Szijjártó szerint egy nagy nemzetközi lobbihálózat gyakorol nyomást Magyarországra

2021. július 25. – 09:09

Másolás

Vágólapra másolva

„Egy nagy nemzetközi lobbihálózat nyomásgyakorlása áll a magyar gyermekvédelmi törvénnyel szembeni támadás mögött” – mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a Kossuth rádió Vasárnapi újság című műsorában. Az interjút az MTI idézte.

Szijjártó Péter szerint az Európai Bizottságnak alapvetően egyetlen nagy problémája van a szóban forgó jogszabállyal, mégpedig az, hogy „innentől kezdve világossá vált, hogy az LMBTQ-aktivisták nem mehetnek be az iskolákba, óvodákba és nem beszélhetik tele kényük-kedvük szerint a magyar gyerekek fejét. Nem fejthetnek ki nekik olyan propagandát, amely a nem megváltoztatására vagy a homoszexualitás népszerűsítésére irányul” – mondta.

Szijjártó Péter beszédet mond az osztrák-cseh-magyar-szlovák-szlovén külügyminiszteri találkozón a közép-csehországi Melníkben – Fotó: MTI/EPA/Martin Divisek
Szijjártó Péter beszédet mond az osztrák-cseh-magyar-szlovák-szlovén külügyminiszteri találkozón a közép-csehországi Melníkben – Fotó: MTI/EPA/Martin Divisek

Szijjártó úgy véli, hogy az Európai Bizottságnak és a liberális mainstreamnek ez a baja a törvénnyel, „persze ezt így nem lehetett leírni, ezt másként kellett megformulázniuk, és ezért írtak végül 54 oldalt”. Erről az 54 oldalas dokumentumról pénteken Orbán Viktor is beszélt a szokásos rádióinterjújában. Információink szerint ez nem más, mint a kötelezettségszegési eljárás levele vagy egy csatolt dokumentum, amit ilyen esetekben nagyon bizalmasan kezelnek.

A napokban egyre-másra pattannak ki a konfliktusok a magyar kormány és az Európai Unió vezetése között. Össztűz zúdul Magyarországra a jogállamisággal kapcsolatos problémák miatt, elzárják az uniós pénzcsapokat, kötelezettségszegési eljárás indul. A kormánynak határozott álláspontja van az ügyekről: minden mindennel összefügg, és az egész zsarolás, politikai nyomásgyakorlás, a Soros-hálózat kavarása. Ebben a Gyorstalpalóban összeszedtük, melyik aktuális ügy micsoda, ezek hol válnak szét és kapcsolódnak össze.

Visszatérve Szijjártó Péterre: azt is mondta, hogy nem szabad úgy feltüntetni az európai uniós forrásokat, mintha azok a „nyugat-európai barátaink jófejségének eredményeként jöttek volna létre, mintha azok egyfajta könyöradományok lennének vagy humanitárius segélyek”.

Orbán Viktor szerdán jelentette be, hogy a kormány népszavazást kezdeményez öt kérdésben. Mint fogalmazott, azért van erre szükség, mert

„Brüsszel az elmúlt hetekben egyértelműen megtámadta Magyarországot a gyermekvédelmi törvény miatt”.

A parlament június közepén fogadta el a melegellenessé eltérített, eredetileg pedofilellenesnek szánt törvénytervezetet. A törvény megtiltja például a 18 év alattiak számára a homoszexualitás vagy a nemváltás „népszerűsítését” és „bemutatását”, a szexuális felvilágosításból kizárja a civilek egy részét. A törvény melegellenes módosításai ellen többezres tüntetés volt a Kossuth téren, és óriási nemzetközi visszhangot is kiváltott.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!