Újabb kampányt indít a Fidesz–KDNP, most már telefonban is elmondják, hogy az ellenzék oltásellenes

2021. április 19. – 15:36

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

A Fidesz–KDNP telefonos tájékoztató kampányt indít annak érdekében, hogy a magyar emberek ne higgyenek a baloldal „elbizonytalanító oltásellenes akcióinak”, és bizalommal fogadják a Magyarországon elérhető vakcinákat, jelentette be az MTI-nek hétfőn Hollik István, a Fidesz kommunikációs igazgatója. Hollik szerint a baloldal azt a parlamenti határozati javaslatot sem vonta vissza, ami ellehetetlenítené a keleti vakcinák használatát. „Ráadásul politikusaik és a baloldali portálok töretlenül folytatják a vakcinaellenes aknamunkát, csak a módszer változott: a direkt támadást felváltották a sunyi, ravasz, elbizonytalanító megszólalások.”

Fideszes politikusok, kormánytagok hetek óta minden létező fórumon arról beszélnek, hogy az ellenzéki pártok oltásellenesek. Orbán Viktor egyik rádióinterjújában egyenesen azt mondta, hogy meg is halnak olyanok, akik a baloldalra hallgatnak. Április elején ezért online kampányt is indítottak a témában, amelynek szintén az volt a célja, hogy az „ellenzék oltásellenes” üzenetet sulykolják.

Ha kicsit visszamegyünk az időben, akkor azt látjuk, hogy az igazi „az ellenzék oltásellenes” narratíva decemberben kezdődött, amikor Krekó Péter politikai elemző a Politicónak nyilatkozva azt mondta: „Az emberek oltási hajlandóságának aláásása politikai következményekkel járhat Orbán Viktorra nézve.” Ezt a mondatot kapta fel és értelmezte félre a kormánypárti sajtó (de maga Orbán is utalt rá), amiért Krekó több pert is indított, egyet már meg is nyert.

Ahogy ebben a részletes elemző cikkünkben is megírtuk, valójában a kormány és a Fidesz egész egyszerűen egyenlőségjelet tesz a közé, hogy az ellenzéki pártoknak nem tetszett, hogy az Európai Gyógyszerügynökség által nem engedélyezett kínai és orosz vakcinát hozott be a kormány Magyarországra és a közé, hogy az ellenzék ezek szerint oltásellenes. És bár az ellenzék korábban a kínai és az orosz vakcinák ellen valóban többször is felszólalt, a koronavírus elleni oltakozás ellen soha nem hergelték vagy szólították fel az embereket. Április 5-én még egy egy közös videóban is buzdítottak oltásra.

Magyarországon hétfőig 3,2 millió embert oltottak be, ebből közel 1,4 millióan már a második dózist is megkapták. Három és fél millió beoltottnál újabb enyhítések jöhetnek, ez, úgy tűnik, a héten meg is lesz. A bűvös szám után kinyithatnak majd a vendéglátóhelyek teraszai, és hogy segítsék őket, a rájuk kiszabott teraszdíjakat eltörlik. A vendéglátósok pedig már el is kezdtek készülni a nyitásra.

Frissítés:

A Jobbik feljelenti Hollik Istvánt rémhírterjesztésért – közölte az ellenzéki párt. „Telefonos gyűlöletkampányban terjesztenek rémhíreket a kormánypártok! Az Orbán-kormány újabb hazugságkampánnyal akarja elterelni a figyelmet arról, hogy lakosságarányosan hazánkban haltak meg a legtöbben koronavírusban az egész világon. De még egy újabb gyűlöletkampány sem tudja elterelni arról a figyelmet, hogy Orbán immáron több mint 25.000 ártatlan magyar ember életével nem tud elszámolni. A Jobbik a hazug és rémhírterjesztő telefonos kampány miatt feljelentést tesz, így remélhetőleg a bíróság előtt felelhet majd a kormánypárti gyűlöletkampányok egyik állandó főszereplője, Hollik István” – írták.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!