50 gyerek válhat hajléktalanná Hajdúhadházon, mert ki kell költözniük az önkormányzati bérlakásokból
2021. április 26. – 11:48
frissítve
Hajdúhadházon 12 családot, több mint 80 lakost, köztük több mint 50 gyermeket fenyeget a hajléktalanná válás – olvasható a A Város Mindenkié (AVM) közleményében.
Az önkormányzat azért akarja, hogy menjenek el a lakásokból, mert a település több száz millió forint támogatást nyert egy uniós pályázaton a telepszerű körülmények között élők lakhatási körülményeinek javítására, ezért felújítják a lakásokat. A Város Mindenkié levélküldő kampányt indít annak érdekében, hogy – ahogy írták – „az önkormányzat ne tegye hajléktalanná és földönfutóvá a családokat”.
Több mint 80 ember, köztük több mint 50 gyermek lakik Hajdúhadházon azokban az alacsony komfortfokozatú, Irinyi József utcai önkormányzati bérlakásokban, amelyek felújítására az önkormányzat sikerrel pályázott a „Leromlott városi területek rehabilitációja” című pályázaton.
A pályázat előírásai teljesen egyértelműek abban a tekintetben, hogy az elnyert támogatásból finanszírozott fejlesztések nem irányulhatnak az alacsony státuszú lakosság kiszorítására – Hajdúhadházon azonban egyelőre sok minden ebbe az irányba mutat a szervezet szerint.
A pályázati felhívás előírja, hogy minden, a projektben érintett család lakhatásáról kötelező gondoskodni oly módon, hogy a korábbihoz képest a lakhatási körülményeik javuljanak.
Az önkormányzat a felújítási tervekkel érintett önkormányzati bérlakások jelenlegi lakóit az otthonaik elhagyására szólította fel. A Hajdúhadházi Család- és Gyermekjóléti Központ munkatársai arról tájékoztatták a családokat, hogy más településen – egyes esetekben Hajdúhadházról több mint száz vagy több száz kilométerre – családok átmeneti otthonaiban lenne esetleg lehetőségük elhelyezést biztosítani számukra.
A Város Mindenkié szerint ez nem jelent valódi megoldást, amennyiben a családok önálló lakhatásának az elvesztéséhez vezetne, csak átmeneti időre szólna, továbbá a családok szétszakadását, és a településről való kiszorulását jelentené. A szülők attól félnek, hogy a lakhatási problémájuk miatt – kizárólag anyagi okokból, vagyis a gyermekvédelmi törvény egyértelmű rendelkezését megsértve – elválasztják őket a gyermekeiktől.
Ezenkívül a Partizán riportjából kiderült, hogy az önkormányzat egy nagyon rövid ideig fizetné az albérletüket is (az anyagban az hangzik el, hogy egy hónapot fizetnének). A megszólalók azonban azt mondták, ennyi gyerekkel nem adnak ki nekik albérletet. A polgármester annyit elmondott, hogy „azon dolgozik mindenki, hogy legyen mindenkinek lakhatása”.
Többen évtizedek óta ott laknak
A családok évtizedek óta – általában több mint 30 éve – ezekben a bérlakásokban laknak. Érthetetlen, hogy ha az önkormányzatnak az Európai Unió jóvoltából a korábbiaknál jóval több pénze van a hajdúhadházi családok, és közülük is elsősorban a „telepszerű körülmények között élők” lakhatási körülményeinek a javítására, akkor miért kellene akár egyetlen hajdúhadházi családnak is családok átmeneti otthonaiba – lényegében a gyermekes családok számára fenntartott hajléktalanellátásba – kényszerülnie – írta A Város Mindenkié.
A szervezet az ügyben április 14-én levélben fordult Csáfordi Dénes fideszes polgármesterhez. A levél felhívta a polgármester figyelmét az Egyenlő Bánásmód Hatóság miskolci „Számozott utcák” ügyében született határozatára és a Fővárosi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság kapcsolódó ítéletére, az Emberi Jogok Európai Bíróságának a kapcsolódó esetjogára, valamint az önkormányzati törvény rendelkezéseire, amelyek betűjét és szellemét sértené, ha az önkormányzat megfelelő elhelyezés – tartós, biztonságos és megfizethető lakhatási lehetőség – biztosítása nélkül küldene el a településről rászoruló gyermekes családokat.
Az AVM arra kérte a polgármestert, hogy „tájékoztassa a lakhatásuk elvesztésével fenyegetett lakosokat és a közvéleményt arról, hogy az önkormányzat miként kívánja biztosítani az Irinyi utcai önkormányzati bérlakásokban élő családok lakhatását a Leromlott városi területek rehabilitációja Hajdúhadházon c. projekt előkészítése és végrehajtása során”. Levelükre eddig nem érkezett válasz.
A polgármester egyelőre nem nyilatkozik
Az AVM arra kéri az embereket, hogy támogassák a kilakoltatás által fenyegetett hajdúhadházi családokat, és – az aHang felületén keresztül – küldjenek levelet Csáfordi Dénes fideszes polgármesternek annak érdekében, hogy egyetlen rászoruló családot se tegyenek ki egy olyan program miatt, amit az európai adófizetők éppen a rászoruló családok lakhatási körülményeinek javítása céljából támogatnak. A „leromlott városi területek rehabilitációja” nem jelentheti az alacsony jövedelmű családok otthonukból és a településről való elüldözését – írták.
Az AVM egyúttal az Európai Bizottság magyarországi képviseletéhez és az Európai Parlament magyarországi képviselőihez fordul annak biztosítása érdekében, hogy az Európai Unió szervei is értesüljenek arról, hogy a leromlott városi területeken élők lakhatási és életkörülményeinek a javítására szánt európai forrásokat a jelek szerint Hajdúhadháza Város Önkormányzata közel száz alacsony jövedelmű roma magyar lakos hajléktalanná tételére és elűzésére tervezi felhasználni.
A Dikh TV helyszíni riporttal és stúdióbeszélgetésekkel dolgozta fel a témát, és a Partizán is elment a helyszínre, valamint a polgármestert is próbálta megszólaltatni, de ő nem kívánt nyilatkozni. A Telex is kérdésekkel fordult a település fideszes polgármesteréhez, egyebek mellett arról érdeklődtünk, hogy a lakások uniós pénzből történő felújítása után visszaköltözhetnek-e a jelenlegi lakók az ingatlanokba. Frissítjük a cikket, ha érkezik válasz.