Gulyás: Hatmillió beoltottnál mondhatjuk, hogy a járvány végéhez közeledünk

2021. április 15. – 10:32

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Sem újabb védelmi, sem pedig enyhítő intézkedéseket nem jelentett be az eheti kormányinfón Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter, amit percről percre követtünk. A Telex kérdéseiből csak egyet olvastak be.

Orbán Viktor szerdán a Facebookon bejelentette, hogy megvan a hárommillió beoltott, ám ezzel további intézkedések még nem járnak, majd három és fél millió beoltottnál, ami Orbán szerint úgy jövő hét szerda-csütörtök környékén várható. Ezután kinyithatnak a vendéglátóhelyek teraszai – hogy segítsék a vendéglátósokat, az őket terhelő teraszdíjakat eltörlik. A vendéglátósok pedig már el is kezdtek készülni a nyitásra.

Az iskolások közül egyelőre csak az alsósok térhetnek vissza az iskolába április 19-től, ugyanekkortól az óvodások is visszamehetnek. A miniszterelnök ezt is a fokozatossággal és óvatossággal magyarázta. A felső tagozatos tanulók a középiskolásokkal egyszerre, május 10-én térnek majd vissza az iskolába. A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete szerint azonban így is aggasztó, hogy épp azokat a korosztályokat küldik vissza az iskolába elsőként, akik a legkevésbé tudnak távolságot tartani. Az első enyhítő intézkedéseket két és fél millió beoltott után jelentette be a kormány.

  • Napi új fertőzöttek száma: 5307 (az előző naphoz képest: +1710)
  • Napi új halálos áldozatok száma: 256 (az előző naphoz képest: –29)
  • Kórházi ellátást igénylők száma: 9848 (az előző naphoz képest: –506)
  • Lélegeztetőgépre szorulók száma: 1156 (az előző naphoz képest: –48)
  • Mintavételek száma: 21 942 (az előző naphoz képest: –13 239)
  • Az első dózissal oltottak száma: 3 090 994 (a szerdai közlés óta +53 971)
  • Ebből a második dózissal is beoltottak száma: 1 325 587 (a szerdai közlés óta +34 878)

A csütörtöki adatokról részletesen ebben a cikkünkben olvashat.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!