Szájer József elismerte, hogy ott volt a brüsszeli illegális bulin

2020. december 01. – 15:38

frissítve

Szájer József elismerte, hogy ott volt a brüsszeli illegális bulin
Szájer Józef 2019 decemberében, a Petődi-díj átadásán Fotó: Balogh Zoltán / MTI

Szájer József kedd délután közleményben ismerte el, hogy ott volt az illegális brüsszeli „házibulin”, ahogyan ő fogalmazott, de azt állítja, hogy drogot nem fogyasztott. A családjától, a kollégáitól és a szavazóitól bocsánatot kért és azt hangsúlyozta, hogy ez egy „személyes botlás” volt, amiért sem a politikai közössége, sem a hazája nem felel.

Szájer József, a Fidesz lemondott EP-képviselője a közleményében azt írja:

„A belga sajtóban ma megjelent egy újsághír egy pénteki brüsszeli házibuliról, amelyen jelen voltam. A rendőrségi igazoltatás után jeleztem, hogy képviselő vagyok, mert igazolvány nem volt nálam, a rendőrség az eljárást lefolytatta, szóbeli figyelmeztetésben részesítettek, majd hazavittek.

Kábítószert nem fogyasztottam, a rendőrségnek helyben felajánlottam, hogy készüljön hivatalos teszt, de ezt nem tették. A rendőrség szerint extasy tablettát találtak. Az nem az enyém, arról hogy ki és miképp helyezte el nincs tudomásom. A rendőrségnek erről nyilatkozatot tettem.

Sajnálom, hogy megsértettem a gyülekezésre vonatkozó szabályokat, ez felelőtlenség volt részemről, az ezért járó szankciókat vállalom.”

Legfrissebb híreinkért kattintson ide>>>

Az Európai Néppártot (EPP) is megkerestük az ügyeben, amelynek 2009 óta Szájer volt a jogalkotásért felelős alelnöke. Az EPP szóvivője megkeresésünkre Szájer angoluk kiadott közleményét küldte el a Telexnek. Ebben a fideszes politikus azt írja:

„Vasárnap bejelentett lemondásommal levontam a személyes és politikai következtetést. Bocsánatot kérek a családomtól, a kollégáimtól és a szavazóimtól.”

Arra kérte a családját, a munkatársait és a válaszóit, hogy az elmúlt harminc év odaadó és kemény munkájának tükrében értékeljék a „személyes botlását”. Azt is hozzáteszi Szájer, hogy csak ő maga tartozik felelősséggel a „félrelépésért”, és kéri, hogy emiatt se a hazáját, se a politikai közösségét ne vonják felelősségre.

Szájer közleménye után a brüsszeli ügyészség a Telex kérdésére megerősítette, hogy Szájer táskájából került elő a drog a illegális buli után és azt is, hogy a fideszes képviselő az ereszcsatornán keresztül próbált meg elmenekülni a rendőrök elől. Mikor elkapták, nem voltak nála iratok, azért a rendőrök hazakísérték, ezután igazolta magát a diplomata útlevelével. A brüsszeli ügyészség közleményét ebben a cikkünkben ismertettük részletesen.

Ahogy azt a Telex is megírta, Szájer József vasárnap váratlanul lemondott európai képviselőségéről, a fél ország találgatta a lemondás okát. A fideszes politikus vasárnap tájékoztatta erről Davit Sassolit, a EP elnökét.

Döntésem egy hosszabb ideje tartó gondolkodás végére tesz pontot. A lemondás nincs összefüggésben az európai színtéren most zajló, minden eddiginél ádázabb küzdelem tartalmával. A mostani vitában egyetértek a magyar kormány álláspontjával, azt támogatom”

– írta a lemondását taglaló közlemény.

Aztán derült égből a villámcsapsként kedden érkezett a hír, hogy belga lapok arról cikkeznek: a rendőrség múlt pénteken lecsapott egy illegáis, a járványügyi szabályokat is megsértő orgiára. A lapok szerint péntek este egy bár első emeletén tartottak gang bang bulit. A rendezvényen helyi lapok információi szerint 25-en vettek részt, főként férfiak. Brüsszeli sajtóértesülések szerint a buli helyszíne a Le Detour nevű melegbár volt, ami egy utcában van a helyi rendőrőrkapitánysággal, Szájer azonban házibuliként hivatkozik az eseményre. Frissítés: a helyi ügyészség kedd délutáni közleménye egy magánlakást nevezett meg a parti helyszíneként.

Az eseményt a járványszabályok megszegőire vadászó átlagos rendőri alakulat buktatta le; a bulit a rendőrség azért oszlatta fel, mert megszervezése szembe megy a Belgiumban életben lévő járványügyi intézkedésekkel.

Belgiumban október 30. óta egy helyen négy embernél többen nem tartózkodhatnának, az embereknek tilos az otthonaikban meglátogatni a barátaikat és a családtagjaikat egyaránt, az egyháztartásban élőkön kívül mindenkinek csak egy személlyel lehet szoros kontaktusban. Az egyedül élők maximum két emberrel tarthatnak kapcsolatot. A rendőrök által lefülelt bulin Szájerrel együtt több mint huszan vettek részt.

Ha fontosnak tartja a független sajtót kattintson ide, és támogassa a Telexet!

A Telex csak tőled függ. Legyél a rendszeres támogatónk!
Támogatom!
A Telex csak tőled függ. Legyél a rendszeres támogatónk!
Támogatom!