Harcsa Veronika és Steiner Kristóf is támogatja a levélszavazást

2021. április 29. – 10:06

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Harcsa Veronika és Steiner Kristóf is támogatja, hogy a külföldön élő magyarok levélben szavazhassanak a jövő évi választásokon.

A berlini magyarok által alapított Freie Ungarische Botschaft nemrégiben petíciót indított, hogy a választás napján külföldön tartózkodók levélben szavazhassanak – attól függetlenül, hogy rendelkeznek-e magyarországi lakcímmel, vagy sem. Csütörtöki közleményükben azt írják, már közel 15 ezren írták alá a kezdeményezést.

Csatlakozott a kampányhoz Harcsa Veronika jazzénekesnő is, aki egy videóban arról beszélt, hogy hét éven át ingázott Budapest és nyugat-európai városok között. „Élettapasztalatban, világlátásban semmivel össze nem hasonlítható előny, ha valaki élt külföldön. Akár hazakeveredik utána, akár nem: az biztos, hogy megváltozik a szemléletmódja.”

Közvetlen tapasztalatai vannak arról, hogy milyen körülményes külképviseleten leadni a szavazatot.

„Az az emlékem róla, hogy iszonyú hosszú sor volt, órákon át kellett sorba állni, közben szemerkélt az eső. Mindenkinek nagyon fontos volt, annyira, hogy ott álljon órákon át az esőben.”

Mint fogalmazott, nem mindenki engedhette meg magának, hogy órákon át sorban álljon, nem volt mindenkinek utazással együtt egy egész napja arra, hogy leadja a szavazatát.

Ugyancsak támogatja a németországi szervezet kezdeményezését Steiner Kristóf gasztroblogger, aki videójában arról beszélt: mindegy, hogy valaki jobbra vagy balra szavaz, „türelmes kommunikációval igenis születhetnek kompromisszumok és felismerhetjük, hogy sokkal több mindenben hasonlítunk, mint amiben különbözünk”.

Maga is egy kis görög szigeten él, órákat kell utaznia, ha le szeretné adni a szavazatát. „Lehet valaki egyszerre világpolgár és magyar. Abszurd, hogy csak úgy szavazhatunk, hogy elutazunk a nagykövetségre, ahová sokaknak órákon keresztül kell utazni és órákon keresztül kell sorban állnunk. És nem mindenkinek van arra lehetősége, hogy ezt az utazást finanszírozza.”

Steiner azt követeli a magyar kormánytól, hogy „tiszteljük meg az összes külföldön élő magyar állampolgárt a szavazás jogával online és levélben”.

A levélszavazás mellett indított kampányt márciusban Vona Gábor, a Jobbik volt elnöke is. A Második Reformkor online népszavazásához csatlakozott később Karácsony Gergely és Márki-Zay Péter is. Keresztes László Lóránt, az LMP frakcióvezetője és Bencsik János független országgyűlési képviselő pedig múlt héten törvényjavaslatot nyújtott be a parlamentnek, hogy 2022-ben már a külföldön tartózkodó magyarok is szavazhassanak levélben.

A választási törvény szerint jelenleg a határon túli magyaroknak van lehetőségük levélben szavazni, míg a magyarországi lakcímmel rendelkező, a választás napján külföldön tartózkodó magyar állampolgárok csak személyesen, a külképviseleteken voksolhatnak.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!