Fidesz-alapító: Szájer nem csapta be a családját, a házassága pedig nem kamu

2021. június 17. – 07:42

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Interjút adott a Partizánnak Kardos József, a pártból 1998-ban kiszakadt, homoszexualitását nyíltan felvállaló egykori Fidesz-alapító, aki a Fidesz soproni elnöke, valamint a szintén soproni születésű Szájer József kampányfőnöke és személyi titkára is volt. Gulyás Mártonnal most a kedden megszavazott melegellenes törvény apropóján beszélt.

„Én jóban voltam az egész családdal, és neki nagyon sokat köszönhetek. Annak ellenére, ami most történt vele, a mai napig úgy gondolok vissza rá, hogy nekem nagyon sokat segített” – beszélt Szájer Józsefről Kardos, aki arra a kérdésre, hogy Szájer tavaly decemberi személyes tragédiája mögött a politikai érdekek és a személyes irányultság hogyan kerültek konfliktusba egymással, azt mondta, ez egy „őrült nehéz helyzet”.

„Egy dolgot mindenképpen fontos megjegyezni: hogy ő nem csapta be a családját. A családja tudott erről. Ez nem arról szólt, hogy ő bárki háta mögött kettős életet élne. Ő a nagy nyilvánosság előtt élt kettős életet. Én nagyon becsülöm a feleségét és a lányát is, mert az utolsó pillanatig kitartottak mellette” – fogalmazott.

2020 decemberében derült ki, hogy az Európai Parlament egyik képviselője is részt vett azon a brüsszeli szexpartin, amit a járvány miatt érvényben lévő korlátozások miatt a rendőrség oszlatott fel. Délután fél négykor Szájer József, a Fidesz–KDNP az eset utáni napokban lemondott EP-képviselője közleményben ismerte el, hogy jelen volt az újságcikkekben említett „házibulin”. A közleményt ebben a cikkünkben ismertettük részletesen.

Kardos, aki tavasszal levelet írt Áder János köztársasági elnöknek, a Blikknek azt is elmondta, hogy Szájeré valódi, normális házasság, „normális család, felvilágosult, értelmiségi emberekkel. Szeretik egymást. De hogy ezt a brüsszeli ügyet hogyan rendezték egymás között, azt nem tudom” – mondta Kardos, aki beszélt arról is, hogy magánemberként Orbán Viktor, Szájer József vagy Deutsch Tamás normálisan viszonyultak a homoszexualitás kérdéséhez, hiába tettek negatív kijelentéseket a nyilvánosság előtt.

Nagyon jól tudta az Orbán és mindenki a Fideszben, hogy Szájer Józsefnek milyen irányultsága van, és őt így fogadták el. Ez nem volt probléma, csak ne derüljön ki. A probléma az lett, hogy ez kiderült. De nekik ezzel a kérdéssel emberként nem volt, és szerintem a mai napig nincsen problémájuk.”

Kardos kitért arra is, hogy most is vannak még kettős életet élő fideszesek (és ellenzékiek is), épp ezért zavarja a képmutatás a melegellenes törvény esetében az azt megszavazók részéről. A Partizánnak azt is mondta, nehéz volt elfogadnia a saját homoszexualitását, fiatalon pszichológushoz járt miatta, 17 és 22 éves kora között pedig háromszor is öngyilkosságot kísérelt meg.

„Az elfogadott törvény tükrében különösen fontos, hogy hányan vagyunk, akik ezen keresztülmegyünk (…) A legnagyobb aljasság ebben a törvénytervezetben az, hogy ennek ellenére ártó szándékkal, pusztán hatalomvágyból politikai ambícióból mennek neki kisebbségeknek, most épp a melegeknek. Az felháborító, hogy mennyire képmutató ez az egész”

– mondta.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!