bírta ki, és pszichikailag összetörten távozott a 2 hét után.”

Az első magyar szavak vietnámi anyától

A család újraegyesítése tehát Ázsiában sem sikerült. Ekkorra Lászlóék beletörődtek, hogy gyerekük Vietnámban, az apja jelenléte nélkül fog a világra jönni. Ez novemberben szerencsésen meg is történt, azóta az apa videóchaten követi a fejleményeket, feleségének pedig a helyben lakó szülei segítenek.

Ngoc és Nimród – Fotó: László és családja jóvoltából
Ngoc és Nimród – Fotó: László és családja jóvoltából

László elmondta, hogy csodálja a felesége erejét, aki zokszó nélkül, kitartóan jár a hivatalokba, intézi az ügyeket, gondoskodik a gyermekükről, miközben még magyarul tanulni is van ideje – a férje hiányában ő próbálja az első magyar szavakat megtanítani a kisfiúnak. „Nem volt nehéz Vietnámban magyartanárt találni, elég magas a Magyarországon tanuló-dolgozó diákok száma. Bár ezt mi nem tudjuk, de a vietnámi háború idején a szocialista Magyarország sok segítséget nyújtott Vietnámnak, ezért ők mind a mai naping nagyon hálásak, és jó szívvel gondolnak ránk. Nem ritkák a polcokon a magyar termékek, és fel-felhangzanak az utcákon vietnámi nyelvre fordított magyar slágerek is” – mondta László.

„Napi szinten szoktunk beszélni, sok képet és videót kapok róluk. Egyik kedvencem, amikor a baba nagyokat kacag azon, amikor a (vietnámi) anyukája magyarul énekel neki.”

És még a bürokrácia is rátesz egy lapáttal

László és Ngoc Nimródnak akarták nevezni a kisfiút – aki a tervek szerint kettős állampolgár lesz –, de ezzel az ötlettel bürokratikus falakba ütköztek: Vietnámban csak a helyi utónévkönyvben szereplő neveket lehet anyakönyvezni. Több hónapos huzavona után végül sikerült kiharcolni, hogy a baba megkaphassa legalább az apja magyar vezetéknevét. A magyar állampolgársága azonban még nincs meg, a magyar anyakönyvezés egyik feltétele ugyanis az lenne, hogy az apának és az anyának személyesen meg kell jelennie a konzulátuson.

László időközben júniustól Magyarországon tartózkodik, és továbbra sem jöhet szóba, hogy Vietnámba utazzon: mint mondja, bár fel-felbukkannak a neten hírek a vietnámi beutazás lehetőségéről, valójában amikor elkezd utána járni a vízumnak, mindig lepattan. Egyedül munkavállalási célból engednek be olyanokat, akiknek helybeli cégnél van állásuk. Az sem várható, hogy a helyzet mostanában változzon, hiszen a delta variáns terjedésével Vietnám az első súlyosabb járványhullámát éppen mostanában éli meg. „A közelmúltban felröppent a hír, hogy talán engedélyezik a családi okokból történő beutazást Vietnámba, ezért hétfőn ellátogattam a magyarországi vietnámi nagykövetségre. Ott röviden azt a választ kaptam, hogy semmi esély arra, hogy most vagy akár a közeljövőben vízumot kapjak” – mondta.

A személyes jelenlét lehetetlensége miatt a család megpróbálta elintézni, hogy közjegyző által kiállított meghatalmazással pótolják Lászlót a Nimród (bár a hivatalos vietnámi papírjain nem ez a név szerepel, egymás között azért így hívják a kisfiút) állampolgárságához szükséges hivatali folyamatban, ám mostanáig ezzel sem jutottak dűlőre. „A konzulátus közölte, hogy a közjegyző által kiállított dokumentum formátumát nem tudják elfogadni, mindazonáltal a közjegyző állítja, hogy a hatályos szabályozásoknak megfelelően járt el, és más formátumú dokumentumot nem is állíthat ki”.

Már tippelni sem mernek, mikor találkozhatnak

A legjobb nyilván az lenne, ha Ngoc és Nimród Magyarországra jönnének. Ennek azonban továbbra is akadálya, hogy nem indulnak közvetlen repülőjáratok sem ide, sem más közeli országba, sőt még Kínába sem. Vietnámból mostanság maximum Hongkongba lehet eljutni átszállás nélkül, ahol szintén többhetes karantén vár a beutazóra.

Egy pár hónapos babával 2-3 átszállásos, akár napokig tartó utazással járó tortúrát pedig nem akarnak bevállalni: a kisgyerekek nehezen viselik a repülést, különösen a fel- és leszálláskor tapasztalható légnyomáskülönbséget, ráadásul mindig fennáll a csúszások, járattörlések veszélye, egy-egy ilyen pedig jelentősen megnyújthatja az utat. Eközben az utazás nem feltétlenül szükséges, hisz vészhelyzetről nincs szó, és Ho Si Minh-városban megvannak a megfelelő körülmények – csak éppen az apuka hiányzik az összképből.

László a delta variáns terjedése miatt már végképp nem tudja, miben reménykedjen. Azt mindenesetre már régen feladta, hogy a találkozás időpontjáról spekuláljon.

„A pozitív világkép, ami idáig elhozott, megtörni látszik. Meddig nem találkozhatok még a családommal? 2 vagy 3 év? Lemaradok arról, hogy megtanul járni és beszélni a fiam, nem lehetek része az életének, csak videóchatről ismerheti az apját?”

A férfi időközben a külügyminisztériummal is felvette a kapcsolatot, hátha tudnak segíteni, de a tárca azt válaszolta, nem tudnak segíteni a vízumbeszerzésben, mivel az teljes egészében a külföldi hatóság eljárása.

A család most abban reménykedik, hogy ha a férfi Vietnámba nem is jut be, amikor Nimród eléri az egyéves kort, már vállalható lesz vele egy nagyobb, fárasztó utazás, és így találkozhatnak végre Magyarországon vagy Kínában. Jó esetben így télen megtörténhet a családegyesítés, addigra talán a magyar állampolgárság és a vele járó útlevél is összejöhet.

A Telex csak tőled függ. Legyél a rendszeres támogatónk!
Támogatom!