Szabadult, és lekerült a radarról a 18 éves P. Henrietta gyilkosa

Július 20-án van éppen 15 éve annak, hogy előzetes letartóztatásba került a kétezres évek egyik legmegrázóbb magyarországi bűncselekményének az elkövetője. A „Muki” néven emlegetett K. András volt az, aki 2006 nyarán – röviddel az elfogása előtt – megerőszakolta, majd felgyújtotta a 18 éves, magyarcsanádi P. Henriettát. A lány néhány hét múlva belehalt sérüléseibe.

A 15 éves évforduló elérkezése K. András számára a szabadulást jelentette: a hét elején elhagyhatta a börtönt. Hiába volt különös kegyetlenséggel, előre kitervelten, aljas indokból elkövetett a gyilkosság, hiába találták bűnösnek erőszakos közösülésben és kifosztásban is, mivel csak 16 éves volt, nem ítélhették többre, mint 15 év, ez volt a kiszabható törvényi maximum.

Túl fiatal volt az életfogytiglanhoz

Ha csak néhány évvel idősebb, valószínűleg életfogytiglan várt volna rá. A Szegedi Ítélőtábla 2007 novemberében megszületett jogerős ítéletében benne is van: „Fk. vádlott a tizennyolcadik életévét alig betöltött, tőle segítséget váró sértett bizalmát kihasználva őt a várostól távoli, elhagyatott helyre vitte, megerőszakolta, értékeit elvette, a védekezését és menekülését kizáró módon megkötözte, majd otthagyta, és visszatérve, az emberi élet kioltásának legkegyetlenebb módját alkalmazva, benzinnel leöntötte, és felgyújtotta.

A vádlott ezen elvetemülten, kegyetlenül, a sértett mély megalázásával és neki hosszan tartó lelki gyötrelmet és testi szenvedést okozva elkövetett bűncselekményei a büntető törvényben a legsúlyosabbak közé tartoznak. (…) Az ilyen módon véghezvitt emberölés miatt a bírói gyakorlatban a törvény szerinti legsúlyosabb – életfogytig tartó szabadságvesztés – kiszabására kerülne sor, melynek alkalmazását a vádlott esetében az életkora miatt nem teszi a törvény lehetővé.”

K. András közelgő szabadulásának a híre tavasszal már bejárta a sajtót, miután a Mi Hazánk párthoz tartozó független képviselő, Apáti István rákérdezett a belügyminiszternél. Apáti három kérdést tett fel:

• „Az elkövetett bűncselekmények és a büntetés-végrehajtási intézetben tanúsított magatartása alapján Ön szerint szabadon bocsátható?”
• „A hatályos törvények alapján milyen lehetőség van arra, hogy továbbra is elzárják a társadalomtól ezt a veszedelmes bűnözőt?”
• „Amennyiben elhagyhatja a fegyházat, úgy mit lehet tenni a társadalom védelme érdekében?”

Kontrát Károly államtitkár válasza ennyi volt: „Büntetés kizárólag a bíróság jogerős határozata alapján hajtható végre. Az elítélttel szemben a törvényben meghatározott joghátrányok az ügydöntő határozatban, illetve az egyéb határozatban foglaltak szerint – az ott meghatározott tartamban és tartalommal – érvényesíthetők. A jogszabály biztosítja a társadalmi reintegráció érdekében szükséges intézményrendszert.”

Nyomkövető? Pártfogó? Munka?

Most, hogy K. András szabadulása már nem kérdés, az Apáti-féle felvetések közül az utolsó maradt fontos: a társadalom védelmével kapcsolatos. Hacsak az ítélet nem halálbüntetés vagy tényleges életfogytiglan, a leghírhedtebb gyilkosok esetében is eljöhet az idő, amikor szabadulnak a börtönből, a helyzet kezelése pedig mindenhol komoly kihívást jelent. A külföldi gyakorlatokról, példákról nemrég írtunk a Telexen: van gyerekgyilkos, aki új nevet, lényegében tiszta lapot kapott odakint, és van, akinél alapvető óvintézkedés, hogy akikkel kapcsolatba kerül, azokkal tudatják, kivel van dolguk.

A leggyakoribb, hogy szigorú szabályokkal bástyázzák körbe és ellenőrzik a szabaduló gyilkos kinti életét. Például elektronikus nyomkövetőt tesznek rá, együtt kell működnie a pártfogó felügyelőjével, részben korlátozzák a szabad mozgását, mondjuk, megadott időre haza kell mindig érnie, esetleg lehetővé teszik, hogy – hasonlóan a nemrég megszavazott pedofil-nyilvántartás működéséhez – mindenki megismerhesse az illető múltját, akinek releváns lehet az információ, legyen szó munkáltatóról, főbérlőről vagy a helyi iskoláról.

Aki szabadul és pártfogó felügyelet alá kerül, azoknak Magyarországon is számtalan különféle magatartási szabályt lehet előírni. A Btk. hosszan sorolja, milyen kötelezettségek és tilalmak jöhetnek szóba. Csak pár példa: a bíróság elrendelheti, hogy az illető ne menjen bizonyos emberek közelébe, nyilvános helyen ne fogyasszon szeszes italt, adott helyen adott időközönként jelentkezzen, csoportos foglalkozásokra járjon, vagy jelentkezzen a helyi önkormányzatnál közmunkára.

K. András ügyében viszont ezek mind nem jönnek szóba. Ő ugyanis, mivel nem feltételes szabadlábra került, hanem a teljes büntetése kitöltése után szabadult, nem kerülhet pártfogó felügyelet alá. Ez nem volt mindig így, de Magyarországon jelenleg nincs lehetőség pártfogó felügyeletet alkalmazni a szabadságvesztés teljes kitöltése után.

Alig alkalmazták, úgyhogy megszűnt

A régi, 1978-as Btk. alapján a szabadságvesztését kitöltve szabadult elítélt részére a bíróság elrendelhette a pártfogó felügyelet végrehajtását, „amennyiben az újabb bűncselekmény elkövetésének megelőzése és a társadalomba való beilleszkedése érdekében az elítéltnek irányításra és ellenőrzésre volt szüksége”, de a hatályos Btk. ezt a lehetőséget már nem tartalmazza, erősítette meg a Telexnek a Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnoksága (BvOP).

Amikor még lehetett pártfogó felügyelet alá helyezni, és ezen keresztül bizonyos magatartási szabályok betartására kötelezni a teljes büntetésük kitöltése után szabaduló fogvatartottakat, akkor a rendszer úgy működött, hogy a pártfogó felügyelet idejét a bv-bíró határozhatta meg 1 és 3 év között. Mi történt, ha valaki nem tartotta be a szabályokat? Míg a feltételesen szabadulók feje felett a börtönbe való visszakerülés fenyegetése lebegett és lebeg most is, ezeknél az embereknél pénzbírsággal sújtható, rendőrségi hatáskörbe tartozó szabálysértést valósított meg a magatartási szabályok megszegése.

A változás egyébként már az új Btk. elfogadása előtt jóval bekövetkezett, egy 2001-es törvénymódosítás alapján. 2002. április elsejétől váltak hatálytalanná a szóban forgó szakaszok. „A 2002. évet megelőzően, országos szinten átlagosan 4-5 fő kitöltve szabadult elítélt esetében rendelte el a büntetés-végrehajtási bíró a pártfogó felügyeletet, ami arra utal, hogy a jogintézmény alkalmazása nem épült be a bv.-bírói gyakorlatba” – válaszolta a BvOP a megszüntetés okára vonatkozó kérdésünkre.

Jelenleg nincs ilyen helyzetre kitalált program

Létezik még az utógondozásnak hívott intézmény, ami segítheti a visszailleszkedést a társadalomba, és csökkentheti a bűnismétlési kockázatot. Ezt kérheti bármelyik szabaduló elítélt, függetlenül attól, hogy feltételesen vagy a büntetését kitöltve szabadul. Ez tehát elvileg adott lehetőség volt K. András számára is, de csak rajta múlt, hogy akar-e élni vele. Az utógondozás nem büntetőjogi intézkedés, önkéntes alapon megy, kényszeríteni senkit sem lehet rá, és annak sincs hátrányos következménye, ha valaki kéri, de aztán megszakítja.

A büntetés-végrehajtásnak nincs adata arról, hogy az olyanok, mint K. András, tehát a büntetésük teljes kitöltése után szabadult fogvatartottak milyen arányban vesznek részt utógondozásban.

„Létezik esetleg egyéb eszköz, megoldás, intézmény a pártfogó felügyeleten és az utógondozáson kívül, amely lehetőséget ad a szabadságvesztés teljes kitöltése után szabaduló személyek ellenőrzésére, magatartási szabályok betartatására abban az esetben, ha – például az elkövetett bűncselekmény erőszakos volta, brutalitása miatt – a környezetében, a társadalomban aggodalmat kelt az illető szabadulása?” – kérdeztük a BvOP-tól. Ez volt a válasz: „A szabadságvesztés-büntetés kitöltése után szabaduló elítéltek vonatkozásában, a kérdésben megfogalmazott feltételeknek megfelelő program jelenleg nem működik.”

Bíznak a beilleszkedésben

A rendőrségnek sincs dolga a szabaduló K. Andrással. „A Csongrád-Csanád Megyei Rendőr-főkapitányságon az Ön által említett üggyel kapcsolatban nincs folyamatban eljárás. Így a rendőrségnek nem áll módjában a kérdéseket megválaszolni” – írta a megyei rendőr-főkapitányság kommunikációs osztálya, mikor megkérdeztük, készülnek-e valamilyen intézkedéssel K. András hazatérésére, illetve jelent-e szerintük a hazatérés kockázatot akár a közbiztonság, akár egy esetleges, K. Andrást magát sértettként érintő erőszakos cselekmény, önbíráskodás szempontjából.

A makói önkormányzatnál is érdeklődtünk, hogy készülnek-e valahogy K. András hazatérésére, az ezzel kapcsolatos esetleges lakossági aggodalmak kezelésére. „K. András büntetésének letöltését követően Makó Város Önkormányzatának nem áll hatáskörében intézkedést tenni.

Bízunk a férfi társadalomba való mihamarabbi beilleszkedésében. Amennyiben a lakosságnak bármiféle észrevétele van a férfival kapcsolatban, forduljanak a Makói Rendőrkapitánysághoz” – válaszolta a kabinetvezető.

Nincs bevett gyakorlat sem

Magyarországon egyébként nincs sok tapasztalat kirívóan súlyos bűncselekmények hírhedt elkövetőinek szabadulásáról.

Viszonylag sokan vannak olyanok a magyar börtönökben, akiket életfogytiglanra, de nem tényleges életfogytiglanra ítélték, tehát idővel – feltételesen – akár szabadulhatnának is. 2019–2020 fordulóján a 382 életfogytiglanos fogvatartott több mint 80 százaléka ilyen volt. De nem szoktak arról szóló hírek megjelenni, hogy életfogytiglanra ítélt rabokat feltételes szabadlábra helyeznének. Eleve ritkán fordul elő, hogy döntési helyzet adódna ilyen ügyben.

Az igazságügyi minisztérium még 2016-ban megbízta az Országos Kriminológiai Intézetet, hogy nézzék meg, milyen a feltételes szabadságra bocsátás magyarországi gyakorlata. Solt Ágnes akkor 31 büntetés‐végrehajtási bíróval készített mélyinterjút 18 törvényszéken és 3 járásbíróságon, összességében a kutatásban az érintett bírók döntő többsége részt vett, így az eredmény átfogó kép volt az országos gyakorlatról.

A kutató azt találta, hogy a bírák kevesebb mint harmada találkozott életfogytig tartó szabadságvesztésre ítélt fogvatartottal a feltételes szabadságra bocsátásnál, és mindössze egy‐két bíró van, akinek több mint két ilyen esettel volt dolga. „E tekintetben tehát nincsen országosan bevettnek mondható gyakorlat és tapasztalat” – írta a kutató.

Az Országos Bírósági Hivatalnak nincs adata arról, volt-e arra valaha példa a rendszerváltás óta Magyarországon, hogy életfogytiglani szabadságvesztésre ítélt elítélt feltételes szabadságra bocsátása mellett döntött az illetékes büntetés-végrehajtási bíró.

Skálás gyilkos: mérsékelt megbánás

A skálás gyilkos ügye volt az utolsó ilyen típusú ügy, amiről a nyilvánosság is hallhatott. A skálás gyilkosként elhíresült férfit, aki 69 éves lesz a nyáron, 1996-ban ítélte életfogytiglanig tartó fegyházbüntetésre a Legfelsőbb Bíróság. A gyilkos onnan kapta a ragadványnevét, hogy kirabolta társával 1992-ben a budai Skála áruház pénzszállító autóját, és közben meghalt egy 23 éves egyetemista, de nem ez volt az egyetlen súlyos bűncselekménye, bűntársával együtt megölt két vadászt is.

1994-ben fogták el a rendőrök, azóta ül. Az ítélete szerint legkorábban 20 év kitöltése után lett volna feltételes szabadságra bocsátható, vagyis ez akár már 2014-ben megtörténhetett volna, de a bíróság soha nem látta úgy, hogy a kiengedése volna a helyes lépés. Legutóbb idén júniusban mondta ki jogerősen a Szegedi Törvényszék, hogy ennek az embernek még rács mögött kell maradnia.

Az illetékes bíró arra jutott, hogy bár az elítélt lényegében problémamentesen tölti a szabadságvesztést, tanulmányokat is folytatott, a szakvéleményből mégis arra lehet következtetni, hogy „személyiségszerkezetéből adódóan a bűnismétlés veszélye továbbra is fokozottan fennáll”, a férfit „csupán mérsékelt megbánás jellemzi”, egyszóval nem állapítható meg, hogy ha szabadon engednék, vissza tudna illeszkedni a társadalomba és törvénytisztelő életmódot folytatna. Legközelebb 2022-ben fogják megvizsgálni, hogy a skálás gyilkost feltételes szabadságra lehet-e bocsátani már.