Hallott róla, hogy van valami, de nincs képben a részletekkel? Szövevényesnek tűnik az ügy? Jó lenne pár alapvető kérdésre választ kapni? Kibogozunk, tisztázunk, megválaszolunk: itt a Telex Gyorstalpalója.
Tavaly decemberben az egész országot megrázó tragédia történt Győrben: egy férfi, aki korábban megkísérelte megölni a feleségét, és emiatt le is csukták, feltételesen szabadult a börtönből, egy láthatás alatt megfojtotta két gyerekét, és végül felakasztotta magát. Az igazságügyi tárca vizsgálatot indított, majd előállt egy javaslatcsomaggal a feltételes szabadság szigorításáról. Úgy volt, hogy tavasszal nemzeti konzultáció lesz a témáról, de ez elmaradt, valószínűleg azért, mert a járvány elsodorta. A kormány júniusban benyújtotta a parlamentnek „a hozzátartozók sérelmére elkövetett súlyos személy elleni erőszakos bűncselekmények áldozatainak fokozottabb védelme érdekében egyes törvények módosításáról szóló javaslatot”, amit a parlament múlt héten nagy egyetértésben, 166 igennel megszavazott. A törvénymódosítás most a köztársasági elnök aláírására vár, ha kihirdetik, utána 8 nappal már hatályba is lép. Azután a bűnelkövetők egy részének a korábbinál nehezebb, egy részének pedig lehetetlen lesz a feltételes szabadságra kerülés, nekik mindenképpen ki kell tölteniük a rájuk kiszabott szabadságvesztés egészét.
Kezdjük azzal, hogy egyáltalán miért engednek ki bárkit is hamarabb, a teljes büntetése letöltése előtt a börtönből. Minek van feltételes szabadság?
„A feltételes szabadságra bocsátás alapgondolata az elítéltnek a társadalomba való visszavezetése, a szabad életbe történő beilleszkedés elősegítése. A feltételes szabadság a bíróság számára korrekciós lehetőség, az elítélt számára pedig perspektívát nyújt, ugyanakkor átmenetet és próbatételt is jelent a társadalomba való visszailleszkedéshez. A feltételes szabadság lehetősége a büntetés-végrehajtás rendjének megtartására ösztönzi az elítéltet.” Ezt nem én mondom, hanem a kormány mondta: pontosabban ez szerepelt az új Btk. indoklásában, amikor az igazságügyi miniszter 2012-ben benyújtotta a parlamentnek.
A rend megtartására ösztönöz? Ösztönözzék a rabokat inkább a szigorú őrök! Azért engedjünk ki a büntetése letelte előtt mondjuk egy gyilkost, hogy előtte a börtönben rendesen viselkedjen?
Ugye ez csak egy elem volt a sok közül az indoklásban, de igen, elég fontos szempont ez is. A büntetés-végrehajtási intézetek nincsenek könnyű helyzetben Magyarországon: túlzsúfoltak (bár a férőhelybővítések miatt az utóbbi időben javult a helyzet), az állomány meg némi létszámhiánnyal küzd, a bv. közlése szerint a feltöltöttség „közel 90” százalékos. A biztonság, de még a napi működés szempontjából sem mindegy, hogy a raboknak érdekükben áll-e betartani a szabályokat, mert esetleg úgy hamarabb szabadulhatnak, vagy pedig úgy érzik, hogy nincs vesztenivalójuk.
Most is vannak olyan rabok, akiknek egyáltalán nincs vesztenivalójuk, még ha akár gyilkosságot is követnek el: a tényleges életfogytosok, nem?
Igen, de ők nincsenek valami sokan. A bv. február végi adatai szerint 64-en töltenek itthon tényleges életfogytiglan tartó szabadságvesztést, közülük 4-nek az ítélete akkor még volt nem jogerős. A dolog természetéből adódóan évről évre többen vannak, de a számuk csak lassan emelkedik, mert azért nem túl gyakori, hogy valakit tényleges életfogytiglanra (tész) ítéljenek. Az Országos Bírósági Hivatal statisztikája szerint az utóbbi pár év közül 2015-ben osztották ki a legtöbb jogerős tényleges életfogytot: ez 10 új elítéltet jelentett. 2018-ban például 4, 2019-ben 5 új tészes lett. Elterjedt tévhit, de ők amúgy nem mind a szegedi Csillagban vannak. Több másik intézetben (Szegeden kívül Tiszalökön, Sátoraljaújhelyen és Budapesten) is kialakítottak speciális, úgynevezett Hosszúidős Speciális Rezsimű (HSR) körletrészt. Nem nagyon van benne a köztudatban, de a tészeseken kívül voltak eddig is más olyan rabok is, akik nem kerülhettek semmiképp feltételes szabadlábra.
Kik?
Egyrészt azok, akik a bűncselekményüket bűnszervezetben követték el. Másrészt pedig olyan elítéltek, akik eljátszották a bizalmat, korábban már csalódást okoztak, amikor a jó útra térést várták tőlük. A Btk. kizárja a feltételes szabadságot azoknál, akik fegyházban ülő többszörös visszaesők, erőszakos többszörös visszaesők, szándékosan bűncselekményt követtek el azután, hogy egy korábbi ügyük miatt leültették őket, és még nem ért véget az előző büntetésük végrehajthatósága (mondjuk éppen feltételes szabadságon voltak).
Az új szigorítással kapcsolatban mintha az rémlene, hogy az nem kerülhet majd ezentúl feltételes szabadságra, aki „más életére tör”. Akkor ezentúl az összes életfogytiglan tényleges életfogytiglan lesz?
Valóban ez a megfogalmazás szokott visszaköszönni, hallottuk Varga Judit igazságügyi minisztertől már januárban, de Völner Pál államtitkár is mondott ilyet a javaslat szeptemberi parlamenti megvitatása alatt. De nem lesz az, hogy ezentúl mindenki, aki életfogytiglant kap emberölésért, ténylegesen az élete végéig bezárva marad. Az életfogyiglanosokat nem érinti a mostani módosítás. A törvényjavaslat indoklásában az szerepel, hogy „az életfogytig tartó szabadságvesztés kiszabása esetén a Büntető Törvénykönyv már rendezi” ezt a kérdést. Itt marad tehát a régi rendszer, továbbra is lesznek, akiket úgy ítélnek életfogytiglanra, hogy a feltételes szabadságot nem zárják ki, és az ítélethirdetésnél a bíróság azt is megmondja, hogy legkorábban mikor bocsáthatók feltételes szabadságra. (A törvény szerint a legkorábbi időpont 25 év eltelte után lehet, a legkésőbbi pedig 40 év után.) Az OBH statisztikája szerint egyébként évente tizen-huszonvalahány embert szoktak jogerősen életfogytiglanra ítélni úgy, hogy idővel azért esélyük van feltételes szabadságra kerülni. 2019-ben például 21-en kaptak ilyen ítéletet.
Ha a legdurvább, életfogytos gyilkosokra nem vonatkozik a szigorítás, akkor kikre igen?
Először is azokra a gyilkosokra például, akik nem életfogytiglant kaptak, hanem úgynevezett határozott tartamú szabadságvesztést, mondjuk 10 évet, 15 évet. Őket tehát mostantól teljesen kizárják a feltételes szabadságra bocsátás lehetőségéből. „A más ember életének szándékos kioltásával elkövetett bűncselekmények esetében semmilyen különös méltánylást érdemlő körülmény nem oldhatja fel a törvényi tilalmat” – tette egyértelművé a törvénymódosítás indoklása. Itt jelentősége van a szándékos szónak: a gondatlan emberölés nem tartozik ide. És aztán van a szigorításnak egy másik vonala is. Kétfokozatúnak szokták nevezni az új szabályozást. A másik fokozat az emberölésben az előkészületig jutókra és azokra vonatkozik, akik hozzátartozóik sérelmére olyan súlyos, személy elleni erőszakos bűncselekményeket követnek el, amelyeket legalább 8 évi szabadságvesztéssel fenyeget a törvény. Itt is az a főszabály, hogy ezek az emberek ne kerüljenek feltételes szabadságra, de a törvény megengedi, hogy alapos vizsgálat mellett, egyedi mérlegelés alapján, kivételesen mégis engedélyezhesse ezt a bíróság. Ebben az esetben viszont pártfogó felügyelőt kapnak maguk mellé és külön magatartási szabályokat írnak elő nekik, tipikusan például azt, hogy tartsák magukat távol azoktól a családtagjaiktól, akikre veszélyt jelenthetnének.
Van ehhez elég pártfogó felügyelő?
Hát, vannak ezzel kapcsolatban aggályok. A parlamenti vitában a volt jobbikos, most független képviselő, Varga-Damm Andrea feszegette ezt a kérdést: „Itt azért meg kell jegyeznem, hogy nagyon könnyen mondjuk ki azt, hogy pártfogó felügyelet alá kerül valaki. Rendkívül kevés a pártfogó. Itt több ügyvéd kollégám ül a teremben, akik pontosan tudják, hogy nagyon nehéz már ma is a pártfogó felügyeletet ténylegesen és hatékonyan végezni, mert rendkívül csekély a számuk.” Évekkel ezelőtt az ombudsman is foglalkozott a rendszer leterheltségével. A pártfogó felügyeletről szóló, legfrissebb elérhető kormányzati jelentés létszámhiányról nem ír, ebben arról lehet olvasni, hogy az utóbbi pár évben csökkent a pártfogó felügyelőkhöz került ügyek száma.
Ha nemcsak most jön a szigorítás, hanem már rég ilyen lett volna a törvény, azzal meg lehetett volna előzni a győri kettős gyerekgyilkosságot?
A szabadulása után gyerekgyilkossá váló férfit először a felesége elleni gyilkossági kísérletért (és még kiskorú veszélyeztetéséért) ítélték el 2018-ban határozott idejű szabadságvesztésre, 5 év fegyházra. Ha már akkor is a most megszavazott törvény él, akkor nem kerülhetett volna feltételes szabadságra, 2023-ig mindenképp ülnie kellett volna. Azt megjósolni, hogy a szabadulása után, 2023-ban vagy később mit tett vagy nem tett volna, persze lehetetlen. „Pusztán a feltételes szabadságra bocsátás lehetőségének kizárása semmiféle garanciát nem nyújt a bűncselekmények megelőzésére, sok esetben csupán időbeni elhalasztásukat jelenti” – fogalmazott a Helsinki Bizottság, amikor véleményt írt a szigorítási javaslatról (az egyébként sok szakmai szervezet meglátásait begyűjtő) társadalmi egyeztetés során.
A kormány sem állítja, hogy a szigorítás varázsszer lenne, amivel minden, a győrihez hasonló tragédiát meg lehetne előzni. „(...)gyakorlatilag bármilyen jogszabályt hozunk, bármilyen törvényeket hozunk, az a pszichopatákkal szemben természetesen a jövőben sem fog bennünket megvédeni. Mindig lehetnek olyan esetek, amelyeket semmilyen jogi szabályozással nem lehet megelőzni, nem lehet kizárni, egy elborult elmeállapot bekövetkezése gyakorlatilag semmiféle prevencióval nem előzhető meg” – mondta Völner államtitkár a parlamentben. Egyébként pedig ha a magyarországi börtönökben most ülnek olyan potenciális időzített bombák, mint a győri férfi volt, azoknak a korai szabadulását ez a szigorítás nem tudja megakadályozni. A visszamenőleges jogalkotás tilalma miatt rájuk nem vonatkozik.
Amúgy hányan ülnek most gyilkosságért vagy gyilkossági kísérletért itthon?
A magyar börtönökben olyan 8-9 százalék a gyilkosok aránya. (A 2017-ben megjelent statisztika szerint a teljes, 17 724-es börtönpopulációban 1558 embernél volt az emberölés a „jellemző bűncselekmény”, ami arányt nézve a teljes börtönpopuláció 8,79 százalékát jelentette.) Ez az arány idővel nőni fog, ha ezentúl is nagyjából ugyanannyi gyilkosság történik Magyarországon, mint eddig, a tetteseket jellemzően elfogják és börtönre ítélik, ahogy eddig, de a mostaninál tovább tartják bent őket. Évente egyébként nagyjából 200 új érkezővel kell számolni. 2018-ban például 176 embert ítéltek el jogerősen emberölésért, illetve erős felindulásban elkövetett emberölésért.
És ők mennyi időt szoktak börtönben ülni?
Nagy a szórás. Az életfogytiglan elég ritka, a többség 10 és 20 év között kap valamennyit. A feltételesről a Btk. azt mondja főszabályként, hogy az elítéltek legkorábban büntetésük kétharmadának letöltése után kerülhetnek feltételes szabadságra. (Régebben szigorúbb és árnyaltabb volt a szabályozás, 2013-ban az a Fidesz alakította át, amely most a közvéleményt a bírák ellen hangolva a szigort kéri rajtuk számon.)
Oké, de ha jól értem, a feltételesre bocsátás csak egy lehetőség, nem biztos, hogy tényleg ki is engedik az illetőt. Nem?
De. De azért nagyon sokszor kiengedik. Szerencsére van a témában egy viszonylag friss, nagyon alapos kutatás. Az igazságügyi minisztérium még 2016-ban megbízta az Országos Kriminológiai Intézetet, hogy nézzék meg, milyen a feltételes szabadságra bocsátás magyarországi gyakorlata. A munka részletes eredménye Solt Ágnestől azóta megjelent, és felhasználták akkor is, amikor a Kúria joggyakorlat-elemző csoportja foglalkozott a büntetés-végrehajtási (bv.) bírói gyakorlattal. A kutatáshoz összesen 31 bv. bíróval készült mélyinterjú az ország különböző szegleteiből, és az egyik legfontosabb megállapítás, hogy óriásiak a különbségek Magyarországon belül. Annyira, hogy kialakult egy börtönturizmusnak nevezett jelenség. Híre ment, hol szigorúbbak és hol engedékenyebbek a feltételesről döntő bírók, és a rabok megpróbálnak ilyen-olyan ürügyekkel átkéredzkedni az országon belül azokba az intézetekbe, ahol az enyhébb gyakorlatukról ismert bírókkal találják majd szemben magukat, és jobbak az esélyeik.
Mégis mekkora különbségekről beszélünk?
Mindjárt mondok számokat, de előtte fontos észben tartani, hogy a különbségek azért nemcsak az egyes bírók hozzáállásból adódnak, hanem abból is, hogy korántsem egyforma rabok kerülnek eléjük. Nem egyenletesen oszlanak el az ország börtöneiben a rabok aszerint, hogy milyen súlyos bűncselekményt követtek el. Ha ebbe belegondolunk, már nem olyan meglepő, hogy a kemény bűnözőket őrző, legszigorúbb letöltőházban, a Kalocsai Fegyház- és Börtönben, amikor eljön az ideje a feltételes szabadságról való döntésnek, csak 20 százalékban adják meg a kedvezményt. Viszont Baracskáról 95 százalékos arányban szabadulnak feltételessel. Az OKRI-kutatása szerint a feltételes kedvezményt a kisebb, megyei bv. intézetekből az elítéltek 90 százalék fölötti arányban megkapják, az országos bv. intézetekben a feltételes szabadságra bocsátottak átlagos aránya 66 százalék. A parlamenti képviselők számára összeszedett legfőbb ügyészségi statisztika szerint egyébként megfigyelhető egy csökkenés a feltételes szabadságra bocsátások számában: 2016-ban 4740, 2017-ben 4201, 2018-ban 3915.
Mi alapján döntik el a bírók, hogy kiengednek-e valakit feltételessel, vagy sem?
Azt kell mérlegelniük, hogy a büntetés maradékának a letöltése nélkül is el lehet-e érni, hogy az illető ne kövessen el újabb bűncselekményt. Hogy ehhez miket vesznek figyelembe, egyáltalán mennyire tudnak alaposak lenni, abban megint óriási különbségek vannak. Egyrészt a leterheltségben. Az OKRI-kutatás szerint vannak bírók, akiknek havi 10-nél kevesebb ilyen döntést kell meghozniuk, míg másoknak 60-nál is többet. A bírók a börtönben az adott rabbal foglalkozó nevelőtől kapnak egy véleményt az illető személyiségéről, benti viselkedéséről, de ezeknek a véleményeknek a színvonalában is hatalmas a szórás. Ahol nagyon leterheltek a nevelők, kevés idejük jut a véleményt rendesen megírni, így a végeredmény sablonos, semmitmondó lesz. Ahogy a kriminológus a tanulmányában rámutatott: ilyenkor megnő a rab személyes meghallgatásának a jelentősége, de erre meg átlagosan csak öt perc szokott jutni. A leterheltség mellett nagy különbségeket talált a kutatás az egyes bírók között az egyéni nézeteikben is. Vannak olyan szempontok, amiket egyesek figyelembe vesznek, mások egyáltalán nem, vagy csak kisebb súllyal. Ilyen például az elkövetett bűncselekmény maga, hogy mi volt az, mennyire volt súlyos. A meginterjúvolt bírák több mint harmada például úgy van vele, hogy ezt nem nézik, hiszen az elítélt már megkapta érte a büntetését. Mindenesetre ami szempontként elő szokott még kerülni a mérlegelésben: a személyiség, az előélet, a rács mögötti magatartás és az, mi várja odakint az illetőt, család fogadja-e, lesz-e munkája.
És ezeknek a dolgoknak a fontosságáról sincs egyetértés a bírók között?
Nincs. Vegyük például a kinti körülményeket. A bírók harmada szerint nem fair valakit csak azért nem engedni feltételes szabadságra, mert nincs hová mennie. Eközben meg vannak olyan bírók is, akik konkrétan munkáltatói szándéknyilatkozatot követelnek meg, ami bizonyítja, hogy a rab odakint rögtön dolgozni is kezd majd. De megosztó a benti viselkedés megítélése is. Az OKRI-kutatás szerint sok bíró – ezt alátámasztó tudományos eredményekkel összhangban – kételkedik abban, hogy a börtönbeli magatartásból következtetni lehetne arra, hogy odakint hogy viselkedik majd valaki. (Ed Kemper is mintarab volt, miután megölte a nagyszüleit, és most is az, miután az első szabadulása után a 20. század egyik leghírhedtebb sorozatgyilkosa vált belőle, és visszakerült rács mögé.) És persze bírója válogatja azt is, hogy viselkedésben mi fér bele szerintük, és mi nem. Például csak a megkérdezett bírók 19 százaléka vélte úgy, hogy kizáró ok már egyetlen fegyelmi is.
Hát, így hogy egy csomó bűnelkövetőt most eleve kizárunk a feltételes lehetőségéből, akkor legalább náluk tiszta helyzet lesz.
Ez tény. Viszont bejöhetnek új problémák. Legalábbis ezt mondja például a Helsinki Bizottság. A jogvédő civil szervezet nem vitatta, hogy megérett a felülvizsgálatra a feltételes szabadságra bocsátás rendszere, és az áldozatok is hatékonyabb védelemre szorulnak, de szerintük a kormány által kitalált eszköz nem hatékony, viszont számos járulékos problémát vet el.
Milyeneket?
Hiányolták például a hatásvizsgálatot, hogy mit kezdenének a megnőtt börtönpopuláció miatt növekedő bv.-s munkateherrel. Nem csak az őröknek rossz, ha egy rabnak minden mindegy. Ha a rabnak nem éri meg például képzésekre, fejlesztésekre járni a börtönben töltött időben, akkor – ahogy a helsinkisek írják – „szinte semmilyen esély nincs arra, hogy valamifajta pozitív változáson menjen keresztül”. És ezzel a társadalom jár rosszul, amikor az illető egyszer kiszabadul. A civil szervezet szerint továbbá – bár hivatalosan nem lehetne – a büntetést kiszabó bírók olykor azért bele szokták kalkulálni az ítéleteikbe a feltételest. Ha annak a lehetősége ki lesz zárva, akkor jó eséllyel alapból kicsit enyhébb lesz az ítélet, kevesebb évet adnak. Vagyis a leült évek számában ugyanott leszünk, viszont elveszítjük a feltételes lehetőségétől várt pozitív hatásokat.
A kritizálás mellett van ötlet is arra, hogy mit kéne csinálni?
Vannak javaslatok, igen. Praktikus szinten az egyik felvetés, hogy ha már a feltételes lehetősége nem lesz ott motivációnak, akkor meg kéne fontolni más típusú kedvezmények, például extra beszélő kilátásba helyezését, hogy mégis legyen valami, amivel ösztönözni lehet ezeket a rabokat. Átfogó szinten pedig a legfontosabb javaslat, hogy alapos, rendes vizsgálat előzze meg a feltételesről való döntést, például a bírók kapjanak részletes, megalapozott információkat az elítélt mentális állapotáról. Sőt, igazából nemcsak vizsgálni kellene a rabok mentális állapotát, hanem javítani is muszáj lenne rajta, mert különben – előbb vagy utóbb, de – rossz pszichés állapotú, és emiatt lehet, hogy veszélyes emberek fognak szabadulni.
