Ilyen az, amikor Orbán Viktor egy kicsit megerőlteti magát

2021. július 11. – 18:48

frissítve

Ilyen az, amikor Orbán Viktor egy kicsit megerőlteti magát
Kép: Orbán Viktor / Facebook

Másolás

Vágólapra másolva

Újra itt a vasárnap, ez pedig egyet jelent azzal, hogy befut a Telexen a lájkbajnokság menetrend szerinti epizódja. A vágányok mellett kérem, vigyázzanak, indul a heti elemzés a magyar politikusok és utánfutóik közösségi médiás aktivitásáról és népszerűségéről.

A két héten át tartó fociálom után visszatért a politika a politikai térbe a közösségi médiában, a nagy kérdés pedig az volt, hogy sikerül-e az ellenzéknek visszahozni az Eb előtti hetek számukra kényelmes témáit, vagy a Fidesz használja ki jobban a focis szünetet, átveszi a kezdeményezést, és eltéríti a közbeszédet számára kedvezőbb irányba. Múlt héten még úgy tűnt, nagyjából döntetlenre áll ez a meccs, de ez ma már a múlté. A kormány kommunikációs gépezete felpörgött, élesre töltötte a Halálcsillag Orbán Viktor feliratú bolygórobbantó lájk-lézerágyúját, és simán maga alá hajlította a közösségi médiás téridő-kontinuumot.

De mielőtt még végképp elsüllyedünk a képzavarok mocsarában, lássuk a heti toplistát – ennyi lájkot, megosztást, kommentet kaptak a politikusaink a héten a Facebookon:

Interakciók
1.Orbán Viktor203 000
2.Varga Judit163 000
3.Jakab Péter162 000
4.Dobrev Klára153 000
5.Karácsony Gergely130 000
6.Gyurcsány Ferenc128 000
7.Szijjártó Péter121 000
8.Hadházy Ákos91 000
9.Szabó Tímea91 000
10.Kocsis Máté60 000
11.Mesterházy Attila51 000
12.Keresztes László Lóránt44 000
13.Z. Kárpát Dániel43 000
14.Márki-Zay Péter40 000
15.Fekete-Győr András39 000

(Az adatokat a Facebook statisztikaplatformja, a Crowdtangle szolgáltatta, a számok a július 2. és 9., péntek déltől péntek délig tartó időszak eseményeit tükrözik. Interakciókon a politikusok hivatalos oldalain a posztokra érkezett lájkok, kommentek és megosztások összegét értjük, ezresre kerekítve. A kis szimbólumok az előző heti pozícióhoz képest előre- vagy visszalépést, illetve stagnáló helyezést mutatják.)

A top10 tanulság a top15-ről

1. Orbán hatodik alakommal nyeri meg a lájkbajnokságot, a mostani azonban mégis különleges alkalom. Az eddigi győzelmeit általában lejtős pályán nyerte, vagyis olyan heteken, amikor volt alkalom nagy mennyiségben aratni olcsó lájkokat: a fociválogatott sikerei, advent, karácsony, újév. Az ilyen általános lájkcsapoló lehetőségek messze Orbánnak kedveznek legjobban a teljes magyar mezőnyből, az ő követőtábora a legnagyobb, körülötte legerősebb a személyi kultusz, nála a leghajlamosabbak lájkokkal honorálni az emberek, ha nem politikusként, hanem csak úgy, átlagemberként közéjük szór valami pozitív tartalmat. Láttuk már ezt a jelenséget sokszor, nőnapkor, anyák napján, satöbbi.

Na, hát most úgy nyert, hogy nem volt ilyen hátszele.

Vagyis meg kellett dolgoznia minden lájkért, kicsit megerőltetnie magát, aktívnak maradni, tolni a kontentot. Mindjárt részletezzük is ezt, de előtte még egy fontos kérdés. Ha tud ennyire hatékonyan is lájkvadászni, akkor máskor miért csak félgőzzel hozza le a heteket, relatíve kevés poszttal, néha 3-4 napokat kihagyva az aktivitásban? Erre két lehetséges válaszunk is van:

  • Egyszerűen így tartja úri jókedve. Nyilván évek óta nincs senki a környezetében, a közösségimédiás stábjában meg pláne, aki rá merne szólni, hogy főnök, kicsit aktívabban kéne facebookozni, hát mégis csak ez az egyik leghatékonyabb kommunikációs csatornánk. A többi fideszes politikusnál ez láthatóan megvan, és szinte mindegyik pörgeti is serényen a lájkgenerátort, ahogy tőle telik. Elég sokatmondó, hogy kik azok, akik nem: hogy, hogy nem, pont olyan figurák, akiknek van elég hatalmuk, hogy az ilyesmit lepattintsák: Rogán Antal, Pintér Sándor, Matolcsy György.
  • Az a kimondott stratégia, hogy ne folyjon a Facebook-csapból is Orbán, és így, amikor mégis csak megjelenik, annak már önmagában súlya van és mindenki odafigyel rá. Ez is egészen logikus taktika lenne, és passzol is a nagy képbe. Elvégre évek óta halljuk, hogy azért nem szólal meg kínos témákban, mert ilyen apró-cseprő dolgokkal nem foglalkozik, fontosabb dolgai vannak, kormányozni kell, és ennen testével védeni a szent magyar anyaföldet az éppen aktuális ellenségtől. Kapóra jön ez az ellenzékre visszafordítva is: ők bezzeg csak a Facebookon bohóckodnak, ahelyett hogy dolgoznának.

2. Szóval Orbán beleállt, és a héten megszórta a Facebookot rendesen exkluzív tartalommal: megnézte az ország aranytartalékát, újraforgatta a Telex újságvásárlós videóját, szépen elmondta, a héten kik a nemzet halálos ellenségei (Brüsszel, melegek, Soros). Nagyjából 300%-os volt most az aktivitása a január-februári csendes időszakhoz képest. Nyilván nem véletkenül: úgy kellett ez most a kormányoldalnak, mint egy falat kenyér, hiszen olyan témákról került le így a reflektorfény, mint a Fudan egyetem ügye, az autópálya-koncessziók, vagy az állami vagyon alapítványokba kiszervezése (sőt, akár totál bulvárba lemenve Mészáros Lőrinc esküvője).

Ha ezek körül forog a közbeszéd, a Fidesz védekezésbe szorul, azt kell magyaráznia, hogy ez miért nem nagyüzemi lopás, korrupció és hatalomkimentés. Innen sikerült egy grandiózus manőverrel – release the kraken, ahogy mémnyelven mondják – visszazökkenni abba a jól ismert pozícióba, hogy sátáni ellenségek fenekednek kis hazánk ellen, de jön Orbán, mint Gandalf a helm-szurdoki csatában (kelet felől, nanáhogy), és szétcsap az orkok között. Közben mindenhol LMBTQ-aktivistát lát, a híres Toy Story-jelenet posztmodern feldolgozásaként. (Itt jegyezzük meg, hogy nem mindennapi trükk egyik kézzel öklöt rázni a gyerekeket érő propaganda ellen, és közben a másikkal a YouTube összes gyerekektartalma előtt felvásárolni a reklámhelyet a propaganda-úthenger számára.)

Érdekes, hogy ebben a fideszes offenzívában Orbán mellé csak Varga Judit volt képes felsorakozni a toplista tanúsága szerint, ráadásul igazából nála ez elég nagy részben csak látszat. Hiába harciaskodik és szól be fűnek-fának a posztjaiban, a lájkjai a nagy részét a lángosevős, gyerekes-állatkertes cukiskodás hozta. A harmadik fideszes nagyágyúnál, Szijjártó Péternél még ennyi sincs, ő ugyanazon a fordulatszámon pörög hónapok óta: a reggeli edzésről egy poszt, aztán repülőre szállós poszt, 2-3 tárgyalós és protokolleseményes poszt, aztán újra repülő, esetleg egy tájkép odafentről, és kezdődhet az egész elölről. Ehhez a tempóhoz képest, úgy tűnik, nemigen vannak már tartalékok Szijjártó lájkmotorjában.

Nagyon érdekes viszont megfigyelni, ahogy a kormányoldal politikusainak B- és C-vonala, majd a kommunikációs hierarchia még mélyebb szintjein az fideszes influenszerek és propagandaoldalak hogyan csatlakoznak rá a központi mondanivalóra, és hogyan segítenek egyre szájbarágósabban levonni a helyes következtetéseket.

  • Az aranytartalék meglátogatásából például azt, hogy na ugye, mennyi sok arany van ott, tehát mégsem lopnak (bezzeg a Gyurcsány!)
  • Az újságosból azt, hogy mindenki hazudik és Soros-bérenc propagandista, aki nem fideszes
  • A melegellenessé hangolt pedofiltörvényből azt, hogy „heterofób aberrált Brüsszel” rossz, Putyin jó
  • és így tovább

3. Az ellenzéki oldalon eközben némi tanácstalanság látszik: ütik még ugyan a bevált témákat, de mintha nem igazán tudnának mit kezdeni azzal, hogy a Fidesz közben sebességet és témát váltott, és már egy másik kommunikációs pályán focizik. Nyilván nem könnyíti meg a helyzetüket az se, hogy közben egyszerre kellene haladni az összefogással is, meg az előválasztással is, és eközben nem is összeveszni túlságosan egymással. Néhány kisebb, érdekes megfigyelés a mezőnynek erről az oldaláról:

  • Az mszp-s háziversenyben Mesterházy egyre inkább lekörözni látszik Ujhelyit, miközben a posztjaik tulajdonképpen ugyanazok, valószínűleg senki nem venné észre, ha párat kicserélnénk
  • A Facebook-börtön rácsaival küzdő Z. Kárpát és Márki-Zay hősiesen tartja magát a top15 alsóházában, előbbi rengeteget posztol, utóbbi sok pénzt önt hirdetésbe, hogy újra a régi legyen az elérésük
  • A Momentum egykor stabil toplistás versenyzői, Donáth Anna és Cseh Katalin reménytelenül elsüllyedtek, a 30. hely környékére
  • Szabó Tímea utoljára márciusban volt 100 ezer lájk alatt: a hirtelen klímaváltozásban nem nagyon találnak be a vicces-gúnyos odaszólásos posztok, amikkel aratni szokott, ehelyett lement iszapbirkózásba Varga Judit és Novák Katalin ekézésével
  • A tavasszal örökös bajnoknak tűnő Jakab Péter is mintha elvesztette volna a hangját, fáradnak a poénok, ritkulnak a kreatív ötletek, kezd kicsit monotonná és önismétlővé válni az egész, mint a Jóbarátok a 8.-9. évad táján. Persze ezt onnan is lehet nézni, hogy képtelenség heti 3-400 ezer lájkkal pörögni a végtelenségig, és Jakab most kicsit üresbe tette a sebváltót, hogy rápihenjen az előválasztásra.

4. A szponzorált posztokra kötött pénzek toplistája is szépen illusztrálja a Fidesz egész pályás letámadását. Képzeljük még oda bónuszban az Alapjogokért központot több oldalon bő 400 ezer forintos költéssel, illetve a teljes kormányközeli médiabirodalmat, amiből csak a Mandiner látszik a listán, de a hirado.hu, a Magyar Nemzet, az Origo és a Pestisrácok azért összesen mellétett még bő egymilliót.

Hirdetésre költött pénz
1.Rákay Philip (Megafon)3 260 000
2.Bohár Dániel (Megafon)2 630 000
3.Budapest Beszél1 360 000
4.Magyarország kormánya1 190 000
5.Erősítő.hu740 000
6.Mandiner630 000
7.Varga Judit470 000
8.Momentum Mozgalom460 000
9.Márki-Zay Péter400 000
10.Európai Parlament380 000

(A politikai-közéleti témájú, szponzorált posztokra költött összegek a Facebook Ad Library platformjáról valók, általában pár napos késésben vannak, most a június 29. és július 5. közti időszak költéseit mutatják.)

A szponzorált posztok tartalmán látszik a legjobban, hogy míg az ellenzéki oldalon mindenki mondja a magáét, a Fidesznél a kommunikáció precízen meg van szervezve, összehangolva, mint valami szimfónikus nagyzenekar. Rákay Philip kottájában most éppen az EU gyalázása van soron, Bohár Dánielnél Jakab Péteré, a Budapest beszél továbbra is Karácsonyt tartja a célkeresztben, a hirado.hu a brüsszelezés szólamára adja a variációkat, az Origónál gyurcsányozás-karácsonyozás a műsor, és így tovább. És az egész tényleg összeáll valami nagyon vészjósló, nagyon fenyegető, sötét szimfóniává, mintha a Birodalom visszavág főtémájának szénné torzított halálmetál-feldolgozását játszaná Mad Max-es lángszóró-gitárokon egy Cannibal Corpse tribute band az X-Faktor előválogatóján, indokolatlanul sok nyugdíjassal a közönségben.

5. Az eddigiek után a hét legnépszerűbb posztjainak toplistája valószínűleg senkit nem fog meglepni:

  1. Orbán kormánykritikus lapokat vesz az újságosnál – 38 ezer interakció
  2. Orbán megfejti az EU szándékait: „Brüsszel LMBTQ-aktivistákat akar küldeni a magyar iskolákba.” – 33 ezer
  3. Gyurcsány felháborodik azon, hogy a kormánymédia lerészegezte, és belengeti, hogy a gatyát is leperli róluk – 30 ezer
  4. Orbán megtekinti a nemzeti bank aranytartalékát – 27 ezer
  5. Varga Judit lángost eszik – 19 ezer

Sokatmondó, hogy Jakab Péter ebben a versenyben csak a 19. helyre tudott befutni a legnépszerűbb (12 ezer lájkos) posztjával – igazából kisebb csoda, hogy a harmadik helyet meg tudta csípni a nagy toplistán, apránként összeszedegetve azt a 160 ezer interakciót.

6. Az egyes reakciótípusokból legtöbbet behúzott posztok listája általában szépen árnyalja az adott hetet uraló nagy trendeket. Ez most is így van, kiderül belőle, hogy ha nem is sok, de azért voltak témák, amik rendesen megmozgatták az érzelmeket az ellenzéki oldalon is:

  • A legtöbb megosztás: Orbán az újságosnál
  • A legtöbb komment: Orbán, és a Brüsszelből küldött iskolai LMBTQ-aktivisták
  • A legtöbb mérges emoji: Kocsis Máté egy cikket idéz arról, hogy „elítélt szexuális bűnöző a pedofiltörvény jelentéstevője” (egyébként elég ritka, hogy fideszes politikus posztja kapja a legtöbb mérges emojit, ez tipikusan ellenzéki pálya – vagyis ez a téma különösen erősen betalált)
  • A legtöbb meglepett emoji: Fekete-Győr arról, hogy Mészáros Lőrinc zárt tárgyalást kért az ellene folyó perében
  • A legtöbb szomorú emoji: Szabó Tímea a járvány 30. ezredik magyar halottjáról
  • A legtöbb szívecskés emoji: Dobrev Klára, gyerekfotó a Balatonnál
  • A legtöbb nevető emoji: Orbán az újságosnál (Utána Varga Judit két, nem viccesnek szánt, ennek ellenére sok nevetést generált poszttal, „Soros Ex Machináról” és „Magyarországot érő alaptalan és hazug támadásokról”

7. Vajon a fideszes offenzíva átcsap a legtöbb megosztást termelt politikusok toplistáján is, ahol mostanában Hadházy Ákos verhetetlennek tűnik? Hát, nem:

Megosztás
1.Hadházy Ákos18 000
2.Dobrev Klára16 000
3.Orbán Viktor15 000
4.Szabó Tímea11 000
5.Mesterházy Attila10 000
6.Karácsony Gergely9 000
7.Z. Kárpát Dániel9 000
8.Jakab Péter9 000
9.Keresztes László Lóránt8 000
10.Gyurcsány Ferenc7 000

Hadházy a negyedik hetet nyeri meg sorozatban, vagyis neki igazából mindegy, hogy a többiek a fociról posztolnak, vagy LMBTQ-aktivistáznak, a hagyományos témáival (korrupciógyanús esetek kiásása, jellemzően eldugott, vidéki helyekről) arat a legértékesebb interakció toplistáján.

8. Új sportág mutatkozik be a lájkbajnokság műsorán: a legjobban túlteljesítő posztok versenye. Ide az alapján lehet bekerülni, hogy egy adott bejegyzés hányszorosát teljesíti interakcióban annak, amit a szerzője posztjai átlagosan szoktak. Mivel itt arányokat nézünk, a versenyben a közösségi média szokásos nagymenői mellett a kisebb követőtáború, kevésbé aktív politikusok is labdába rúghatnak – sőt, konkrétan a kispályásoknak lejt a pálya, hiszen egy száz lájkos átlagot harmincszorosan felülmúlni azért könnyebbnek tűnik, mint ötezres átlaggal megcsinálni ugyanezt. Lássuk, kik villantották a legnagyobbat a héten, saját magukhoz képest!

  1. Hidvéghi Balázs csupa capslockkal és nagyon sok felkiáltójellel tiltakozik az ellen, hogy „Brüsszel öncélú szexuális propagandának akarja kitenni a gyermekeinket” – 34,2-szeres szorzó
  2. Gurmai Zita Horn Gyulára emlékszik a születésnapján – 22,9-szeres szorzó
  3. Márki-Zay Péter kijelenti, hogy „Azokat a fideszes törvényeket, amelyek a hatalom kizárólagos gyakorlásáról szólnak érvénytelennek kell tekinteni” – 10,8-szoros szorzó
  4. Fekete-Győr András arról elmélkedik, hogy Mészáros Lőrinc vajon miért szeretne zárt tárgyalást az ellene zajló perében – 9,9-szeres szorzó
  5. Kocsis Máté a már említett „szexuális bűnöző a magyar pedofiltörvény jelentéstevője” sztorival – 9,8-szoros szorzó

A top10-ben ott van továbbá Baranyi Krisztina két poszttal, Márki-Zay Péter még eggyel, Harrach Péter, plusz Németh Szilárd egy harci helikopteres szelfivel, amit egyébként a kommentelők szégyentelenül széttrollkodnak.

9. Instagramon első ránézésre megint nincs sok változás a sztenderdekhez képest, legalábbis az élbolyban: Orbán utcahosszal vezet, a dobogón és környékén a szokásos nevek. A teljes top10-et nézve azonban feltűnő, és rég látott fideszes fölényt látunk, 7:3 az arány az ellenzékiekkel szemben, ilyesmi márciusban fordult elő utoljára. Nyolc héten át fennálló 5:5-ös döntetlen dőlt most el látványosan kormánypárti irányba (itt kisebb dilemmát jelent, hogy hova számoljuk a listán időnként feltűnő Dúró Dórát; az egyszerűség kedvéért a kormányhoz számoltuk, valószínűleg ő maga is kevésbé sértődik meg ezen, mintha a túloldalra soroltuk volna).

Heti interakciók
1.Orbán Viktor45 000
2.Gyurcsány Ferenc18 000
3.Jakab Péter16 000
4.Varga Judit13 000
5.Novák Katalin8 000
6.Szijjártó Péter8 000
7.Szentkirályi Alexandra7 000
8.Hadházy Ákos6 000
9.Nagy István5 000
10.Cser-Palkovics András4 000

10. Búcsúzóul szokás szerint a propagandaoldalak világa következik, de most nem fogjuk különösebben boncolgatni az itteni tartalmakat, mert az hosszú távon tényleg árt a mentális egészségnek. Inkább meglepetésszerűen egy toplistát adunk innen is, dupla meglepetésként a politikai influenszerek mezőnyével összeolvasztva, így mutatkoznak meg talán leginkább az alkonyzóna erőviszonyai. A dobogón két korményellenes oldal, aztán jön a fideszes úthenger.

Heti interakciókkövetők
1.Gond-olkodó131 000231 000
2.Deák Dániel (Megafon)116 00040 000
3.Nyugati Fény114 00094 000
4.888.hu109 000251 000
5.Fidesz-KDNP 202184 00082 000
6.Vadhajtások79 00015 000
7.Számok – a baloldali álhírek ellenszere77 00073 000
8.Bohár Dániel (Megafon)52 00026 000
9.Bayer Zsolt (Megafon)46 00045 000
10.Milliók Orbán Viktor kormánya mellett38 00033 000

(A Lájkbajnokság sorozat eddigi cikkeit itt olvashatja, a sorozat első 21 hetének eseményeit összefoglaló animációt pedig itt lehet megnézni.)

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!