Blikk: A CIA információjával foghatta el a TEK a támadást tervező magyar iszlamistát

2021. június 24. – 07:40

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

A dark web felhasználói közé beépült amerikai CIA-ügynök révén sikerült felfejteni azt a hálózatot, amelyhez a magát iszlamistának valló kecskeméti V. Kende is csatlakozott – írta a Blikk. A piarista gimnázium után egyetemen tanuló 21 éves férfit június elején vették őrizetbe, a gyanú szerint a futball-Eb budapesti mérkőzéseire időzítve akart merényleteket véghezvinni, robbantani és autóval tömegbe hajtani.

A szolgálatait az Iszlám Államnak felkínáló férfiról a magyarországi hatóságok a CIA-tól értesültek: ügynökük sikeres akciója után a hálózat több tagját vették őrizetbe, az egyik lefoglalt laptopon volt nyoma annak a csetszobának is, amelyen keresztül V. Kende kapcsolatban állt a terroristákkal.

„Használatához nincs másra szükség, mint egy speciális böngészőre, amely ingyenesen letölthető. Eltitkosítja a kapcsolatot a felhasználó és a szerverek működtetői között, visszakeresni szinte lehetetlen a felhasználókat” – mondta a Blikknek Keleti Arthur, az Informatikai biztonság napja független rendezvény alapítója.

A terrorcselekmény előkészítésével gyanúsított V. Kende július 2-ig biztosan őrizetben marad, miután fellebbezését elutasították. Ügyvédje – aki szerint nem igaz, hogy robbanószerek voltak védence házában – elmondta, hogy a férfit megviselte a letartóztatás. Ismerősei szerint a visszahúzódó V. Kende talán nincs is tisztában az ellene felhozott vádak súlyával.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!