Orbán a melegellenessé tett pedofiltörvényről

2021. június 18. – 07:43

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

„Nekünk nem tűnik melegellenesnek a törvény, de ebben a kérdésben a melegek véleménye számít” – mondta a kormányfő, aki szerint azért sem melegellenes a törvény, mert a 18 év felettiekre nem vonatkozik.

„Akik nem felnőttek, azokat védeni kell. Ha a melegközösség tagjai továbbolvassák a törvényt, akkor látják”, hogy a gyermekek szexuális nevelése továbbra is a szülőkre tartozik, „azt semmilyen intézmény nem veheti el. Ezen az alapon áll ez a törvény.” „Az iskolai szexuális nevelés korlátait nagyon világosan fel kell állítani, és meg kell védeni a kiskorúakat attól, hogy olyan tartalomhoz jussanak, amely ellentétes azzal az elgondolással, amelyet a szüleik helyesnek tartanak.”

A névleg pedofilellenes, de a menet közbeni módosításokkal melegellenessé tett, a heteroszexuálistól való eltéréseket a nyilvánosság nagy részéből kizáró törvényt a parlamenti többség kedden fogadta el. Hétfőn a Parlamentnél, szerdán a Sándor-palota előtt tüntettek a pedofíliát a homoszexualitással összemosó, orosz mintát követő törvény ellen.

Orbán szerint az Európai Bizottság nem tud kötelezettségszegési eljárást indítani a törvény miatt.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!