Különleges gazdasági övezetről döntött a kormány, milliárdoktól eshet el az ellenzéki vezetésű Dunaújváros

2021. június 28. – 21:43

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Hiába vonult le Dunaújvárosba pár hete az ellenzék Gyurcsány Ferenctől Karácsony Gergelyig, hogy tiltakozzanak a kiszivárgott előterjesztés ellen, különleges gazdasági övezetté nyilvánította a kormány Iváncsát és Rácalmást. Az erről szóló rendelet hétfő este jelent meg a Magyar Közlönyben.

Ez pedig azt jelenti, hogy éves szinten több milliárd forintos adóbevételtől eshet el a jobbikos vezetésű Dunaújváros, mert a fideszes megyei közgyűlés dönt a övezetben befolyt iparűzési adó sorsáról.

A fideszes többségű közgyűléshez kerül az iparűzési adó

Januárban jelentette be Szijjártó Péter, hogy „Magyarország történetének legnagyobb zöldmezős beruházását” valósítja meg a dél-koreai SK Innovation Iváncsán, amelyhez a kormány a magyar beruházásösztönzés történetének legnagyobb támogatását adja. Egy hatalmas akkumulátorgyár épül a Fejér megyei községben, az ígéretek szerint 2500 embernek ad majd munkát.

Épül az iváncsai akkumulátorgyár – Fotó: Huszti István / Telex
Épül az iváncsai akkumulátorgyár – Fotó: Huszti István / Telex

Ezzel a beruházással összefüggésben kezdtek el a háttérben dolgozni a különleges gazdasági övezet kialakításán, az előterjesztés májusban szivárgott ki. Iváncsa mellett Rácalmás is része lett a Duna-mente – Fejér megye gazdasági övezetnek, itt a Hankooknak van egy nagy gumigyára, amely minden évben komoly iparűzési adót fizet be.

Dunaújváros számára azért tragikus ez a hír, mert így egy fillért nem kapnak abból az iparűzési és építményadóból, ami ezen a területen befolyik majd, hiába jött létre az ipari park Dunaújváros pénzéből. Még a város korábbi, fideszes polgármestere, Cserna Gábor kötött szerződést a két településsel, a finanszírozásért cserébe rácalmási Hankook-gyár és az iváncsai ipari park által fizetett iparűzési adó ötven százaléka Dunaújvárost illeti.

Ehhez képest mostantól a Fejér Megyei Önkormányzat lesz jogosult az iparűzési adó beszedésére és annak további elosztására.

Pintér: Aljas módon kifosztják Dunaújváros lakóit

A rendelettel Iváncsa is elesik ugyan az eddig általa beszedett iparűzési adótól, de ők nagy eséllyel remélhetnek kompenzációt a polgármester fideszes hátszelével. Már ha csak azt nézzük, hogy Dunaújvárossal vagy Pusztaszabolccsal ellentétben az iváncsai polgármestert bevonták a különleges gazdasági övezet kialakításáról szóló egyeztetésekbe.

Rácalmás és Iváncsa mellett még Adony és Kulcs polgármestere is tudott a kormányzati tervről, őket meg is említik a rendeletben mint érintett területek.

Pintér Tamás, Dunaújváros polgármestere 2021. május 18-án – Fotó: Huszti István / Telex
Pintér Tamás, Dunaújváros polgármestere 2021. május 18-án – Fotó: Huszti István / Telex

„Eddig soha senki nem süllyedt le arra a szintre, hogy szándékosan, előre megfontoltan, aljas módon tönkre akarja tenni a dunaújvárosi lakosokat”

– fogalmazott Pintér Tamás, Dunaújváros jobbikos polgármestere az ellenzék közös sajtótájékoztatóján május közepén.

A Fejér megyei önkormányzatok gazdasági stabilitásának és versenyképességének megőrzését, valamint a gazdasági környezet fejlesztését szolgálná a különleges gazdasági övezet Molnár Krisztián, a Fejér Megyei Közgyűlés fideszes elnöke szerint. A Fidesz nemrég kinevezett választókerületi elnöke Facebook-oldalán arról írt, hogy a megyei önkormányzathoz befolyó adóbevételt célzottabban használhatnák fel a beruházással érintett települések fejlesztésének és működésének támogatására.

Másként látja ezt Kálló Gergely, a választókerület jobbikos országgyűlési képviselője. Szerinte nagyot hibáztak az előterjesztést támogató polgármesterek, mert innentől kezdve ki vannak téve a fideszes vezetők kényének-kedvének. Kálló szerint Iváncsa és Rácalmás lakói mostantól csak abban reménykedhetnek, hogy ezt a pénzt más úton visszakaphatják.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!