A külföldön élő és dolgozó magyarok levélben szavazásáról indítanak online népszavazást Vonáék

2021. március 2. – 11:30

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Vona Gábor, a Jobbik volt elnöke most mint a Második Reformkor nevű alapítvány alapítója tartott bejelentő sajtótájékoztatót arról, hogy

online népszavazást indítanak március 14-én arról, hogy a külföldön élő és dolgozó magyarok is szavazhassanak levélben.

A Fidesz választási törvénye értelmében ugyanis jelenleg a határon túli magyaroknak erre van lehetőségük, ugyanakkor a magyarországi lakcímmel rendelkező, a választás napján azonban külföldön tartózkodó magyar állampolgárok csak személyesen, a külképviseleteken szavazhatnak.

Vona szerint a nemzet valódi ereje a döntéshez való joga és a döntés lehetősége. Az online népszavazás célja pedig, hogy „visszaadjuk az embereknek a döntés jogát és lehetőségét” – mondta, és hozzátette:

Egy kattintásra vagyunk egy erősebb demokráciától.

Március 14-én indul el az online népszavazás, minimum három hétig lehet majd szavazni, addig pedig kampányt folytatnak, és társadalmi vitát indítanának a témáról.

A Jobbik egykori elnöke szerint az online népszavazással „a demokrácia távoli homályos illúzióját a kezünkben lévő leheltségekkel valósággá” varázsolhatjuk, és az online népszavazás a jövőben a közélet hétköznapi részévé fog válni.

A levélszavazásról elmondta, az nem új probléma, a kormány mindig a szőnyeg alá söpörte vagy blokkolta a kérdést, de most már láthatjuk, tapasztaltuk, hogy rossz ez a rendszer. Hiszen igazságtalan, abszurd és diszkriminatív.

Hozzátette, hogy azt szeretnék, ha a '22-es választáson ez már érvényes lenne, és bár nem lesz egyszerű átverni egy ilyet a kormányon, de hisznek benne, hogy ha nagyon nagy tömeg jelzi egyértelműen, hogy támogatja ezt, akkor az hatással lesz a kormányra.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!