Vonáék levélszavazós kezdeményezése az Országgyűlés elé kerül

2021. április 22. – 13:16

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Vona Gábor, a Jobbik volt elnöke, mint a Második Reformkor nevű alapítvány alapítója tartott még március elején bejelentő sajtótájékoztatót arról, hogy online népszavazást indítanak március 14-én arról, hogy a külföldön élő és dolgozó magyarok is szavazhassanak levélben.

A Fidesz választási törvénye értelmében ugyanis jelenleg a határon túli magyaroknak erre van lehetőségük, ugyanakkor a magyarországi lakcímmel rendelkező, a választás napján azonban külföldön tartózkodó magyar állampolgárok csak személyesen, a külképviseleteken szavazhatnak. Vona szerint az online népszavazás célja, hogy „visszaadjuk az embereknek a döntés jogát és lehetőségét”, és akár még a '22-es választás előtt megváltoztassák ezt a szabályozást.

A kezdeményezéssel kapcsolatban csütörtök kora délután újabb tájékoztatót tartott. Április 7-én több mint 22 ezer ember részvételével lezajlott az online szavazás, amelynek eredménye szerint az emberek támogatták a javaslatot:

  • 95,2 százalék igen
  • 4,8 százalék nem

Vona szerint egy megosztó, de fontos ügyben sikerült konstruktív társadalmi vitát lefolytatni, majd a szavazás segítségével fel lehetett mutatni egy nagy társadalmi igényt a levélszavazással kapcsolatban. Mostantól a jogalkotókon és képviselőkön van a világ szeme, fogalmazott.

A tájékoztatón Keresztes László Lóránt, az LMP frakcióvezetője arról beszélt, hogy örömmel viszik egy kodifikált törvényjavaslat formájában az országgyűlés elé ezt a javaslatot, hogy a külföldön élő magyarok levélben is szavazhassanak. Nagyon bíznak abban, hogy konstruktív országgyűlési vita lesz, és a képviselők többsége támogatja majd a javaslatot. Bencsik János, a Polgári Válasz elnöke, országgyűlési képviselő szintén elmondta, hogy kifejezetten támogatja az ügyet, így örömmel viszik a parlament elé az LMP-s politikussal.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!