Orbán megmondta, mik lesznek Magyarország lokomotívjai

2021. május 4. – 18:00

frissítve

Orbán megmondta, mik lesznek Magyarország lokomotívjai
Egy muzeális lokomotív begördül a majdani Közlekedési Múzeum területére – Fotó: Máthé Zoltán / MTI

Másolás

Vágólapra másolva

A modellváltó egyetemek

Orbán Viktor miniszterelnök és Palkovics László innovációs és technológiai miniszter kedden a modellváltó egyetemeket fenntartó 21 alapítvány kuratóriumi elnökeivel tárgyalt az ITM épületében – tájékoztatta az MTI-t Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke.

A modellváltó egyetemek küldetése, hogy Magyarország lokomotívjaiként húzzák előre hazánk gazdaságát, erősítsék versenyképességét – hangsúlyozta a miniszterelnök.

Orbán Viktor kifejtette: nem csupán új irányítási rendszer, hanem egy teljesen új magyar egyetemi rendszer jött létre. A kuratóriumok valódi gazdái az egyetemeknek, amelyek leváltak az államról. Egyetlen miniszter vagy államtitkár helyett a modellváltó intézményeknél huszonegy kuratóriumi elnök és több mint száz kuratóriumi tag felel a jövőben az oktatási és kutatási teljesítmény javításáért, a képzések színvonalának növeléséért.

Az egyetemektől azt várjuk, hogy ne középszerűek legyenek, hanem kiváló, minőségi szakembereket képezzenek; az állam ehhez kész finanszírozást biztosítani az intézmények saját fejlesztési tervei alapján – ismertette Orbán Viktor.

A masiniszták névsora

Mint arról beszámoltunk, a kormánytöbbség a múlt héten szavazta meg az egyetemi modellváltást. Ennek értelmében a meghatározó magyar állami egyetemek többsége kikerül az állami fenntartásból, mostantól egy közalapítvány lesz a gazdájuk, melynek kuratóriumait a kormány fogja feltölteni.

A kuratóriumi tagok és elnökök várható listája a kormányközeli sajtóban már megjelent, a nevek között miniszterek (Varga Mihály, Trócsányi László), államtitkárok (Bódis József, Schanda Tamás, Szócska Miklós), fideszes polgármesterek (Cser-Palkovics András) is nagyobb számban szerepelnek, de ott van az MSZP-sből kormányközelivé váló Szili Katalin, a Magyar Turisztikai Ügynökséget vezető Guller Zoltán, és kormánybiztosként az egész modellváltást felügyelő volt kancelláriaminiszter Stumpf István is. A már korábban felállt kuratóriumok közül a Miskolci Egyetemét Varga Judit igazságügyminiszter elnökli.

Orbán korábban azt hangsúlyozta, hogy az egyetemi kuratóriumokba kifejezetten a nemzeti szempont alapján tesznek embereket, úgy, hogy „internacionalista-globalista” személyek ne lehessenek a tagok között.

„Én nem tudok jó szívvel javasolni senkit sem egy ilyen kuratóriumba, aki egyébként egy internacionalista-globalista szemléletű ember. Mert akkor az egyetemeket is ilyen irányba vinnék el”

– fogalmazott Orbán. „Értelemszerűen amikor ezeket az alapítványokat majd felállítjuk, olyan embereket fogunk majd oda felkérni, ez Palkovics miniszter úrnak a tisztje, akik rendelkeznek ezzel a nemzeti szemlélettel”, tette hozzá.

Stumpf István, az egyetemi modellváltásért felelős kormánybiztos korábban egy lapunknak adott interjúban mondta el a véleményét a folyamatról. Az ellenzéki pártok azt gondolják, hogy a magyar felsőoktatás kiszervezése merénylet.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!