3,5 millió beoltottnál nyithatnak a teraszok, csak az óvodások és az alsósok kezdenek április 19-én
2021. április 14. – 16:07
frissítve
Orbán Viktor három órakor írta Facebook-oldalán, hogy hamarosan bejelentés következik, négy körül pedig ismertetett is néhány új intézkedést. A miniszterelnök korábban arra utalt, hogy ha Magyarországon hárommillió ember megkapja a koronavírus elleni vakcinát, akkor újabb lazítások jöhetnek.
Orbán Viktor kedden egy Facebook-posztban jelezte, hogy újabb mérföldkőhöz érkeztünk, már 3 millió beoltott van Magyarországon. Sokan várták azt, hogy ezzel együtt újabb enyhítésekről is beszámol, de az akkor még elmaradt.
Orbán most azt mondta facebookos bejelentkezésében, hogy a kormány az újraindítás következő lépcsőfokát 3,5 millió beoltottnál éri el. A miniszterelnök szerint ez a jövő hét közepén lehet, szerdán vagy csütörtökön. Ezek után kinyithatnak a vendéglátóhelyek teraszai, amivel a régi életünk egy újabb darabját kaphatjuk vissza. Hogy segítsék a vendéglátósokat, az őket terhelő teraszdíjakat eltörlik.
Az iskolák kinyitásáról azt mondta, hogy fokozatosan és óvatosan haladunk, ezért április 19-én csak az óvodákban és az alsó tagozatokban kezdődik újra a jelenléti oktatás. A felső tagozatos tanulók a középiskolásokkal egyszerre, május 10-én térnek majd vissza az iskolába. Addig nekik marad az otthoni, digitális alapú oktatás.
Orbán azt is mondta, hogy ne hallgasson senki az oltásellenes hangokra, és mindenki fogadja el a neki felajánlott vakcinát. A miniszterelnök megjegyezte, hogy az oltásokkal nemzetközi szinten is jól haladunk, és köszönetet mondott mindenkinek, aki a vakcinabeszerzésben, – tárolásban és -beadásban részt vett.
Amikor a 2,5 millió beoltottat elértük, a kormány több enyhítő intézkedést bevezetett. A kijárási korlátozás csak este tíztől lépett életbe, és újraindulhatott számos szolgáltatás, és minden üzlettípus újra kinyithatott, de az egyidejűleg benntartózkodó vásárlók számát a boltok alapterületéhez kötötték.
A kormány ekkor azt is bejelentette, hogy április 19-én az iskolákban és óvodákban újraindulhat a jelenléti oktatás. Igaz, ebben később némileg visszakozott, a középiskolákban az írásbeli érettségik végéig, május 10-ig marad az online oktatás. Mindeközben a továbbra is magas fertőzésszámok miatt szülők és pedagógusok is azt kérték a kormánytól, hogy az általános iskolák is maradjanak zárva április 19-e után is, hiszen nem feltétlenül alakul ki a védettség a beoltott tanároknál sem, és sok szülő félti a fertőzéstől a gyermekét.
A járványügyi adatok továbbra is elég riasztóak, bár átoltottságban valóban Európa és a világ élmezőnyében vagyunk, lakosságarányosan nagyon sok magyar hal meg a koronavírus miatt. Folyamatosan napi 200 felett van a halálos áldozatok száma. A szennyvízminták is arra utalnak, hogy még sok a fertőzött, a friss adatok alapján magas szinten ingadozik a számuk, igaz, az utóbbi hetek adatai már összességében enyhe csökkenést mutatnak.
Gulyás Gergely kancelláriaminiszter az egyik kormányinfón arra utalt, hogy április végén, május elején már valószínűleg kiülhetünk az éttermek, vendéglátóhelyek teraszaira. Arról pedig mai cikkünkben írtunk, hogy a Magyar Turisztikai Ügynökség is minél gyorsabb nyitást szeretne. Információnk szerint április 19-től, tehát az általános iskolák nyitásának napjától kinyithatnak a vendéglátóhelyek teraszai, és valamikor májustól pedig ismét lehet rendezvényekre és más helyekre járni, ha van oltási igazolványunk.